Edit Szabó : Nőnapi köszöntő Piros rózsa illatával, az én szívem mosolyával, megköszönöm néked, a szerelmet véled. . Enyém vagy te mindenestől, ragyogok a szerelemtől, csengő nevetésed, mosolyog a lélek. . Köszöntelek a szívemből, Nők napján is nagy örömből, egyetlen egy nő vagy, nékem tőről fakadt ! . Virág mellé sok édes csók, néked szóljon […]
Az élet nagy boksztermében edzek, De öregedve, lassan már félek, Élet láthatóan bekeményít, Talán előadja a kiütit? Nem tudom, mire készül, védekezek, Majd én talán a nagy túlélő leszek… Üsse ki a… majd én megmondom, hogy kit! Ne engemet, a valaki-akárkit… Dunaújváros, 2010. november 11. – Kustra Ferenc
Vigyázzba vágom magam, kérek és jelentek. A szavaim azonban a semmibe vesznek. Alázatosan jelentek, ez sem kell neki, Látom rajt’, ha szólok hozzá; ő a kuncogi. Tán most is csak csillogtatja, Janus álarcát? Pedig mohón innám, ha hihetném a szavát. Vagy ébredjek fel, a rossz álom már véget ért? Az élet igen rövid, nélküle mit […]
Immáron, úgy ötvennégy évesen Felismertem, életem végesen Telik, mint egy már középkorúé, De ezt, hát ki tudja, szomorú-é? Az előtt ilyet sohse éreztem, Csak úgy éltem, egyhangú életem. Nos… a vége mily’ hosszú, nem tudom, De, hogy ez a vég kezdete… tudom. Vecsés, 2002. november 1. – Kustra Ferenc
A nyári zápor végigvert a kertemen, Vad és heves volt, végigment a lelkemen. Esett, zuhogott, nagy cseppű, és meleg volt, Fújt a szél is, fakoronát összekócolt. Pár percig tartott, talán végtelen volt, De elmúlt ez is, máshová vándorolt. Friss lett a levegő, locsolni nem kell, Vihar volt, már elment, magát elröstell? Kutya lábosban néztem; egy […]
Már lassan nem lesz a birtokomban Az életem lángja. Már csak parázs van, birtokomban Az élet maradéka. Ha kihuny a parázs, szürke hamu lesz És széthordja a szél. Ha kihuny a parázs, hosszú hideg lesz, Már a meleg sem kél… Vecsés, 2011. július 6. – Kustra Ferenc
Fájdalmamat… a tengerbe szórom, Könnyedségemet aztán… kék égbe kiáltom És erőt merítek… sivatag homokjából, Meg… puszták bokros sokaságából. Vecsés, 2013. január 30. – Kustra Ferenc
A korral az életcél szélei Kezdenek bőn elmosódni. A vágyak már elmosódott álmok, Üressé válik a kinyílt marok. Vecsés, 2002. május 20. – Kustra Ferenc
Feketül az ég, vihar jő, körben, sok száz kutya ugat, Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat? Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom? Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon… Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai? A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba, Ez a lelkemben lecsapódik… fény […]
Gördül a homok, ahogy a szél fújja, Mert neki ez az útja. Gördül a homok, ahogy a szél fújja, Mert neki nincs más útja. Gördülő homokszem, ahogy a szél fújja, Tovahalad, neki ez az útja. Gördülő homokszem, ahogy a szél fújja, Tovahalad, erre vezet útja. Árva kis homokszem, ahogy a szél fújja, Halad előre, ez […]
