Edit Szabó : Oldás és kötés Kendődbe kötve úgy hordozod a mát, előtör könnyed, a holnapodra vársz, fényesedik csillag, utadra kisér, végtelen viharban hasadozik fény. Sok évet megéltél, vállaltad súlyát, holt életek – kétség , jártad az útját, kérdezhetik mégis, végleg feladnád, életed igéit még sem tagadnád. Szereteted mindig kendőbe kötve, repdesett felettük, mindig örömre, […]
jeladás: a Gyűlölet Csillaga hirtelen megjelenik a nappali égen (Petri György: Angyal) magyar a magyart taszítja nyomorba mézes madzagot lenget a kósza szél szomszéd szomszédot kíván pokolra közben áhítattal az ég felé néz szószékről áramlik a kampány szaga üvölt a vágy a hatalom után befed mindent az ígéret halmaza itt lesz vagy itt van már […]
Fekete eső hull csendes napokra de virágzó lesz a fényes vasárnap ünnepre készül aki hisz aki nem még nem törik meg a régi varázslat tavasz újul s a barkák virága magában hordozza szép álmaid megváltva a bűn nem kell térden csúszva kérni, mert letörve béklyózó láncaid húsvét ünnepe új élet ünnepe mert feltámad a természet […]
fekete lepel s a szív is remeg a harangok most Rómába mentek a falikárpit hosszában reped az égből peregnek keserű könnyek csattogó korbács és nehéz kereszt töviskoszorú “ékíti” a fejet s a közöny a gúny már el nem ereszt egy “ember” várja a sors végzetet lázong a test de érti a lélek a messiás sorsa […]
– Golgotán – Kutatjuk, keressük. Tanuljuk, elhisszük. Újra és újra, mert a leckét még mindig csak ember-énünk éli, fújja. Hallgattuk, értettük. Csodáltuk, követtük. Istent ébresztette bennünk az egyetlen, ki sorsát el nem téveszthette. Árultunk, rettegtünk. Félve, de megtettük: az egyetlen embert, ki szeretni tudott, imádtuk és megfeszítettük. Szekeres Nóra
Utolsót lobban a nap, parázsló sugarai ragyognak. Tűz ég a víz alatt. A tó felszínén lángcsíkok vibrálnak. Vöröse izzó kályhatorok. A bokrok ágai közt a nappal elhever, zaj helyébe a csend ül. Az éj közeleg.
Vasutas szigor Csattognak a kerekek, jó messzire kergetnek, Kitérőbe sodor a szigorú vasúti modor. Alakoskodnak a jelzők: “éretlennek ítélt felnőtt”. Forgóvázon padlólap, menesztenék alólam. Közbe lép a vasutastárs, Így szólt a forgalmi utasítás: Szemed mindig a pályán legyen! S tudd: zúzott kővel nincs győzelem. Dobják a vasat, majd szét hasad A füled a zajtól, s […]
Kapaszkodó Két szék közé esve, szavakat keresve várok.. Lélektó tükrében tisztulni, látszódni vágyok. De a zord szellő a vízen hullámokat fodroz, Nem jön az ítélet, amely feloldoz. Szívszorító hívásom nem ér fel az égig, Gondolatom a felhők felől visszarémlik, S arcomba csapnak keményen az érzések; Nem hallják meg, nem jönnek ki a lépések.. Két szék […]
Emlékszel még? Pillantás volt. Bénítóan Elvarázsolt. Sokkot kaptam. Ledermedtem. Megégetett, De szerettem. Mosolyogtál És fegyverem Földre hullott. Már nem lelem. Megkötöztél, Pedig nem is Szóltál hozzám. Rossz vagy te is. Rossz boszorkány, Te nem szenvedsz. Bűbájoddal Tűkre fektetsz. Meg is fojthatsz. Bármit lehet. Amit teszel, Értem teszed. Pont ezt […]
Mielőtt végleg lehunyom majd a szemem, utolsó harangszókor majd rád emlékezem. Egybekelésünkre került egy igazi pecsét, jegygyűrűnkkel pecsételtük meg már rég. Te vagy létem szilárd összekötő lánca, morcos napokon is keserűségem románca. Életem mezsgyéjén rám boruló védőháló, szilárd jellemed, őszinteséged is időtálló. Erőt adsz nekem ha nagyon szenvedek, amikor az életnek fehér zászlót lengetek. Segítesz […]
