Csókoljuk tegnapot… epedjük holnapot… Azt még nem tudjuk, gyógyít lelkivilágot? A múltunk már régen elmúlt, azt átéltük, A jövőnk meg lesz-e és azt hogyan éljük? Az élet pillanatokból áll, de azok nem állnak meg, Velük persze a fájdalom el nem megy, így nem szűnik meg. Maradok… itt élem világfájdalmam, egyidejűleg. Vecsés, 2013. október 4. – […]
Sétáltunk, de besötétedett, Így megfogdostam fenekedet! Nem is ellenkeztél, Magadévá tettél… Összehangoltuk fenekeket. Jaj-szók, a számból ki-kilógnak Bennem, képzetek hiányolnak. Jó lenne már kávé, Legalább pótkávé… Veled lenni… közelállónak. Éjtengerbe bújni erdőbe, A ruhád? Kiszedlek előre… Csókolom a szádat, De béka ugrálgat… Futás… élvezet, süllyesztőbe. Szél fútta régi csókok ízét, Hozta, emlékek üzenetét… Többször gondolok […]
Edit Szabó : Őrzi szobor az emlékét Nagy író volt Krúdy Gyula, kinek itt áll a bronzszobra, nagy kerekű szekéren ül, tekintete messze vetül. Fák árnyéka mutat utat, író vajon hova juthat, szemében él az élete, gazdagságnak minden része. Ismerte a szegénységet, papírra vetett sok éltet, álomfejtést nagyanyótól, varázslatot a világról. Őszirózsás forradalom, az emléke […]
Írok, írok, koptatom a tollat, Közben jön, következő gondolat. Persze nem tollkoptatás a lényeg, Hanem… írásban vajon van lényeg? Vörösmarty Mihály biz’ nem lehetek, De ettől még verselni szeretek. Én ilyeneket tudok leírni… Nem haragszok ha, nem fogsz olvasni. Vecsés, 1998. november 14. – Kustra Ferenc
Sokat szenved a vándorkomédiás. Rázza őt a rossz utakon döcögő szekér. Nappal koplal, este nincs vacsorázás, Fáradt, mire szénapadlásra felér. Hosszú, döcögős életben semmi sem jó. Vándoréletben nincs normális élet. Ellenséges, lenéző környezet való, A képzelet állít neki síremléket. Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc
Rózsa Iván: Elég! Egyszer minden elég… A Földnek parancsolja Isten: elég! Elég vele együtt fösvénység, irigység, kevélység… Nyoma sem marad semminek, nincs reménység… Hogy poraiból újjászülessen az Élet, Mint valami főnixmadár: Egy más dimenzióba téved, Ahol Rá már Isten vár… Budakalász, 2019. május 16., Kovács Lajos gondolatai kapcsán…
Esik a tavaszi eső, Vizes az út. Ettől szép erdő, mező, Téli kiút. Zöldül erdő és árokpart, Vizes a fű. Időjárás hozza tavaszt, Ez már nem mű. Budapest. 1998. április 18. – Kustra Ferenc
Rózsa Iván: Vége a szenvedésnek! Bár a talpa alatt a talaj nagyon égett; A tékozló fiú mégis a saját útjára lépett. Ezen halad azóta is szüntelenül-rendületlenül: Célja a Végtelen, ahol minden vágya teljesül… Úgy teljesedik be, hogy egyben kioltódik: A Végtelenben minden problémája megoldódik. Szeretteivel él együtt továbbra is, akikkel akar: De betegség, öregség, halál […]
Verset írok monotonon, Zakatolunk vonatokon. Utazzunk, és lássunk világot, Ismerjük meg, egész világot. Jó dolog menni, kirándulni, Ismeretlen tájat is látni. Embereket megismerni, Az újba belemélyülni. Van világba sok látni való, Van világnak sok csodája, ó! Minél többet lát az ember, Annál inkább “igaz” ember. Persze más a finn vagy olasz, Lehetőséget ne szalassz! Meg […]
Korom haladtával már belátom, Sok embernek ezen a vad világon, Nincsen remény és nincsen boldogság, Megnyugvást nem hoz, csak túlvilág… Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc
