Posted by
Posted in

A hála érzése

Hétköznapi pszichológia Az emberek többsége képzetlen, értetlen e vonatkozásban. Sokan nem veszik észre jót, a szépet, elvesznek fogyatkozásban… A hála egy olyan szemüveg, amin keresztül szeretetet másként láthatunk, Élhetjük meg napjainkat, mit az életünk fontos embereinek adhatunk. (Bokorrímes) A pszichés kutatások szerint ez az érzés a természetessé is lehet, Ha sokat gyakoroljuk, mert akkor a […]

Posted by
Posted in

Harmati Gyöngyi: A boldogság művészete…

Mi a boldogság? – kérdezi Öreg, fiatal, gazdag, szegény, Mindenki ezt kutatja, és Mindenki máshol és másban Leli meg, vagy meg sem találja. Ha van szép családom, jó munkám, És még egészséges is vagyok. Hát persze, hogy ilyenkor boldog vagyok, De ha egy nap arra ébredsz, Hogy mindezek semmivé foszlottak, Mint a délibáb az alföldi […]

Posted by
Posted in

Öreg-úton…

Éltes életlátás Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része, Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze… Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze. Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú… Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú! A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti, Nézek magamba, meg vissza, a […]

Posted by
Posted in

A FÉNY ÉS A SÖTÉTSÉG

A gyűlölet lángjában Halni készúl a fény A lét tűnő ragyogása Hazugsággal szőtt sötétség Szétágazó ármányos cselszövés S a dühös gúny lobog az őszi szélben A fák lehullott levelein A dermedt szívek fagyos lelke A bánat rácsán át néz a fellegekbe A bú mosolya zokogva száll Kering a fájdalom, könnyezve kószál Fagyos tél jött s […]

Posted by
Posted in

Harmati Gyöngyi: Valamikor…

Az idő végtelen horizontján megszülettem valamikor… Az idő egy Isten által kijelölt pontján elmúlok valamikor…Lét és nemlét e két láthatatlan pontja között a távolság könyörtelenül fogy napról napra. Felkavaró kérdések az álmot messze űzik, az éjszaka árnyai hűséges szövetségestársaim. – Mennyi őszinte sóhaj szállt fel az égbe? – Mennyi szívdobbanás halt el némán hiába? – […]

Posted by
Posted in

Mészárszék…

Le fog ütni a vágyam, Ella! Ezt kívánod Te, nekem mára? Te vagy vágyam csúcsa, Másképp; netovábbja… Gyere, ess már velem az ágyba. Cipzáram a mészárszék ajtón, Oda bejutni, nem csak fa-lón! Dugd csak be a kezed, Pezsegni fog véred. Szemedben látnám, hogy óhajtón! Tajtékosan gyűrnénk lepedőt, Mindketten élveznénk kéjerőt! Nem csapnák kezedre, Simi’ fenekedre… […]

Posted by
Posted in

Poéta a vén diófa alatt

A poétáról… Napsütötte udvaron, árnyék… ülök a vén diófa alatt, Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat. Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül, Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül. * Öreg diófa. Élete véges neki. Bútorasztalos. * Hosszan tovább él. Majd még embert szolgálja. Deszka erezet. […]

Posted by
Posted in

Szabó Edit Irma: Merengő

Derengőn bontakozik a hajnal. Életmentő kávémat fajansz bögréből kortyoltam, ezüst kanalamon türkiz fény csillan. Érzem lényed jelenlétét… Hallom gondolataidat… Ébredj, hogy íriszedben titok-indák fonjanak körül, s a vágy sóvár szirmai szemed tükrében nyíljanak. Akár egy szív-alak, olyannak látom benned önmagam. A földöntúli rezgés őstáncában utunk párhuzamba vész, merengőn érinti éber vétkemet. Vigyél magaddal árnyalt képzelet!

Posted by
Posted in

Szabó Edit Irma: Szavak

Gyémántkemény szitkok. Életerőt lopnak vérszívó vámpírok, lelkedbe fúrnak fekete szilánkot, járatot rágnak feszült indulatok. Szavak. Mély törésvonalak. Intelem, baljóslat, formátlan hangalak. Fülsértő rossznyelvek, poharak repednek. Szavak, mint hegek. Gyógyuló sebek. Szavak, talán titkok. Gondolatvirágok, fiók mélyén nyíló csipkeszirmú álmok, puhán simogató, huncut-csintalanok. Játszi betűözön, gyöngybetűs cirkalom, teremtőn rám köszön alkonyfény-oltalom. Szépreményű versek szivárvány-sejtelmek, tisztán csilingelő […]

Posted by
Posted in

Szabó Edit Irma: Lelkesítő lélekderű

Lehet-e lelkekkel lelkesülni, ha a közöny lopódzó lábai nyomunkba érnek, ha a néma cselszövés hálója gondolatunkat körbefonja? Állítsd meg a lihegő léptek zaját! A rossz hír csak rád adott szűk kabát. Szorít. Vesd le! Vedd magadra a szabadságruhát, dúdold a madarak lágy trilláját. Légy te a patak, szellő és erdő, szívekben lakó teremtő erő. Nem […]