– Lételem – Állam felszegem, s nézem az eget, az álló, boltíves légtömeget. Lentről a csupasz őszi ágak belenőnek, belekéredzkednek: behálózzák az égszínű kéket, ahogyan kézfejemet az erek – néha engem is látsz ilyen megfoghatatlan, sima végtelennek? Láthatatlan lettem, könnyed, lágy megszokottság: ős, éltető elemed. Hiányom fojt – közelségem evidencia lett: körülölellek. Belélegzel, s én […]
– Két karodban – Könnyed, fodros fellegekkel táncolt a szél, a nap még izzott, s korongja lágyan, könnyedén simult a meleg, barna domboldalakra, míg az estét csendesen magához húzta, s a gyémántporos égboltot hátrahagyva békésen nyugodni tért. Vállamra tetted két kezed, s gyöngéden elaltattál – ígértél rózsaszín felleget, s míg vártam, hogy az ég megremeg, […]
– Keringő – Csak ámultam, milyen gyönyörű voltál. Fölém emelkedtél, reám borultál, mint a tüzes, tiszta ég – fénylő egem, s én oly’ kicsiny voltam, jelentéktelen, mint nyári éjbe tévedt, gyönge fuvallat, amit magába szív a forró, sötét mozdulatlan lég – s ahogy a szellő: én is megadtam magam. Lágyan simultam két szemedbe, s álltam […]
– Akác – Tücsök-lármás, szélfútta éjjel, int az akác lombos ág-kezével: Te előttem, hátad mögött a fák, s az az egy akác pont a szívembe lát. Hangod a nyár-éjben könnyedén kering, fülembe száll, zenél, s néma szívemben barangol – lágy és meleg, mint az első, kacajtól édes otthon. Maréknyi kis rőzseláng lobban ájult szívemben, nagy […]
– Kézen fogva – Egyszer csak kézen fogott a magas Isten, miközben gondjaimat hoztam-vittem; kézen fogott, s akkor, ott kezeimből minden bú és bánat kipotyogott. Hűlt helyükre, két tenyerembe az Isten szépen, gondosan, hatalmas nagy ívben időtlen, szelíd jeleket rajzolt – s én közben újra éreztem az otthont. Egyikbe a békét, másikba a harcot, s […]
Edit Szabó : Szerelmi ballada a mából Szerelem tüzében megfogant ígéret, lelkeknek tükrében végtelen igézet, szerelemespár láttán dobbannak a szívek, reménykedve várják beteljesült létet. Sorsoknak az útja kiszámíthatatlan, hazug beszédeknek mély gyökeret adnak, távol lévő kedvest, gyanúnak árnyéka, befészkeli magát a leány agyába. Beszélgetés után haragos az arca, veszekedés nyomán már hallik a hangja, félelmetes […]
Edit Szabó : X. szonett Jelige : Új hajnal Megtisztult vágyaink, igaz álmaink Új életnek,tiédnek érzed a mát, Megnyugszik lelked és ez a hitvallás Körbe ölel, érezheted vágyaid. Az új hajnal fényes mosollyal tekint Előre nézve, várva megújjulást, Messzire szállt a bánat, indulj tovább, Életedben szépséget remélj megint. Holnapok várnak, bízz hát a csodákban, Gondolatok […]
“sehová se vezető utakon, lyukas hálóval kint a tavon, ostoba hírvivő és ügyetlen halász, hogy hová igyekszem,már magam sem tudom” (Parancs János: Túl a férfikor delén) véget ért gondoltam…de talán még sem bár szorít és nyomaszt itt legbelül túl a felezőn alig remélem hogy tart még de ki írja itt felül gondolat mezején rendet vágni […]
Edit Szabó : Rohanás az idővel Szélsebes a rohanás, a gondolat messzejár, túl a rétek rejtekén, rohan léptek erdején. Elegáns a ruhatár, maga után tovaszáll, zakó libben utána, hajol fények nyomába. Rohan vele fiatalság, szél nem fújja a kalapját, gyorsan akar nagyon sokat, jóval a föld felett halad. Ne fussál még fiatalság, járjad lépted sorsok […]
nem tagadhatom meg ha megtörténne mit mesél egy sárguló régi kép vajon meddig hazudsz még pergő homokszemek között forgatom kezem közt júdás evangéliuma igazságot adj árnyak suhannak könnyek csordulnak emlékezz hogy ne történjen akarunk-e felnőni egyszer nem fontos már feljuthatsz a csúcsra talán egy dal szól csendben embernek maradni mint száguldó gyorsvonat pitypang álmok szállnak […]
