Posted by
Posted in

Loncsos kutya

Loncsos kutya   Loncsos kutya nagyon boldog, leesett neki egy hotdog. Addig nézte könnyét nyelve, míg egy gyerek elejtette.   Nyála csorog, szeme kopog, tátja száját, hasa korog. Arra ballag, épp a buldog, finom virsli, de jó dolog.   Morog egyet, oda robog, gyorsan falja, közben csámcsog. Loncsos kutyus, sírva motyog, az enyém volt, az […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Levélhullás

Rózsa Iván: Levélhullás (Húsz haiku) Száraz falevél Lassan aláhull, a nyár Mindent alulmúlt… Már múlttá lettek Lombos fák, koronáik Nyarat siratják… Aranyló ősszel Levél hull, és beterít Mindent, mi nyár volt… Ezüst-nyár után Arany-ősz, levélhullás Mindent lefölöz… Zöldet követi A sárga szín, levél hull, Avar vastagszik… Évszak játéka: Zöld-sárga, zöld-sárga, majd Arany takaró… Levél fenyeget: […]

Posted by
Posted in

A kozmosz éneke

Felhangzott a dal a Teremtő lantján, S megmozdult a világ. Az addigi dermedt némaságot Erő hatotta át. A sötétből fényesség lett, Csendből szimfónia. Csillagok és bolygók szálltak Titkos útjaikra. Dicsőségben ragyogtak fel Óriás csillagrendszerek, Üstökösök csóváikban Vittek üzenetet. Kettős csillag kering messze: Egy akkordból jöttek, Egy dallamot énekelnek Kezdettől örökre. Egyik néha mást is akar, […]

Posted by
Posted in

Ücsörgök

A szél villanydróton játszik… (3 soros-zárttükrös, bokorrímes) Ücsörgök a fáradt napsütésben, Olyan nagy fáradtság van szívemben… Ücsörgök a fáradt napsütésben. (Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes) A szél közepesen fújdogál, a villanydróton játszik, Az erdőben: látom, fakoronák között épphogy látszik… A szél közepesen fújdogál, a villanydróton játszik. (Senrjon) Nézz rám mélyen, őszintén, Ebben a napsütésben vágyódj! Napsugár […]

Posted by
Posted in

Könyveimnek álma

Edit Szabó : Könyveimnek álma . Költészetnek nagy asszonya földöntúli boldogságban, a verseknek menyasszonya örök tavasz hatalmában. . Kötetek sorra jelennek, közel s távol a szeretet, természetnek szépségében vers az örök létezésben. . Antológiáknak sora hajlik mind a hívó szóra, költemények kinyomtatva, örökre lapon maradva. . Álomszép a könyvgyűjtemény, látom én a földkerekén, lelkem által […]

Posted by
Posted in

Régen és most

Régen és most Eddig mindig nagyon, sőt talán túlzottan is célratörően éltem. Mindig tudtam, mit tegyek, voltak előre eltervezett lépéseim, lehet, csakis olyanok voltak.   S most itt vagyok tervek, célok, feladatok és társ nélkül. Nagyon rossz csak úgy élni bele a semmibe, semmivel nem tudni komolyan foglalkozni.   De a legrosszabb: társ nélkül lenni, […]

Posted by
Posted in

Betűktől a tudásig

Görbe vonalak betűkké alakulnak, büszkén szántják föl a papírokat. Olvasáskor gondolatok szabadulnak, feltárják a még rejtett titkokat.   Egyre tornyosul a már rengeteg ötlet, tölti a lapokat minduntalan. A sok cédulákról semmi meg nem szökhet, könyvé áll össze, lesz halhatatlan.   Gyönyörűségként gyarapítja a tudást, mint csatangoló folyó a tavat. A rendszerben, nincs további megalkuvás, […]

Posted by
Posted in

A boldogság egy pillanat

Hajszolva haladunk át a napokon, reményt csillogtatva a boldogságra. Utat megnyitva örömteli vágyra, megérkezünk ugrálva a bajokon.   Beszeretnénk szállni ebbe a világba. Benne álmodozni, benne pihenni, benne csókot csenni, benne ölelni. a gubancokat hagyni a csodába.   Érezni, hogy felszabadul a lélek, mikor elernyednek a bosszúságok, mikor elvesznek a szórt hazugságok, nem léteznek csavaros […]

Posted by
Posted in

Őszi fényben

Pára-fátyol ül reggelente a tájra, ráérősen hömpölyög benne a szellő. Csak a nap sugara fürdik a hűst állva, kezében gyengül a hőemelő gyeplő.   Mindenkor erőtlenebbül emelkedik, a természeten már kevésbé gyarapít. Fakulóokker ruhába öltözteti, a közeledő évszak felé irányít.   Éretten mosolyog az idei termés, vándorlómadarak csapata útra kész. Beindul a szeptemberi nyüzsgés – […]

Posted by
Posted in

Holdvilágos éjszakán

A folyóban fürdik a Hold sugara, a mindenséget sötétség uralja. A parton parányi lámpák pislognak, a víz hátán elszórtan megcsillognak.   Kettőnk szíve lángoló tűzzel izzik, mint mikor az égő kemence nyílik, ha lehetne azt messziről észlelni, nem tudna senki sötétben tévedni.   Elvétve csobbant az evezőlapát, lassan elhalkította suhogását. Csak az éjszakai csend dala […]