VALAHOGY MEGÉLNI A HOLNAPOT Tegnap a mádból csak akkor lehet, ha megéled te is a holnapot. A hazugsághoz mért adod neved, ha érte üres sírköved kapod? Ma az ocsmány beszéd szalonképes, büszke rá az irodalmi kánon. Ma gyilkosért ég az örökmécses, áldozatát emlékekbe zárom. Epét okád a kimosatlan száj, az agy fölemészti […]
A KIFESTŐKÖNYV Hol is hagytam tegnap abba? Lassan megtelik a mappa a befejezett álmokkal, de van pár hiányos oldal, aminél sorsom nem hagyta föltenni i-re a pontot. Abba kellett hagynom pont ott a kontúrok meghúzását, ahol a jövő majd rálát arra, mit kezem alkotott. Naponta festesz egy képet, színeseket, feketéket, a vélt […]
Versben és apevában meditált a szerzőpáros… Esteledik, napi elmúlás közeledik Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng. Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik, Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg. Nap Korong Alant jár. Est sötétje Közeledik már. A dombról búcsút Int ódon vár. Lassan rá Álom Hull. * Percek felébrednek, hogy […]
Rózsa Iván: Mária testamentuma (Colm Tóibín kisregénye alapján) Az anya nem örült akkor annak, hogy a fia kereszten Istenné feszült… Az anya ott állt a kereszt tövében, és ideges volt, magányos és feszült… Egyáltalán nem örvendezett azon, hogy a fia állítólag megváltotta a világot… „Hagyta volna a megváltást másra!” – gondolni akkor, csak erre tudott… […]
Versben és haikuban… Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog, Néha rosszallólag úgy csinál, hogy ránk mosolyog. Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja, Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja. Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít! Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít. Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa, Mi meg ott […]
Ha meghaltam, és tudom, és tudod, hogy meg fogok halni. Én tudom, és tudod, hogy nem veszek levegőt, És tudom, te tudod, hogy víz alól nézlek. Ha meghaltam, tudod minden könnyem neked adom. Ha meghaltam, Én, mint ember csak többször halva, Halottan hiányzik majd, hogy vigasztaljalak. Persze hogy is vigasztalhatnálak a halálom miatt, Ha […]
Klotz Mária: Hajléktalan Zord a hideg tél, szép a fehérség Izzik a tűz, a fény, játszik a szépség. Múló a remény, még várja a jót Aludna a koldus, nem talál ennivalót. Nincs neki kiút, hiába kukázgat Kóbor kutyával itt-ott bugázgat. Ócska rongyokon fekszik a drága Béget, úgy köhög, jaj de fáj a háta. Adj neki […]
Klotz Mária: Örömmámor Zord tél telepedett a tájra, hullott a gyémánt hó a házra, a macskánk csöpp orrára. Imádott rozoga faszánkóm a padláson várta, mikor kerül már a meredek domb oldalára. Megrázta magát Holle anyó, hófehérre szórta a világot, meseszerű képet készített. Alkotásként szemléltem a csillogó hó-virágot, amelyet a fakerítésre díszített. Néró kutyánk visítva ugrált, […]
Klotz Mária: Téli anziksz Zizzen a fájdalomtól megrendült tél Imára kulcsolt kézzel nyugovóra tér. Magára hagyva mereng tavaszig Angyalokkal álmodva mélyen aluszik. Nem tudja mi vár rá hamarosan Koldusokkal táncot jár komótosan. Ócska rongyokba bugyelálva vár rá a halál Bajára gyors megoldást nemigen talál. Alva várja a bimbózó világtavaszt Nevére új zimankós jelzőt akaszt. 2018. […]
Mint földöntúli, hazug látomás, Úgy gurult lassan, szépen, csendesen. Otthona vagy csupán egy állomás: Mi lehet számára a lakótelepen? Jött a Porsche, a fényűző idegen, Jött, de nem szállt föl utána a por se, Csak pár tekintet meredt rá hidegen, Akik nem láthatták még az autóst sem. Mert fekete volt a Porsche ablaka, […]
