Ólomszemmel holtfehéren Tántorog a fáradtság Megremegő jobb kezében Álomport hoz, hogy lássák Végighinti ősz hajamon Barázdát húz arcomra Földhözragadt rossz hatalom Ébren élni jobb volna Éjfél után félhomályban Visszhangzik egy folyosó Vajon meddig visz a lábam Nyílik-e még holdajtó Hálószobák vetett ágya Ezer gyűrött pizsama Szürkén színes másvilágba Vonz a hajnalom haza Megkopott az íróasztal […]

Halványuló tompa fényben Messze jár egy űrhajó Utasának megígértem Visszatér a Hintaló Szétterülő nedves fátyol Éjjelenként hívogat Elég volt a hazugságból Mutasd igaz arcodat Milliárdnyi csillogó nap Hosszan alvó űrszoba Valahol egy Újhazát kap Szívem, Csipkerózsika Ki tudja már, mitől félek Holnap én is indulok Gyors hajóim utolérnek Nem szippant be Űrtorok Rögmagányban lentről látom […]

holnapután végre-valahára megnyílik a száműzött világ fél vasfüggöny lett a vágy határa vakablakon nem nő jégvirág gúzsba kötött behálózott ösztön bilincsben az összekulcsolt kéz gyertyacsonkok vérző anyaföldön minden versed emléket idéz futnék én de mindkét lábam sánta harcterünkön kúszni még lehet gennyező seb helyett gyors halálba repítsen a szárnyas képzelet tegnapelőtt lehullott az alma mára […]

Szemeid, mint lelkednek tükre, Kivetíti érzéseit az emberekre, Bánatodban, fájdalmadban szomorú, Boldogságodban kristály ragyogású, Érzéseid letagadni nem tudod, Mint egy nagy könyvet olvasod, Ha semmit sem mondsz magadról, Szemeid,akkor is tükör a sorsodról.

Ezen a napon , nektek égnek a gyertyák, Most közelebb jöttök hozzánk, A test pihen, a lélek szabad, Az idő irgalmatlanul szalad, Megidézni a szép emlékeket, Letörölni véle a könnyeinket, A fájdalom örökre megmarad, Az élet most nélkületek halad, A fénnyel áldást küldünk, Imát mondunk, s megnyugszik a lelkünk.

Légy ön magad Az érték az ember ön maga. Dicsőség tudás harc küzdés? Ön magad,s majd az érték köszön, Ha az időd tova szalad. Mit sem ér a vagyon a pénz, Ha el veszted ön magad. Vissza nézel s meg ijedsz, Mert egy másik arc néz vissza. Hisz az érték te vagy,mit lelked takar. S […]

Bánatos gesztenyefák Egy családként élik a perceket. Alattuk asztal padok pihenek. Ide járnak az emberek. Szívük csupa emlékkel. S ti bánatos gesztenyefák. Elnyelitek a sóhajtást. A könnyet a fájdalmat. S mindent akár az út porát. Láttok forró csókot vad éjszakát. Zsongó szerelmes testi csatát. Ó zsongó levelek apró nesze. Mit a szél táncoltat meg. Sóhajok […]

Nem vagyok örült és nem vagyok más Én nem vagyok őrült, Nem vagyok más! Lehet, hogy játszik Velem a napsugár. Átjárja testem, forr az én vérem, Gondolatom az egekig ér el. De nem vagyok őrült, S nem vagyok más! Talán a vágy, mi hozzád száll, És nem lehetek veled, Csak a szívem és a képzelet. […]

Versírónak könnyebb a dolga, Mint aki a verset előadja, Érzéseket tolmácsolni, Vidámságot varázsolni, Szép magyar kiejtéssel, Bátran bánni a mesékkel, Versenyeken ezzel nyerő, Arany minősítésű a Kincső!

Ujjaid balzsama ápol, halk hangod biztat és nyugtat, lehetsz itt, közel vagy távol, gyógyító ópiumom vagy. Függővé te tettél engem, ösztönöm tudja a választ: végleg a részeddé lettem, s te is a részemmé válhatsz. Testünk és lelkünk forr egybe, amikor suttog az ajkunk, úgy szállunk a végtelenbe, semmilyen súly nincs ma rajtunk.