Posted by
Posted in

Egyedül, együtt

Egyedül hideg a szoba, Hiába emelem a lángot egyre – egyre magasabbra. Fázom, nem kering a vérem.   Együtt vagyunk meleg van, hogy megölelj, átkarolj csak mindig  azt várom. Nem a hőmérő számít.   Egyedül nagy léptekkel sétálok este a sötétben, csak ilyenkor szembesül igazán a léted bennem.   Együtt a táj csodás mert egyfelé […]

Posted by
Posted in

Tanulunk járni

Lépünk, emeljük tovább, most ballal, most jobbal. Járni tanulunk nem a babával, hanem az anyámmal. Egyiket a másik után határozottan, Úgy, hogy a lelkem majd összeroppan. A valóság fáj, de nem adhatom fel. Ilyen fiatalon még élnie kell. Bízni, hogy van jobb jövő, lesz még bátor séta is. Eljutunk még az utca végére is! Járni […]

Posted by
Posted in

Várni

Mi is van most? Merre jár? A távolság óriási képzeletet próbál. De nem tudja, a féltés vagy a bizonytalanság fáj. Le- fel járkál, leül majd percenként váltogat úgy, hogy a nagy gondtól észre sem veszi. Képek sorjánzanak oda-vissza Hol járhat? Ki tudja? Újabb rémek, újabb képek, a telefon már rég nem megy. Örökké tartó pillanatban […]

Posted by
Posted in

Ha mégis

  A gyökér a fontos, tartson szilárdan, dühöngő szelet  melled kiállja, hátadon döngesse dühét az ég, ha mégis fejedre átkot szór a végzet, s érzed, lelked hamuvá ég, gyökeredben kitart az erő, minden sejtje lüktető élet, sarjai az égig nőnek.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Minden itt dől el, ott…

Rózsa Iván: Minden itt dől el, ott… A magányos hosszútávfutó végre célba ér; Mindegy, hányadik helyen… Várja őt immár az örök fény; Persze, ha így dönt Isten… Életedtől függ, célba érsz-e egyáltalán? Mind győztes, ki otthonra lel itt… Örök élet a jussod vagy örök halál? Netán szenvedés az idők végezetéig… Budakalász, 2018. január 9.

Posted by
Posted in

Téli tavaszom

Edit Szabó Téli tavaszom / humorral / Azt mondják, hogy itt van a tél, fehérségét nem érzem én, a mínuszok leragadtak, nincsen bennem semmi harag. A félelem messze szaladt, sok tüzelőm még megmaradt, nem száll dühöm sem az égre, napsugára mind elvitte. Nem ébredek mínuszokra, fejem alatt nincsen párna, takaróm is levetettem, egészségem nem feledtem. […]

Posted by
Posted in

Októberi remények

Októberi remények (for my Squirrel)   Valami lángolt bennem, valami égett, S ez bevilágította a nagy mindenséget. Egy boldog pillanatban az érzés belém vágott, Magaménak éreztem a szerelemvilágot.   Valami lángolt bennem, valami égett, Reményteli kicsi szívem rossz útra tévedt. Hisz örömöm múló léte túl hamar eljött, Éreztem, hogy késői íze bennem úgy feltör.   […]

Posted by
Posted in

Faluban a tél ereje

Edit Szabó : Faluban a tél ereje Csillogó hó falu szerte, utcákat is betemette, fehérsége messze virít, a szépsége szemet vakít. Tél szépsége van itt végre, mélységében a reménye, örömet ád minden háznak, boldogságot a világnak. Tél tengere megérkezett, hóval lepte a vidéket, kéményekből füst tör elő, életöröm bent lelhető. Haza várja a lakóját, falu […]

Posted by
Posted in

(K)érdem

“Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” Talán ha trillázva énekelne a mondatok néma zuhataga. Mit ér a térben élő ember, van-e súlya ékes szavának? Felsikít-e az értékrendszer a hibák lázas korszakának? Sír a kín, de szólni nem mer, talpak alatt futnak el az évek. Mit ér a cifra jogrendszer, jut-e szerep a […]

Posted by
Posted in

Semmi közepén

Színtelen a város, Zavaró hangos zaj a csendben. Félek, hogy csak ennyi, Zöldellő fa, de sivár környezetben. Szeretnék messzire elmenni. Indulnék, ha senki nem követne. Indulnék, ha az égi főnök bármit megengedne. Nem kell az útra semmi, Ha hagynák, már elfutottam volna, Az mindegy, hogy mezítláb, Vagy szakadt cipőben taposok a porba. Itt van ez […]