Az utolsó menet Jő a parancs a behívó levél, Szól a dob sír az asszonynép. Vagonok állnak szálnak a bakák, Nem is gondolják az utolsó menet vár. Hegyek- völgyek szél dalával, Mesze kerülnek a szülőhazától. Jeges ország ahova értek, Hideg birodalom golyók énekével. Állják a sarat derék katonák, Süvít a golyó, valakit eltalál.. Dühítő lármát […]
Edit Szabó : Új évem kezdem én APEVA-CSOKOR Most látod, itt vagyok, úgy kerestél, végre megleltél. Láss újra sorokat, ír a kezem, olvasd versemet. Új élet kezdetén, kinyílt virág, mindig láss csodát. Nézd, élek, beszélnek a hajnalok, hozzád bújhatok. Adj erőt, magadból, szereteted örök barátság. Bőcs,2018.01.11.
1947-ben születtem Szegedtől 20 km-re, akkor még Szeged-Alsóközpont volt, ma Mórahalomnak hívják. Ott, nagyszüleimnél töltöttem minden nyarat. Az alföldi táj, az ott élő egyszerű emberek tisztasága meghatározta életemet. Három hónapos koromtól Miskolcon élek. Édesapám gimnáziumi tanár, édesanyám háztartásbeli volt, nővéremszintén könyvtáros. Férjem erdőmérnök, fiam, programozó matematikus. 1977-ben diplomáztam a Debreceni Tanítóképző Intézetben könyvtár-népművelés szakon, később […]
kozmosz végtelenjén száguld az idő fénypercek mutatnak múló éveket vajon mit hoz a kérdéses jövendő mit előre látni bizony nem lehet topogunk lassan a bénító sárban de fény dereng a látóhatár felett rongyolt érzékeink ilyenkor lázban mert apró csodákat rejt a képzelet csodás dallamok úsznak a csendben érzéki álmod sóhajjal feszeng mint Ábel ott akkor […]
Fáj, nem is tudhatod mennyire. A tehetetlenség a lelkemet marcangolja, tenném, de nem jutok semmire. A fájdalom reményt is elűzi. Várok, kérdezek, remélek. Nézem üres szemmel, hogy telik az idő. Tudom, ezzel semmire se megyek. Látom mennyire szenved ő. Kik ott belül, magukban élnek, jobb kinti sorsot nem remélhetnek. Szűk világ jutott számukra, nincs kinti […]
Egyedül hideg a szoba, Hiába emelem a lángot egyre – egyre magasabbra. Fázom, nem kering a vérem. Együtt vagyunk meleg van, hogy megölelj, átkarolj csak mindig azt várom. Nem a hőmérő számít. Egyedül nagy léptekkel sétálok este a sötétben, csak ilyenkor szembesül igazán a léted bennem. Együtt a táj csodás mert egyfelé […]
Lépünk, emeljük tovább, most ballal, most jobbal. Járni tanulunk nem a babával, hanem az anyámmal. Egyiket a másik után határozottan, Úgy, hogy a lelkem majd összeroppan. A valóság fáj, de nem adhatom fel. Ilyen fiatalon még élnie kell. Bízni, hogy van jobb jövő, lesz még bátor séta is. Eljutunk még az utca végére is! Járni […]
Mi is van most? Merre jár? A távolság óriási képzeletet próbál. De nem tudja, a féltés vagy a bizonytalanság fáj. Le- fel járkál, leül majd percenként váltogat úgy, hogy a nagy gondtól észre sem veszi. Képek sorjánzanak oda-vissza Hol járhat? Ki tudja? Újabb rémek, újabb képek, a telefon már rég nem megy. Örökké tartó pillanatban […]
A gyökér a fontos, tartson szilárdan, dühöngő szelet melled kiállja, hátadon döngesse dühét az ég, ha mégis fejedre átkot szór a végzet, s érzed, lelked hamuvá ég, gyökeredben kitart az erő, minden sejtje lüktető élet, sarjai az égig nőnek.
Rózsa Iván: Minden itt dől el, ott… A magányos hosszútávfutó végre célba ér; Mindegy, hányadik helyen… Várja őt immár az örök fény; Persze, ha így dönt Isten… Életedtől függ, célba érsz-e egyáltalán? Mind győztes, ki otthonra lel itt… Örök élet a jussod vagy örök halál? Netán szenvedés az idők végezetéig… Budakalász, 2018. január 9.
