A szó új tartalmat nyert S szerelemmel ötvözve Téged idéz… Bűvös órák zsonganak Havat idéznek, s telet. Perceket varázsolnak elém Forró havat, hideget, Megfoghatatlan estéket, Estéinket, melyek könyörtelenül Mint az álmok, tovaröppentek. Szeretlek, lényed kedves nekem, Velem vagy mindig. Szerelmed láthatatlan biztosító kötélként Tart életben, halálban. Szeretlek, már ki tudja mióta. Kutattalak, kerestelek Már-már Rád […]

A reménytelen vágy érintése sorvaszt, színjáték részeként mégis eggyé forraszt. Törékeny illúzió, szilárd árnyalak, lelkem ráncainak mélyébe zártalak.

„Boldog az az ember,aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.” / A Példabeszédek Könyve/ A bölcsesség rejtett kincs, arany, ezüst, drágakő fényét nem halványíthatja, földből nem moshatja ki a víz. Az emberek hírét hallják, és kérdezik az égi madarat, a forrást, amikor a mélyből fényre tör, a szelet, mert a földet […]

Egy kép, egy hang, egy mozdulat – három értelmes pillanat, követik a többiek, ne hagyd, hogy űrrel teljenek!   Töltsd beléjük álmaid, gyöngédséged, vágyaid, telítsd könnyel, kacajjal, öleléssel, sóhajjal,   színezd hittel, békével, jó szóval, szeretettel. Így teljes pillanataid gazdagítják napjaid.

Folyó vagyok, hegyek közt zajló, völgyhöz simuló örök vándor, itatok szomjazót, szépségem szemnek és léleknek gyönyör, hordom terhét idők bajának, vívok szennyes hordalékkal, míg erőmet óvja forrásom, és tisztára mossák arcom a kövek.

Szabadság, földi világom választott értelme, vágyott léte testemnek és lelkemnek, mindenek fölött óhajt téged szellemem.   Nemes harcokat vívok érted bensőmben zajló csaták terén, hogy érezzem teremtő erődet, és kínálhassam ajándékaid.

Mert az én hűségem nem tart gúzsba kötve, ő választott engem, s lett lelkem gyümölcse.   Rendelt utamon kitartott mellettem, ha megpróbált sorsom, erejét éreztem.   Súlytalan a terhe az én hűségemnek, hálás vagyok érte Gondviselőmnek.

Mit viszel csőrödben, kismadár? –, kérdi, s míg válaszára vár, az apró teremtmény vállára száll, és csőréből a mag az ő lelkébe hull.   Az ember tudta, a madarat ki küldte, lelkébe az öröm magját elültesse, ott meggyökerezzen, szépen növekedjen, virága teremjen nemes gyümölcsöt, mellyel borús lelke éljen, s örvendezve nyíljon a teremtett világra, szépsége […]