A követ, mit elsodor A gyors vizű patak, Nem látod többé, Árral úszik céltalan. Ha hullámok görgetik, Koptatják,formálják, Jégkristályok fogsága, Széleit csiszolják. Szabad tér, a formának, Neki, ha sikerül, Formázva tovább megy, Vagy elmerül. A patak hordaléka között, Rátalál valaki, Mert a kő, kicsiszolva, Drágakővé válik.

  Az égbolt legszebb ékszere, Ő az érkezés és távozás mestere. Amikor kora ősszel megpillantom, Tudom,hogy tavaszig csodálhatom. Nagy ködfátyol veszi körül, De ragyogása kitűnik legbelül. Egy csillagkép ő,a sok közül, De csodálni, őt tudom egyedül. Őszi csillaghullás idején meteor rajából, Fényt szór a földre csillagporából.

  Azt mondta a Hold, -Én nem bírom tovább az éjjeli szolgálatot, mennék aludni már! Odaszólt a Napnak, -Korábban kelj,adj világosságot, szolgálj most te! -Majd ha eljön az ideje kelek, azt hiszed, nem látom a szendergésedet?-válaszolt a Nap. S a lusta Hold pislogott, egy nagy felhő alatt. Morcosan, ásítva kilesett, arrább tolta a fellegeket. Lopakodott […]

  Azt mondják, teliholdkor kívánj magadnak valamit, S a kívánság,majd egyszer valóra válik. Én is kívántam,talán egyszer nagyon régen, Hogy fenyőfámon egy kicsi mókus szökdeljen. Elképzeltem,ha mind megeszi a fenyőtoboz magját, Majd én adok neki enni, amit szeretettel rágcsál. Kibontom a dióval telt zsákom, őt abból kínálom, Csak végleg itt maradjon az én fenyőfámon. Ma […]

  Életedet, kaptad és létezel, Születtél, s egy útra ráleltél. Képet is kaptál önmagadról, Mindent láss a változó világról. Ez a te életed tetteiddel, Sok megálmodott vágyaiddal. Félelmed, ha néha kitartó, Hosszan, ne legyen nyomasztó. Ha messze a kitűzött cél, A jó gondolat, még remél. Átlépsz a nehézségeken egyedül, Csak a test érzi ha gyengül. […]

  Amikor az őszi szél, Már hidegen fújt, Táncolni kívánt kedve, A falevelek közé túrt. Felkérte a leveleket, Egy vidám keringőre, Forgatta,felemelte, Emlékezzenek az őszre. A tarka levelek forgása, Játszadozott a széllel, Mint lányok szoknyája, Libbent szerte széjjel. Tánc járta a magasban, Suhogásuk volt éneke, Dallama a ritmusban, Szél zúgása, a zenéje. Az elmúlás utolsó […]

  Milyen csendes ez a nap, A gondok mélyen alszanak. Szunnyadó lávaként, kitörhet, Elfojtva belül, nagyon éget. Belül parázslik, forrón izzik, Oltani kellene, szomjazik, Keresni a gyógyírt ellene, Gyengülne a gond ereje. Nagy sóhajtással, távozna, Gyorsan messze szállna, Helyére költözne a nyugalom, Vigyáznám,el ne hagyjon.

Fekete a bánat, a gyász szomorúsága, a magányos szív elhagyatottsága. Fekete az alvilág bénító fogsága, az ördögi Belzebub vallási hatása. Fekete a gonosz szimbolikája, keresztes vipera halálos marása. Fekete a félelem, ismeretlen helyzet, mint a feketelyuk, feneketlen rejtek. Fekete az erő, tekintélyt sugároz. Fekete elegáns, előkelő, csábos. Fekete a humor, ha párosul viccel. Fekete a […]

Edit Szabó : Sötétben a fény OXIMORON Fehéren izzó tűzvarázs világítja meg az éjszakát, fekete bagoly szárnyra kél, huhogása csöndben elkisér. Sötét éjszakában fénylenek szemek, szentjánosbogár messzire révedez, teljesen üres a rengeteg, jeges tűzben a fénye nem dereng. Égető hiány, ám koromsötét, nem lehet más, csak boldog szenvedés, fülekbe dalol madarak éneke, belülről hallod, rettentő […]