Posted by
Posted in

Víz szeretnék lenni…

Lennék víz a kéklő tengerben, örömet adnék nyaralóknak, az állatoknak élőhelyet, hogy érezzenek csábítónak.   Lennék víz tele poharadban, hogy szomjadat azonnal oltsam, kiszáradt, halovány ajkadat, élvezettel összecsókoljam.   Lennék víz esőként földeken, a sóvárgó növényt öntözzem, járkálnék hegyeken, völgyeken, a tartályokat teletöltsem.   Lennék víz a pusztító tűzben, hasznos lehessek az oltásban, kárt okozó […]

Posted by
Posted in

Hol késik már a tavasz?

A talajt betakarja még a hó, sebesen siklik rajta a szánkó. Titkát rejti, semmi sem látható, nem hangzott el a bűvös varázsszó.   Tavasztündér is csak leskelődik, leplezi jócskán a zöld színeket. A fák között itt-ott bújócskázik, fehér fátylában teszi a szépet.   -Ráérek még bőven mutatkozni,- úgy gondolkodik, mint egy kisgyerek. -Hagyom az embereket […]

Posted by
Posted in

Búcsú

A nap ragyogása újra eliramlott, mint gyermek ki otthonról már elutazott. Csillogás helyébe fátyolos fény lépett, amit a hold sötétedő égen képzett.   Az édesanya áll az ajtóban némán, kezét integetésre emeli sután. Letelt ismét az együtt tölthető idő, jön az értelmetlennek tűnő jövendő.   A melegen érző lélek hiányt szenved, nehezen érzi értelmét az […]

Posted by
Posted in

Hallgatózó

Edit Szabó : Hallgatózó . Fiú és lány az ajtóban, éppen végzett minden szóval, egymáshoz ér a két kezük, tüzes lesz a tekintetük. . Szerelmespár, lerí róluk, szájukon ég forró csókjuk, boldogság az ő életük, van is ezért pár irigyük. . Ajtó megett meghajolva, asszony les a boldogságra, hallgatózik ő szüntelen, egyedül van, istentelen. . […]

Posted by
Posted in

Téli haikuk

Edit Szabó : Téli haikuk – fehér varázslat a zöld fényben tündöklő fenyőágakon . pelyhes puha hó magágyakon megpihent, téli takaró . csillanó fények zúzmarás ablakon télről regélnek . szánkózik a tél havas buckákon suhan, örömet ígér . Bőcs,2020.01.09.     Megjelenik a M.I.R. oldalain !

Posted by
Posted in

Csak!

Holdvilág szűkül, Hajnal már ébredezik. Kisiklott élet… * Vezérállat is lehettem volna, Csak szarvatlan kos vagyok. A sorsom… ám másként gondolta, Csak a rabszolgám vagyok. * Megfáradtál és Homlokod már ráncos lett! Torz halál-mosoly. Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc – Versben és európai stílusú haikuban…

Posted by
Posted in

Bármit

Bármit is teszel, A célhoz előbb nem érsz. Te bármit is kérsz. * Bármit is akarsz, Ha sosem élsz, küzdhetsz, így Hiába remélsz. * Bármit is hiszel, Ha állsz, meredten nézel. Több sebből vérzel. * Bármit is megtudsz, Sohase mond, hogy hallgass, Emlék? Ne altasd! * Bármit is gondolsz, Magadról és hiszel is. Terhed, nyomasztó. […]

Posted by
Posted in

Sorsunk

A sorsunkat sűrű ködfátyol lepi, Így szerencsére, senki nem ismeri. Mindig várjuk, hogy a fátyol fellebben, És megtudjuk sorsunk tovább, hogy lészen. Jó momentumokat jó volna tudni, A rosszat meg előre kitörölni. Persze szerencsére nem megy egyik se, Mindenki várja be, mi a végzete. Vecsés, 1998. december 12. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Don-kanyarban nem is volt tavasz…

Ezerkilencszáznegyven-kettőben, ott nagy háború dúlt… Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt… Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt! A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak, Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak! Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak. A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót, A hó meg […]

Posted by
Posted in

Don-kanyari lövészgödörben…

Tudok olyan frontokról, ahol a sár megdermedt, a bőrre száradt. Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt… Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye, A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége… Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon, Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon. Itt […]