Edit Szabó : Fehér templom Zöld pázsiton,lankás dombon kimagaslik fehér templom, harangtornya messzire lát, körül öleli csodás táj. Körbe veszi virágmező, fényes nap süt rá teremtőn, csenevész fák, bokrok között, utak hosszán éred el Őt. Ember keze hozta létre, boldogságot adja néked, betérhetsz Isten házába, áldást kérhetsz családodra. Birodalma csendességnek, nyugalmat kap tested-lelked, fogadd el […]
Kicsi volt és töpörödött. Dauert, körömlakot, nem ismerte. Bőre: ráncos, és száraz, És a teste? Azzal már , nem törődött! Lelkét, a sok éhes száj emésztette, De, becsülettel, mind felnevelte. Gondokkal, járványokkal, Fel vette a harcot, Egyetlen célja volt, A család mindig összetartson. Gyakran, sóvárogva mondta: Szeretnék jövőtökbe látni, vajon Nektek is ennyit kell küzdeni? […]
Jól néznek ki, ezek a sík-virágos területek, Csak a látványt, óh, ha nem szaggatnák a magas hegyek. (Haiku) Színpompás határ, Ám tavaszkor felszántják. Rögök; sírhantok… * Rügyfakadás… mélységes, halotti csendben, Fű sarjadás sercegéssel… nagyon rendben. Szellő fuvallat, S fény ágon rügyet fakaszt. Dér rügyet fagyaszt… * Napnak a kezdő tüze, Telet végképp elűzze… Télben kikelet, […]
És erotikába hajló… Nagy ötletem támadt Gizike, Bújjunk mi egymásba ízibe. Derekát ölelem, Ne legyen félelem. Így kufircoljunk lényegibe. Kegyed, oly’ édes, úgy kívánom, Várok… majd a hasára mászom! Izgalom, izzasztó, A vágy meg támadó… Heves viszont-csókját, úgy vágyom. Nagyságám, térdeljen már ide, Cirógatom hátát ízibe. Csípőjét markolom, Hátát puszilgatom. Testem nem vár, kezdjük sebtibe’. […]
Kávézgattunk, beszélgettünk, limerikben és haikuban… Előttem sasszéz egy nagysága, Kor-osztályom béli, jó márka. Együtt kávézhatnánk, Régmúltról dumálnánk. Kikezdenék vele, csudára. * Szemem rátapadt Követtem, mint kiskutya. Csorgott a nyálam. * Tekintetét magamon érzem, Léptét hallom… tán’ kísér engem…? Nem tágít mögülem, Felkelté figyelmem… Gondolkodám… biz’ megkérdezem… ** Gondolatban koccintok vele, De hogy ismerkedjek meg vele? […]
Még soha nem írtam verseket. Tekintsétek úgy ezeket, mint első próbálkozásokat egy új irány felé. Remélhetőleg lesznek még ettől magasabb szintűek is. Nekem tetszett, versfaragás. Hogy milyen eredményes volt, azt döntsétek el Ti, kedves olvasók! Bízom benne, hogy nem veszik el a kedveteket a további verseim olvasásától. ISTEN(SÉG) Adj Nem […]
(Bokorrímes) Amilyen az ember, én is olyan vagyok. Most még tél van, de a tavaszszóra vágyok… Hmm… igen az embert elárulják az álmok. * (Haiku) Kikelet dereng, Remény-fény újul… hajnal. Csendes eső hull. * Virágtól ékes Réten száguld az új szél. Fodros felhőzet. * Virágos, tarka Rét, ligettől bezárva. Bogárzümmögés. * Majd figyelem én, hogy […]
Rózsa Iván: Kedvesem Búzát hetykén vetettem: Szárba szökkent helyettem. Rózsát félve ültettem: El is száradt mellettem… Szelet vígan vetettem, Vihart bátran kerestem. Te vagy tán az egyetlen, Ki ért is kicsit engem… Ágyat bízvást vetettem, Nem egyedül feküdtem. Velem aludt kedvesem, Álmodtunk is rendesen… Budakalász, 2019. március 30.
Rózsa Iván: Hága kiszemeltjei Nincsenek már észérvek, Nincsenek már érdemi viták, Visszajelzésből nem kérnek Az ostoba paraziták… A hülyék fő hülyéje „Tévedhetetlen” és konok: Azt hiszi, ő Isten szeme fénye; Pedig tévedni emberi dolog. A nép csendes birkaként tűr, Vagy éppen hazugságnak felül, Egyre nagyobb a fejekben a zűr: De az igazság egyszer kiderül! Álnokság, […]
Rózsa Iván: Gyermekek és angyalok (Wim Wenders: Berlin felett az ég) Az angyalokat a Földön csak a gyermekek látják; A gyermekek a kérdéseikre a válaszokat várják. Mi az, hogy tér? Mi az, hogy idő? Mikor volt rég? Mit hoz a jövő? Miért vagyok én? Miért nem vagyok te? A gyermek számára az angyal nem meskete… […]
