Átváltozások Ha te az ecset, én a vászon vagyok, ha te szellő lennél, én majd párát hozok, ha te a varázsló, én bűvölet vagyok, ha te bizonyosság, én a kétség vagyok, ha te zene volnál, én a ritmus vagyok, hogyha üllő vagy, én kalapács vagyok, ha te hegycsúcs, én szikládra mászom, ha te mély erdő, […]
Békés élet kellene, sors ad magatehetetlent! Sors amúgy nem ad ilyent, csak jól elviselhetetlent, Csak gerjeszti tovább, fáradhatatlan lehetetlent. * (haiku) Szenderül a táj, Elnémult a madárdal. Ezüst ruhát ölt. (senrjú) Lassan mozdul már, Sok év terhét cipeli. Vágya békés lét. * Dér hidegen októberi, őszi a reggelem! Nem egy ilyen csípős, vad élet kellene […]
Vágyom vágyaim felfedezni szemedben, a ragyogásának imádója lettem. Váratlan érzések futnak végig rajtam Hol van az, amiért idáig rohantam? A világot vélem benne érzékelni, mely bennem is csak a kétséget ébreszti. Homályossá válik az élet jövője, mint ami felé szöges háló van szőve. Növekvő foltok fedik láthatóságát, mint szörnyek kerülgetik az ember házát. […]
Kardot rántok, táj még hum. Fényezni kéne, még berozsdáll! Nem jő segítség… * Kardom, később is rántom, Akkor már az utcán van mozgás! Csak nincs segítség… * Kardom kirántva, tokja Meg nincs is, magam erőlködők! Kén’ már segítség… * Kardom, oly’ türelmetlen, Már vagdalkozna, bele szúrna! Nem kén’ segítség… * Kardom kísér, elmegyek. Erdei kispad… […]
(3 soros-zárttükrös) A csípős októberi reggel, jó nedves ködre virradt, Látni nem lehetett, a fény-erősödött, Nap is haladt… A csípős októberi reggel, jó nedves ködre virradt. (haiku) A deres tájra, Ködlepel ereszkedett. Csípős virradat. * A köd remekül eltakarta a kiskert levéltelen bokrait, Nem látszott, de az ágakról vízcseppek érték a bokrok gallyait… A köd […]
Álmodozó lettem meghitt perceimben, amióta a jöttödről értesültem. Te szerepelsz pislákoló terveimben, életem értelmétől fellelkesültem. Folyton a fennkölt pillanat foglalkoztat. mikor átjutsz végre az akadályokon. A figyelmem össze-visszakalandozgat, mint tarka lepke a színes virágokon. Elképzelem, milyen lehet együtt veled mikor ölelő karjaimba tartalak. Áthatolhatatlan palástkén védelek, nem kell félned, nem engedem, hogy bántsanak. […]
Aranyszínre vált a felhő párna, amit ráfestett a napsugara. Kényelmesen bukik le nyugatra, húzza fényét szálakban zugába. Zsugorodik ragyogó ruhája, nem számít mára újabb futamra. Vakhomályosság a nap jutalma, belemerül az éji nyugágyba. Árnyas idő lépeget helyébe, nem is láthatsz az élet bércére. csendesedik a forrongó világ. Nem hordozza tovább kínzó gondját. […]
Edit Szabó : Hárpia . Különös lény kapaszkodik ágba, gyönyörű szép nő, ő egy hárpia, karjaiból hosszú szárnyak nőttek, lábujjain karmokat növesztett. . Nem minden nőből lehet hárpia, áldozatként muszáj változnia, szép arcában méreg s harag csillan, szárnyát felemeli, karma villan ! . Ellenségét gyorsan megemeli, ég-föld között szállva megrepteti, lent a földön és fent […]
Világunk a gonosz gigászi játszótere. Olcsó játékszerként bánik velünk, majd kifacsarva félredob bennünket egy poros sarokba. Miért hagytuk, hogy így legyen? Miért hagyjuk, hogy ilyen legyen? Hála érte, hogy nem lesz mindig ilyen! Isten a vesztes csaták nagy megfordítója, a lehetetlen előtte nem akadály.
(Septolet) Hűvösek reggelek, Erdőben lépdelek. Ménkűbe megyek…? Vihar közeleg, Ázás didereg! Rohanok haza, Isten szamara… * (10 szavas) Már nem járok kis-gatyába, Hűsült biz’ az idő mára, Nyár meg jól fölmászott fára… Mese nincsen, itt van az időváltozás, Hozta is magával azt, ami haragvás, Nagy szélvihart, Vizes vihart. Levegőben cserepeket összekavart, Eső meg összegyűlve pincét […]
