Vérszerződést kötött,a hét törzs vezére, karját megvágva, kehelybe csorgott vére, fogadták, hittel: együtt és egymásért, de messze van már, ez idilli kép. Szövetség volt, mely szertefoszlott, mindenki a hatalmat szerette, s a holnapot nem nézte! S egymást ölte a magyar, ellenség volt mindenki, ki mást akart. Mint Villon, ki egy méteres kötélen lógva, fájáról, nézte a […]

Ha, óriás lennél, hagynám, hogy felemelj, s én segítenék, hogy ne tévedj el, hisz a csillagok közt oly sok a lakatlan, szívbe markoló, ha  felhő paplan borítja a tájat, a napsütés helyett. Én soha nem félek, csak téged féltelek. Ha vágtató ló lennél, nem ülnék hátadra, vendégem lennél , friss fűre és zabra, minden nap […]

Pléh-Krisztus függ ott a kereszten, a nap heve már festéket bomlaszt, de ő bizony kitart, rendületlen, mert hit nélkül a világ nem maradhat. Talpazat kőből, s a kereszt is az, miért nem faragott szobrot rakat a világ, ezekre a helyekre? A hit Bármilyen erős, a fémen nem segít. A virág hervad, a festék mállik, a nap […]

Hallod! Sokszor hamis az ének, fals futamok, lehangolt zongorán, szennyben, mocsokban a zenének élnek igaz zenészek, kívül a  patrícius pátrián. Nem állsz a sorba, nem lépsz egyszerre? Szövegeidben nincs rejtve a való, zenéd sem jó, nem kerül Isten elébe, hisz nem vagy méltó a “figyelemre”: eb ura fakó! Ha a papír is, toll is az […]

Oly sokat dolgozom, manapság azon, hogy életem folyamát ,újra alkotom. S ha megalkottam, mosolyogva mondom: Élet! Már nem te vagy a legfőbb gondom. Tudom! Minden az akaratomon múlik, sors könyve átírlak! A radír már dolgozik!

Levedlem most, mint bőrét a kígyó testemre szorult, kínzó sorsomat. Új életet alkotok és megható, szeretettel teli szép napokat!

Temetetlen holtak, merényletek, ez a világ már roppanó csődtömeg, a nevedben gyilkolnak, csinálnak rossz dolgokat. Isten! Ezt vajon miért hagyod? Vérrel váltjuk meg majd a holnapot? A lenyúlás, hazugság “szent” dolog, összerogyni látszik a szép holnapod, áldás van a fegyveren mindig más és más az ellen, de mivel állítsuk meg a vér patakot? A vér nagyon […]

Az állomáson, még kacéran visszaint, az emlék, mely oly friss, oly remek. A vonat hosszú füttye mi visszahív, a valóságba, de már csak nélküled.

Tényleg? Csak a mátrix segít nekünk, hogy leéljük oly sokszor silány életünk? Agyunk által épített világ a létünk? Mindez illúzió? Melyben csak szenvedünk? Itt minden valóság csupán csak képzelet? Idegpályáinkon villódzó elektromos jelek, az élet, miben hiszünk, csak egy drótköteg, mit tarkódhoz kapcsol a végtelen hited? De ki mozgat szálakat és ki konfigurál? Klaviatúránkon, vajon ki játszik tovább? […]

Vajon, meddig hazudsz még, álnok élet? Csalóka hittel mérgezed minden napom. Miért nem hiszed, hogy tőled sem félek, miért gondolod, hogy úgyis feladom? Mézes hajókötél, mit rángatsz csak előttem, hisz a madzag neked már semmire se jó? Szerinted a puskaporom már mind ellőttem, csak a sír marad már, melyben testem a lakó. Nem hiszem el, […]