Agyamban, mint félrevert harangok zúgnak az élet vad lázálmai. Maradok még itt, vagy csak megmaradok magamnak? Mint hiú ábrándjai az örök körforgásnak. A természet lerázza elsöpri majd az egészet. Halványan, tisztán ott állunk csendben végszóra várva a tűnő “rengetegben”. Tágra zárt szemmel megtér a gondolat a csend átölel, a fény…talán…befogad.
Álom cserepek az úton végig véresre sebzik meztelen bőrömet ahogy lépdelek.Pedig csak a reménynek hajtanám keblére megőszült fejemet.
(Egy gondolat…haikuban) Az éj eltakar minden mocskot, bút és bajt de mi lesz reggel?
(Egy gondolat…haikuban) Lelked összetört? Rakd össze magad újra és álmodj tovább!
(Egy gondolat…haikuban) Szabadság, mámor fejedbe szállhat olykor vigyázz magadra.
Érzed, mint a lúg, úgy marja, tépi szét agyad rostjait a parttalan hőség a csended körbezár és nem ereszt társas magányod most falat repeszt. Háborúban állsz lassan a világgal öklöt rázol, ha szól egy vidám dal cinikus éned tör lassan előre mi lesz a vége, mi megy veszendőbe? Hidd el! Egyszer ennek is vége lesz […]
(Egy gondolat…haikuban.) Álmodj egy szépet és vágyódva zenélnek csodás verseid.
szemem alatt árulkodó karikák üvöltenek… sírok, napok óta érted, értünk gyengeség a könny tehetetlen düh elfutott szekér után rohanni kár csendesen hömpölyög velünk az ár elengedés visszhang mennydörög roppanok megtörök sorvadok ernyedés karjaid közt halni meg volna jó hullámzó tengeren süllyedő hajó
Álmomban egy réten jártam, Nap koronáját a földön találtam. Bíborszínű felhőt lövellt az égre, és figyelt a világmindenségre. Táncra perdültek a lombos fák, tust húzott hozzá az elfogultság. Mélyhegedű kecsesen ült a padon, a vonó elúszott előtte csónakon. Patak merült bele a zavaros folyóba, tücskök siettek munkára a fonóba. Kavicsok útját állták a sziklának, kacsalába […]
Rózsa Iván: Előre! Aki hülye: egyre hülyébb… Aki okos: egyre okosabb! Vigyük előre a magyarok ügyét! Rázzuk le magunkról a koloncokat! Budakalász, 2017. augusztus 14.
