Posted by
Posted in

A sokágú fénykardok…

A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros. Villám szabdalja, Földig lógó felhőket. Szinte világít. Vészjóslón fúj dühös szél, Romboló vihar eszmél. * Már, tornyosulnak A vastag esőfelhők. Villámlik, dörög. Sűrű felhők vonulnak, Villám szárnyak villognak. * Vészterhes felhők, Nagyon-nagy esőt hoznak. Villám cikázás. Ég dörög, nagy a robaj, Nagy vészt jósol […]

Posted by
Posted in

Vágyálomban… káprázat

Lázálomban… ábránd Érzés él, szunnyad! Nem fél, a széllel szárnyal. Érintés hiány. * Érzés felébred, Szellő, vad széllé éled! Szív is bizsereg. * Simogatásod Észveszejtő, remegek! Vesztő élvezet… * Térdem már inog, Szél száll, minket nem kímél. Simítom nyakad. * Vágyam, már ébred, Csókod, szinte már érzem. Meleg a nyálad. * Szerelem vihar Képében tépem […]

Posted by
Posted in

Szerelmes szívek

Edit Szabó : Szerelmes szívek Tartsd meg az én szívemet, add a te szerelmedet, lángra lobbant éretted, vágyom én is a tied. Tartsd erősen a szívem, hagyd, viszont szeresselek, ne szorítson kedvesem, életemmel felelem. Tiéd lett mindörökre, a te szíved köszöntve, piroslik mint a rózsa, nem kell satu,hogy fogja. Szíveink szabadsága mindig áldás reája, őrizzük […]

Posted by
Posted in

Úgy, mint ők

Ha megtanulnánk a madarak énekét, s úgy köszöntenénk mint ők a pirkadó eget, lelkünk húrjai nem feszülnének pattanásig, míg a nap békésen halad kelettől nyugatig. Megköszönnénk az alkony csodáját, s könnyű lenne álmunk éjszaka!

Posted by
Posted in

Teszem a dolgomat…

Munkás… poéta-napok Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen, De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen… Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza, Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta! Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza. Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja. Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek […]

Posted by
Posted in

A vég

A vég X lezárta, lásd meg! amit nem is lehet, és nem is képes, nem! Meg ő is mégis tette, mindez már mögötte- Hiszen felé nyúlik egy sötét, rideg kar, aki akar mindent. Bárha nincsen ujja. Aki takar mindent, bárha nincs tenyérje. Hiszen halott. Csupasz! Hogy lerántsa földre vagy épp fel az égbe, már feléje […]

Posted by
Posted in

Szögletes szemszögből…

OXIMORON szerű gondolatok, európai stílusú haikuban… Próbáld megfogni A szelet, kint a mezőn. Siklik kezedből. Próbáld megfogni A szelet, kint a mezőn. Éppen szélcsend van. ** Napfény fürdeti A szép hegyi tó partját. Boldogság sziget. Napfény fürdeti A szép hegyi tó partját. Parton veszekszünk… ** Menj fel egy dombra, Nézd, virágzó almafák. Lélekemelő. Menj fel […]

Posted by
Posted in

Napfogyatkozás

Nem tarthat örökké a sötét napfogyatkozás! Égen futó fények… a rettegett csillaghullás. Aszteroidák röpködnek, bombázzák a földet, De ne félj, a sűrű légkör elolvassza őket. Vecsés, 2014. március 18. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

OXIMORON gondolatok a létezésről…

Oximoronos versek és HIAQ -k… Nagyon fontos, az emberek egyéni szabadsága és, hogy megélhessék… Sokaknak adatott, hogy egész életüket spanyolcsizmában élhessék… Fék, virágok, és fény Szerpentinszórás, pezsgőzés. Éhező gyerekek. * Szépen élni, az biz’ Keveseknek adatik meg. Keserű az élet! Ki rossz helyre születik, az senki életet élhet. A király fia királyfi, király lesz, trónt […]

Posted by
Posted in

Mindenhez kell

Szerencse nélkül… Ki sikereit fennen emlegeti, De közben szerencséjét nem említi, Az jól becsapja a hallgatóságát, Sötétbe burkolja a mondandóját. Egy jó adag szerencse mindenhez kell És akkor leszünk tele sikerekkel. Az életünk már csak ilyen, nincs más út, Szerencse nélkül, bizony nincsen kiút. Vecsés, 1999. május 16. – Kustra Ferenc