Átmennék én tűzön és tüskés bokron, Csak végre a szerencse lenne rokon. Elfajzott vagyok, mert még ő sem szeret, Sőt, ahogy viselkedik, inkább megvet. Átmennék, tűzön, bokron, de nincs hová, Mert szerencse csak integet, hogy pá-pá. Elintézni nem is tudok semmit se, Mert nem jutott hatalom, egy morzsa se. Átmennék én már, és talán bárhová, […]
Milyen élet ez? Én, még csak huszonkét éves vagyok, De már apát és társat gyászolok. Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem, Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem… Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma, Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma. Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna. Életemben még, a jónak nyoma […]
Az emberek halandóak Amíg élnek, de gyarlóak. Tarol az emberi butaság, Sajnos ez az alapigazság. Az emberek érdektelenek, Büszkék rá tán’, hogy képzetlenek… Legalább autodidakta Képzettségük, igen jó volna. Nem kerülne nagyon sokba, Csak pici kis olvasásba, Legyőzni butaságot És felvenni, új tempót. Buta ember bölcs nem lehet, Ez nem olyan, mint kikelet. Ki hanyag […]
Vakablakban meditálok… Fut széles, kanyartalan út, a nagy kanyaron túl a semmibe… Kialvatlan a szemeim, révedve bámulnak a messzibe… Üveg nélküli vakablak… kinézve, fixírozok valamit, Az időóra ketyeg, csapkod benne valami, tán, valakit… Bölcsesség köve nincs… beépítették a kútja kávájába, Lovam is elszaladt, valahol legelész, a kínja poklába. Van-e még bármilyen lelkem? Bolyong vagy csak […]
Elmélkedés: HIAfo –ban… Föld, csak tovább forog. Világmindenség a berke. Ott hosszú életek! * Rossz, ne képzelegjél. Nem minden függhet, embertől. Világűrünk örök. * Egy. Páratlan párban. Egy vagy több dologgal együtt, Az együttműködés. * A lényegre gondolj. Szembejön és úgy ütközni? Oly’ nagy gondatlanság! * A klónok világa. Ő automata ember. Vágd el az […]
Szilánkok… HIAQ -ban A kihalt lélekben Nagy a pusztaság, nincs remény. Nincs többé életút? * A lélekreménység, Ápolhatja, életösvényt. Út, kietlen tájon… * A sivár pusztaság Reménytelenül, csak semmi? Átszelni kellene. * Szilánk van lélekben… Helyes ösvényt, befútta szél? Ez, filozófia… * Hervadt virágoknak Már a nyoma… végleg eltűnt! De port, nagyon fúj, szél. * […]
Versben és európai stílusú haikuban… Nincs a nyakamban dögcédula, Mert már nem is vagyok katona. De! Katona vagyok az életben, Ebben a legsűrűbb regimentben. * Harcos az élet Frontja, itt nincsen nyugvás. Veszett vad is küzd! * A békesség is lehet nagy küzdelem… A baj, hogy egyedül vagyok, velem… Vecsés, 2004. szeptember 01. – Kustra […]
Versben és haikuban… Nap perzselte fű. Árnyékban is izzadás. Fullasztó meleg. * Járni erdőket, Bebarangolni rétet. Napfényölelés. * Ha letáborozunk, a tűzhöz gyújtóst kell hasogatni, Ha továbbállunk a parázsra meg vizet locsolgatni… Vigyázzunk az erdőre Jövünk újra… jövőre! Vecsés, 2014. január 21. – Kustra Ferenc
Repülnek a varjak a hideg légben, Jól kirajzolódnak az ég, kékjében. Sokan vannak, szinte fekete felhő… Az ég kékje… csak néha, de előjő. Nagytestű madarak és sokan vannak, Határban keresik a barázdákat. Ők is a hideg elől vándorolnak És küzdenek, így tán éhen nem halnak. Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc
Felettem vasmadarak szállnak fel-le, Erre jönnek és mennek Ferihegyre. Gyomrukban eszik, iszik, alszik a sok utas, Mit visznek magukban; csomag és légiutas. Hihetetlen, ahogy ott repülnek fenn, Felolvadnak az ég végtelenében. Nincsen pedig toll, szárnyukon, farkukon, Mégis repülnek puhán és suhanón. Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc
