A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros. Villám szabdalja, Földig lógó felhőket. Szinte világít. Vészjóslón fúj dühös szél, Romboló vihar eszmél. * Már, tornyosulnak A vastag esőfelhők. Villámlik, dörög. Sűrű felhők vonulnak, Villám szárnyak villognak. * Vészterhes felhők, Nagyon-nagy esőt hoznak. Villám cikázás. Ég dörög, nagy a robaj, Nagy vészt jósol […]
Lázálomban… ábránd Érzés él, szunnyad! Nem fél, a széllel szárnyal. Érintés hiány. * Érzés felébred, Szellő, vad széllé éled! Szív is bizsereg. * Simogatásod Észveszejtő, remegek! Vesztő élvezet… * Térdem már inog, Szél száll, minket nem kímél. Simítom nyakad. * Vágyam, már ébred, Csókod, szinte már érzem. Meleg a nyálad. * Szerelem vihar Képében tépem […]
sok-sok betű egy vastag könyvben de a végén még üres lapok kántált imák a hajnali csöndben rádöbben a létem magam vagyok szakadt borító szamárfüles lapok csend zaj áramlás hajt csak előre dekadens érzés rezignált napok feljutunk-e egyszer oda a tetőre gyorsul az írás fogy már az üres lap betelik egyszer minden ember könyve gyilkos erővel […]
Miért kell mindig a rosszat látni, hiszen így minden sivár, rideg. Talán az élet nem mindig szmájli, de csodákat szór néha elébed. Mért alvad vér a járdaszegélyen, mért csattan el néha egy pofon? Házak faláról lefolyik lassan a közöny, míg az életről álmodom. Tört válaszok a foszladozó csendben, mosolygó arccal hátulról döf beléd, apró újságcikk […]
teremtés hibáját szűköli az élet fürdetővízzel elszállt a gyermek is kimondani azt mit gondolok nem félek talán csak rémítés az apokalipszis a gödör mélye nem old meg semmit törött tükörben ott a halál maga mi megóv és fenntart csupán a hit: az isten benned és a pokol jajszava
mint szerte áramló sugárnyaláb fény tör át a szürke felhők között vöröslő égbolt nyújt ilyen csodát egy arc tekint rám a fények fölött mint befutott festő hófehér vásznon természet fest most csodás képet fenn lenn lágy hullámú víztükör ágyon a tükörképe csendben megpihen a szürkeségből feltörő fénynyaláb mint pokolból szabadult tiszta lélek most felfelé tör […]
Értelmetlen, szóáradatokban kimondva sem lehetne több annál, s már magam sem tudom mit jelent, s jelentesz-e még felém valaha szórakozott pillanatokban, talán. Hajdanán kudarc, s most sem vált levegővé csak fel-fel feslik néha a kép, mintha folyton emelkedőn mennék felfelé, enyhe karikákat vetve. Bátor az ki énekel, s népnek kel, s talán nagyobb cipőben is […]
Edit Szabó : Szerelmes szívek Tartsd meg az én szívemet, add a te szerelmedet, lángra lobbant éretted, vágyom én is a tied. Tartsd erősen a szívem, hagyd, viszont szeresselek, ne szorítson kedvesem, életemmel felelem. Tiéd lett mindörökre, a te szíved köszöntve, piroslik mint a rózsa, nem kell satu,hogy fogja. Szíveink szabadsága mindig áldás reája, őrizzük […]
Ha megtanulnánk a madarak énekét, s úgy köszöntenénk mint ők a pirkadó eget, lelkünk húrjai nem feszülnének pattanásig, míg a nap békésen halad kelettől nyugatig. Megköszönnénk az alkony csodáját, s könnyű lenne álmunk éjszaka!
Munkás… poéta-napok Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen, De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen… Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza, Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta! Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza. Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja. Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek […]
