Őszi felhő lomhán integet eltakarja a kéklő eget, elkergette a meleg nyarat melynek csak az emléke maradt. Messze vitte már a meleget hullnak már a sárgult levelek, szállnak egymással kergetőzve zizegve még földre érve. Egy régi padon megpihennek félénken össze is rezzennek, a szél még onnan is lefújja a lépteknek súlya tapossa. Hűvösek lettek az […]

  Szeretem az éjszaka nagy csendjét az erős szél dallamos zenéjét a halk neszek elmosódó hangját az esőcseppek halk kopogását az éjszakának csendes nyugalmát hajnalig a pihentető álmát belőle áradó belső békét lélekemelő csoda érzését.

Langyos őszi napsütésben virágzó tündöklésben, fagyot hozó napok előtt a búcsú ideje eljött. A fázós hajnal bólogat elhullajt virágszirmokat, a bimbók már ki sem nyílnak kicsi melegségre vágynak. Magok szóródnak szerteszét őrzik maradásuk fészkét, bennük még az élet lüktet örökítik életüket. Csak hosszan maradjon az ősz adjon nekik fényt és esőt, szép virágos tündérkertek sokáig […]

Örülnek már a verebek, üres lett a fecskefészek, ősztől, tavaszig lakható, van benne puha takaró. Verekedve elfoglalták, egykettőre kipróbálták, veszekedtek is napestig, hallgattak, de csak hajnalig. Akkor aztán újra kezdték, nem kötöttek azok békét, elfoglalták, benne ültek ők bizony nagyon örültek. Dicsérték is a fecskéket, milyen jól rakták a fészket, a hideg szél át sem […]

  A csend lábujjhegyen járjon, semmi ne zavarja álmom. Ne sorold most a gondokat, szunnyadjon el a gondolat. Add nekem a perc örömét, jó a súlytalan lebegés. Boldog a jelen pillanat, múlttá lesz töredék alatt. Két sóhaj között megszökik, darabjaira szétesik. Sokáig még bennem lüktet, örömmorzsák ízét érzem. Szunnyadjon el a gondolat, ne sorold most […]

  A szentjánosbogárnak nagy volt a bánata, útközben elveszett a kicsinyke lámpása. Nélküle nem látott a sötét bokor alatt, sírdogált egyedül, hisz fény nélkül maradt. Meghallották zokogását bogár társai, ezerszámra érkeztek neki segíteni. Keresték mindenütt a picike lámpását, nélküle semmit sem ér egy szentjánosbogár. Hajnal felé egy fűszálra fennakadva, megtalálták ott,bogár nélkül világítva. Örömmel vitték […]

  Szabadság vágya úgy éget, lázam minden kínját érzem, az éhség mindig meggyötör, belém rugdos megint az őr. Szögesdrót mögött csak várom, hogy elmúljon a rémálom, a lelkem még élni akar, éjjel reményével takar. A halál itt kergetőzik, elkapja ki következik, a kínok hegyét megmászom, a halál völgyét bejárom. Semmit sem ér az életem, benned […]

  Tavasszal majd a nárciszok újra virítani fognak, őrzi a régmúlt emlékét a dolgos hétköznapoknak. A diófa árnyékában csak a gondolatom hűsöl, a májusfa majd virágzik a családi fészek kihűl. A sok színű liliomok tövében, megbújt ibolyák, tulipán sorok pompája őrzi, Anyám keze nyomát. Elültettem kertembe az emlékezés virágát, az új tavasz majd elhozza Anyám […]

  Temetők csendes nyugalma, örök álom birodalma, láthatatlan lelkek háza, sírhantokkal takarása. Krizantémok útra kelnek, megtelnek vele a kelyhek, nagy sóhajokat lehelnek, esőcseppekkel könnyeznek. Legyen idő emlékezni, virágokat elrendezni, mécseseket meggyújtani, a lelkeknek fényt küldeni. Krizantémok illatával, sercegő fények lángjával, bánatos szívek kínjával, halkan elmondott imával.