Klotz Mária: Téli anziksz Zizzen a fájdalomtól megrendült tél Imára kulcsolt kézzel nyugovóra tér. Magára hagyva mereng tavaszig Angyalokkal álmodva mélyen aluszik. Nem tudja mi vár rá hamarosan Koldusokkal táncot jár komótosan. Ócska rongyokba bugyelálva vár rá a halál Bajára gyors megoldást nemigen talál. Alva várja a bimbózó világtavaszt Nevére új zimankós jelzőt akaszt. 2018. […]
Mint földöntúli, hazug látomás, Úgy gurult lassan, szépen, csendesen. Otthona vagy csupán egy állomás: Mi lehet számára a lakótelepen? Jött a Porsche, a fényűző idegen, Jött, de nem szállt föl utána a por se, Csak pár tekintet meredt rá hidegen, Akik nem láthatták még az autóst sem. Mert fekete volt a Porsche ablaka, […]
Erotikus séta… Szelíd lankáidon mászkálni, Völgyeidet, mindet bejárni… Azonosulni… bőn, Magamat hergelőn… Sötétség ködében járkálni… Este parkban, padon csücsülünk, Sötétedéssel, sötétedünk. Oltári szép a csend, Nyugalomért esend. Csókolgatlak, ez bíz’ jó nekünk! Váltanék sebességet még föl, De, te nem! Félsz a nagy hevemtől! Hergelés bent marad, Kint, látható a kard… Elkísérlek, gerjedelemtől. Megkívántalak, nem szégyellem, […]
Edit Szabó : Karnevál Velencében karnevál, utazás a gondolán, legény evez sebesen, maskarásokat vigyen. Karnevál a javából, főurak az udvarból, úrinők oly kecsesen lépkednek a szőnyegen. Övék lesz az éjszaka, mulatságnak zamata, csodás lábak táncolnak, szép zenére mulatnak. Elfelejtik bánatot, lányok, bolondozzatok, tiétek a hatalom, férfié lesz jutalom. Tiétek a karnevál, mindenkinek biz’ kijár, élvezni […]
A poéta siráma… Bánattal telítve írnám a szomorú versemet, De nincsen elég gondolatom, keresek eleget… Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret. Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak! Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak? A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak? Látom már, az jellemző rám, hogy pacát […]
Edit Szabó : A magvető Hajnali fény,kél a nap, szórja a sugarakat, virág nyílik a réten, tavaszi szél dicsérte. Messze kinn a határban, ember indul magában, nagy munkát vett vállára, kötényében sok árpa. Szétszórja barázdában, lépeget mind sorjában, csendes eső meglepi, csiráztatni engedi. Árpa, búza talajban, élet fogant a magban, zöldben éled búzamező, természet legyen […]
A hóvihartól elmosódott lett és kontúrtalan a tájék, És úgy nézett ki, mint egy naiv festő, kezdő korai műve. A nagyon hulló hóban, néha tán’ átlátszott az ég-kék, De bizony nem sokáig, hó lett mindennek a fedele. Domb, völgy sem látszik, Hólepel takar mindent. Vég nélküli fehérség. Ég és föld fehér, Horizont sem látható. Köd-homályos […]
Mit látok! Segíts Jézusom! Feketeség, láthatáron… Nyisd fel a szemem, lássak már fénysugarat, Kiúthoz mutass nekem fényalagutat. Budapest, 1997. december 8. – Kustra Ferenc
Hó még nincs, de már fagyos a reggel, Az időjárás köddel szemetel. Efkáefvé ezt nem szedi össze, Minden ez, csak nem hölgyek öröme. Tudom, lesz ez még jóval rosszabb is, Autóst érinti, gyalogost is. Várjuk, hogy a jó nagy hó leessen… Autós, gyalogos el ne essen! Budapest, 1997. december 6. – Kustra Ferenc
Az örökzöldek, azért szépek, mert örökké szép zöldek. Az örökzöldek, születésüktől fogva mindig zöldek… Az örökzöldek, azért szépek, mert örökké szép zöldek. Szép Zöldek Örökké. Így születnek Örökzöldeknek. * Télen, sűrűn esnek a pici kristályszemcsék, Színezik örökzöldeket, együtt, nem gyengék… Télen, sűrűn esnek a pici kristályszemcsék. A Pici Hópihék, Örökzöldek Ékes dísze lesz. * Szűz […]
