vicceljünk már… HÉTFŐ A nagy kezdő, Munkanap, mint első. KEDD Itt ne feledd, Hogy a főnök megfed. SZERDA Itt nótázva Kell, haladjon munka. CSÜTÖRTÖK Zsörtölődök, Unom, pihenhetnők. PÉNTEK Jönnek végek, Sőt, utolsó tettek. SZOMBAT A dolgokat Tenni, kell akarat. VASÁRNAP Pihenőnap, Prédikálta a pap. Vecsés, 1998. december 26. – Kustra Ferenc
Ily viharos víz A fürdésre nem való. Hullám elsodor. * Nagy hullámzásban, Evezős csónak nem megy. Fel is borulhat. * Szélvihar, eső, Nagyon tajtékzó hullám… Embert próbáló! * Hullám elsodor Mindent, ami útjában áll. Parton megszűnik. * Viharos hullám Szépsége, elragadó. Partról bámulni… * Szél, veri vizet, Csapkodja betonparthoz. Hullámtörő áll! * A hullámhegyek Olyan […]
A hazáért, haikuban Földi eszköz jó? Mindenkit megtébolyít! Áldozat vagyunk… * Tékozolt évek, Fuldokoltatnak Téged! Ó, bátorság, jöjj! * Sok sebből vérzünk, De haza, ne hagyd velünk… Földi lét sürget! Vecsés, 2014. március 29. – Kustra Ferenc – Piszár Éva: XXI. századért c. verse ihletésével
Tarka pillangók kergetőznek, Mezei virágok égig nőnek. Az égbolt angyali szép kékje, Hegyek csalóka messzesége. Elfutó bogarak arany háta, Országút agyagos sárgája, Mind, mind érzéki szép látvány, Boldogság ez és nem ármány. Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc
Vágtat a holdfény éjlován, Nekimegy valaminek tán’? Nyáron jó az éj sötét tán’, Télen meg köd a paraván. Nappal pihen sötét lova, Ő igazak álmát alussza. Este újra vágta keletről, Mi őt látjuk sötétből. Budapest, 1997. június 15. – Kustra Ferenc
A monoton bú emészt konokon, Táncos lábnyom nem látszik homokon. A zászlórúd a szél hárfája lett, Bús hangokat vinnyog a ház felett. A helyzet nem javul, rosszabbodik, A zászlórúd sírva hajladozik. A szél, söprő ereje nem fárad, A monoton bú csak tovább támad. Vecsés, 1999. június 12. – Kustra Ferenc
TANQ –ban… Torz idő a múlt, Kopott sírok porosak. Kínban szenvedés. Vonat halad, kattogással, Lassan, vágányjavítással. * Múlt nem ismeret, Súlyos lélekszegénység. És elbutulás. Áthaladunk szikes réten, Madártáncot látunk éppen. * Reszket a tudatunk Szembejön velünk a jövő… Az arcunkba nevet. Nagy Alföldünkön haladunk, A nap ránk süt, biz’ izzadunk. * Álmok égben jártan, Bizakodva, […]
Versben és európai stílusú haikuban… Az időm erős karja szorításában vagyok, Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok… Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok… Magamnak én tartozok… így a múltamért fizetnem kell? De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével… A lelkiismeretemmel intézzem… éljek békével? Sétálok magamban a sáros betonúton, Csúszkálok, és csak […]
Nem kell itt semmi olyan nagyot kívánni, főleg nem nagy-dolgot. Mindenki éljen, tegyen, és majd megkapja élettől a zsoldot. De ettől, minden jót mindenkinek, keressétek a tűzfoltot. Aki többre vágyik, az olyat és azért tegyen, Akinek meg az jó, ami van, semmit ne tegyen…? Most van itt szilveszter, kis pohár, korty pezsgőt nyeljen! Amíg megy […]
Általában nem teljesülnek a vágyaim, Így aztán sokat folynak belül a könnyeim. Vágyaim szokványosak, nem szélsőségesek, Boldogsághoz, ha volnának, elégségesek. Hittel, akarással, igazi érzelmekkel, Nem haladok előre, ezekkel… fékekkel. Ötven évesen ismerem föl élet titkát, Csak úgy gondtalanul kell adni a jópofát. Vecsés, 1998. november 28. – Kustra Ferenc
