Dac Nézd, én csak játszom a szavakkal, a mondatokkal van aki félreérti, van, aki nem nem leszek sem kevesebb, sem több, mint egy dal amely előtted hangzik majd el, Istenem Nézd, a lényegem itt hever most is a porban hazudtam, de nem neked, miért kellene még ezután legyek-e hitszegő, aki kóbor élőhalottan lélek […]
Te kicsi lélek álmodj szépet Már messze szált az álom, Ébredni kell. Nincs néked itt hely. Hiába menetelsz nem kellesz. Hát csak álmodj gyenge láncszem. Ugyan ki vagy itt nekem. Kapaszkodó gyökérrel vetteted lábadat. De néz körbe ugyan ki vagy itten? Nem kellesz senkinek S az alkotásod mit sem ér. Nincsen semmi érdekesség. Hát ébredj […]
Ki vagy? Oly korban élünk, Hol süket a lét, Elveszett a párbeszéd, Vakon tapogatózva, Herélt gondolatok, És azok vágóhídja, Ember mosolyog, Álarc mögött, Az érvek frázisokká, A lét kínné merevül, Hitünknek lángja, Pislákol mécsesen, Holnapunk kusza, Jelenünk terhes, A jövő messze van, De milyen jövő? Az egymást fojtó? Vagy az értelem? Hinni, hogy létezik, S, […]
Szilánkok, tövisek szaggatják ruhádat, lelkedet tépázó záporozó vádak. Szilánkok, tövisek húsodba hatolnak, véred a papíron fájdalma a tollnak. Szilánkok, tövisek tokozódnak benned, a részeddé válnak, soha le nem vedled. Szilánkok, tövisek barázdája mélyül, szívedbe hasítva belepusztulsz végül. (Szilánkok, tövisek örökös bántalma, sértett hiúságok szemétre szánt halma).
Gerincem húrján játszik az isten, kínvallatását nehezen bírom, közhelyes vallomás: (mire vittem?) üres gondolat egy sajtpapíron. Lényemben bujkáló hófehér hitem szikrázó szavát a zord égre írom. ⃰ Gerincem húrján játszik az isten, fájdalmas himnuszt: végzetem dalát; deresbe simult szakállam, tincsem, s nem ettem meg még kenyerem javát. Ezentúl magam élőnek tekintem, s dalolva várom az […]
Hideg keserűség hintázik az ágon, apró sóhajokba sűrített bősz magány, friss porhóba firkált naiv ákom-bákom, torkodban benn rekedt, elfojtott őstalány. Törtfehérre meszelt tarka impressziók átködlő emléke megkísért hasztalan, vágyad komódjában egy kihúzott fiók a kést nézi gyáván a konyhaasztalon. Émelyítő múltad mirelit gondokat öklendez jelened új mezsgyekövére, a padlóra csurgó lángoló gondolat gleccserbe ágyazott aortád […]
– Látomás – Prófétáink végszavára megmozdul a nagyvilág. Urunk végre-valahára nem áldozza fel fiát. Szétkent bogár szélvédődön. Földbe taposott narancs. Rothadt ételünk a börtön, szemétre hányt ősparancs. Amikor a tett felébred, haszontalan lesz a szó. Nem mond senki misét érted, felbillen a hintaló, sár temeti be a berket, megremeg az életfa, sziklába fúrt […]
Abandonia Lerombolt kis házak helyén épült börtön Vonagló vágyak a döngölt nyirkos földön Testidegen félőrült játékszabály Lefolyhatatlan, kopott zománckádak Csempékre kent barna nyers utálat Ne pofázz soha, csak üríts, zabálj Gyermekruhákba botló belső játszótér Félig elásott halott, de talán még él Füstös falú megroggyant kisváros Levedlett arcok málló mankóhegyek alatt Horpadt kutya rágcsál […]
Lennék takaród a hideg szobában Lennék hajadban tavaszi virág Mennék utánad, amíg visz a lábam Földbe taposnám múltad bánatát Raknám a gondjaid hármas koporsóba Szánnám könnyeid síró énekét Bánnám, ha életed boldogtalan volna Tudnám, a szép szó milyen sokat ért De fájdalom vagyok, mi ébredéskor kínoz Hideg izzadságod fagyos éjszakán Én vagyok a bántó, megfejtetlen […]
