Posted by
Posted in

(M)ég

Neked küldöm e hangtalan éneket, aláfestem a savanyút és az édeset. Batyumba cipelem a párbeszédeket, elmémbe véstem a színes képeket. Mily gyarló az ember, remegve sír, eseng, szeret, de szólni nem mer. Futkározik arcán a szégyenpír, de a sóvárgás nagy tanítómester. Alkudozom egy kedves szóért, mosolyért és néhány morzsáért. Szeretetet koldusként koldulok, az úton százszor […]

Posted by
Posted in

Apró hegek

Úgy elteltek az évek, minden megváltozott. A régi huncut kacsintást már másnak dobod. Mint földre hullott kristálypohár törött szét a szívem. Ezernyi apró szilánk sebezte fel lelkem. Nem tudom, hogy kibírom e, túl mélyek a sebek. Nem akarom elhinni, hogy minden elveszett. Tegnap még csak én voltam, ma már más a Kedves. Átkozott gyilkos érzés, […]

Posted by
Posted in

Elrendeltetett

Elrendeltetett Gorombaságod már örökre tart, és holnap eljön majd a pillanat, mi végül óriás szelet kavar itt lent a vén vadalmafák alatt? Ki féli akkor égi üdvödet, ki fogja még mohón a pártodat, veled ki lesz, ki újra ünnepel, s ki lesz, ki néked végül enni ad? Azt gondolod, bolond szeszélyeid, eltűrni még marad talán, […]

Posted by
Posted in

Szavaidban Kapaszkodtam

Szavaidban megtaláltam a szépet, Felfedeztem benne a jelentőséget. Minden összevissza volt, A nehézség körülöttem táncolt, Azt sem tudtam hogyan tovább. Míg nem találtam meg az arcodat, Nehezen vettelek észre. Annyi minden felé figyeltem, napokba telt mire észrevettem, Ott vagy mellettem. Nem néztél át rajtam, mint az ablaküvegen, Érezted mire van szükségem. Te vagy az én […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Lépcső

Rózsa Iván: Lépcső (Kilenc haiku) Revolúció Helyett evolúció! Lépcsőzetesség… Csigalépcsőkön Csúszkál a csiga, csodás Csigaházában. Szerves változás, Lépcsőzetes fejlődés: Tömeg-nyugalom. Lépcsőkön lépdelsz, Örökkévaló lélek Érintés felé. Lépcső csak eszköz, Szédült magasságra törsz, Gátlástalanul. Megmásztad várad, Több száz lépcsőfokon át, Elérted célod. Fokról fokra, majd Lépcsőről lépcsőre – csak Fokozatosan! A lépcsőházban Pletyka terjed, és ezzel […]

Posted by
Posted in

Vonalrajz

Mostanra csak papír vagy és tinta. De lehet, már a legelején is én írtalak. Honnan tudhatnám, hogy itt vagy? Csak a fejemben élsz, szóra hogy bírjalak? Ismersz engem, vagy csak én ismerlek téged? Olyan vagy, mint egy elrontott vonalrajz. Körvonalad remeg, szemed felemás, állad éles. Felrajzoltam egy arcot az üres oldalra.

Posted by
Posted in

Láthatatlan

Visszamehetnék az időben oda, amikor nem voltam. Még annyi sem voltam mint most, pedig azt nehéz túlszárnyalni, tekintve hogy most is éppen láthatatlan vagyok. „Olyan nincs”- mondhatnád te jogosan. „Nem hiszel szellemekben, angyalokban, akkor most hogyan lehetsz láthatatlan?” De én mondom neked, bizony engem senki se lát. Így biztosan tudható tehát, hogy láthatatlan vagyok. Nem […]

Posted by
Posted in

Eddig már éltem

Csak dolgozz most te megfáradt elme, egy kis figyelem azért csak elkelne. Talán sok évet ad nekünk még az élet, nem lenne jó ha idő előtt elfelednének. Iskolapadot koptattuk mi már eleget, el is értünk olykor kisebb sikereket. Búcsút intettünk egyszer neki végleg, besűrűsödött előttünk a nagybetűs élet. Gondolkodom, így hát én is vagyok, sors […]

Posted by
Posted in

Az értelemhez

Az értelemhez Világok, vágyak, végtelen terül, feszül, s az értelem csupán csak ring magában, nem érzi forszát jaj, sosem, kitörni végleg képtelen, tilója már nyakán van. Hiába minden rettenet, alátemette förgeteg, szikrája rég kihamvadt, beadta már saját magát, beadta felnövő fiát hatalmasokhoz rabnak. Darál és zúg töretlenül, a súlya rég hátára ül a meghunyászkodásnak, kivetni […]

Posted by
Posted in

Hang(ulat)

Én ismerem a zenét. A széj fuvoláját, az eső dobolását, az üres ház kongását. Én ismerem a jajszót. A mosogató hüppögését, a magányos szív dübörgését, a széthulló álomvilágok recsegését. Én szeretnélek ismerni téged. Hangod mély dalát, simogató érintésed zaját, összeakadó szívünk zaját.