Edit Szabó : Hosszú út Életünk egy hosszú út, létünk vágányokon fut, kiindulván megszületünk, állomásokhoz érkezünk. Kisebbek vagy nagyobbak, mibe éltünk sodródhat, véletlenül, szándékosan, alakítjuk a sorsunkat. Négy lábon még könnyű lét, nincs más, mint gyönyörűség, ahogy haladsz jövőd felé, állomások jönnek eléd. Vágyálmuk a boldogság, látomások előtt jársz, vidám élet és haladás végig vezet […]

– Nő! – Ha tükör előtt állsz, mit látsz? Vissza – bentről – milyen Nő néz Rád? Nézd meg magad, nézz mélyen magadba… …hagyd a körmöd, hagyd a hajad. Vonzásodban légy Te magad, és színeid belülről ragyognak majd. Hagyd az ékszert, hagyd a ruhát, tiszta sugarát tekinteted szórja, s mosolyod adjon megnyugvást. Hagyd a cipőt, […]

– Nulladik szín – Utolsó hangom lesz majd az első, ott fenn, hol a csend újra haza tér; a sötétben időtlen lelkem fog látni – tükrén már halotti maszk, szemfedél. Kozmosz kapujában az Isten vár majd, s magához ölel, mint rég’ jó anyám; új dimenziókba ringat, ha kérem az űr hangtalan, mély dallamán. Arcaim tisztára […]

– Késő – Késő van. Fáradtan ülök. Ez a nap is kiszívott, rám unt, meggyötört. Az est megtörik – szilánkos éle kemény csillagokat karcol a kinti, mély sötétségbe. A megfeszült izom vállamon, a csonton ég, zsibong – forró vízben talán még kiold; de addig kiált, jajong a monoton ürességbe. Elnehezült az éjszaka. Önmagába roskad. A […]

– Téli színek – Fehér a kert és fehér járda, fehér a szél is, mi táncát járja; fehér az utca, fehér a város, fehérben alszik a téli táj most. Szürke az út és szürke az égbolt, szürke a kedvem, sehol egy színfolt; szürke az ablak, a tó, a folyó, s benne a felleg, az álomfogó. […]

– Galambok – Lapos, ferde háztetőkre mit szórhatott a magas Ég? Apró sötét foltocskákkal tarkított ott minden cserép! Gubancos, drága gyöngyfüzér, vagy mazsola, drazsé lehet? Angyalkéz rakott tán’ oda ennyi kerek, szürke követ? Most hirtelen szárnyra kelnek, s felröppenek mind az égbe: nagy vargabetűt szántanak az égszínkék ürességbe. Hullámokban megmozgatják, átrajzolják a teret, és csapatokban […]

Hányszor ültem összegömbölyödve, fázva és félve? Mikor lesz új remény?   Hányszor gondoltam remegve, egyszer majd más lesz az este?! Lesz fény!   Hányszor kértem, hogy változzon meg minden, mert kibírhatatlan a tény.   Hányszor kerestem, kutattam reménytelenül, hogy legyen végre új tény.   Hányszor vesztettem, újra kezdtem újra félre tettem, hogy legyen új fény. […]

Az élet színpadán táncol, akinek a nótáját húzzák. Forgó széllel az száguld, ki alatt kemény a  talaj.   Kinek ezekből nem jutott, süpped a reménytelenségbe. mint a zuhanó madártojás, mely fészekből esett le.   A színpadon nagy a forgolódás. ki fenn marad, nagy a kihívás. Hiszi, hogy neki jutott a nehezéből, de mi jut annak, […]

Kavarognak a szavak, kopogtatnak innen-onnan. Pattognak a fura rímek, szállnak feljebb a kérdések.   Kificamodott gondolatok egymásba akadva jönnek. Nem értem! Nem értem! Nehéz! Folynak párnámra a könnyek.   A hajnal neszezése sem teszi helyre a képzetem. Enyhe fuvallat száll szobámba, ébredezem, mint este a viola.   Nyitom a szemem, hall fülem, a csicsergést  felismerem. […]

Enyhe szellő lebegteti a hajamat. De jó, hogy egyre később jön az alkonyat! Fák tövénél nyiladozik az ibolya. A zöld fű közt pitypang  pattog amoda. Nedves pázsit vonza most a gyíkokat. Élvezi, hogy minden jégdarab elolvadt. Harmat cseppben hintáznak a katicák. Rózsaszínbe öltöztek a gyümölcsfák. A szerelmes szív levegőért kavarog. Minden ember új erőért sóvárog. […]