Posted by
Posted in

Lovastanyán

Edit Szabó : Lovastanyán Barna lován a legény pont az udvar közepén bejárásra útra kész, szokott napi sétára, Napfény indul útjára. Lovastanya ékessége paripának a szépsége, csodája az életnek, nincsen ő elfeledve, mily kecses a termete. Éltetője szabad világ, vágtatáskor nincsen határ, tágul tüdő, friss levegő, paták nyoma nem mérhető, szélsebesen rohan idő. Magyar ember […]

Posted by
Posted in

Gyerekkori barátságok

Edit Szabó : Gyerekkori barátságok Gyerekkori barátságok hol vagytok, már messze jártok, éve hossza messzeségben néha újra elém téved. Egyfelé vitt mindig utunk, iskolából úgy indultunk, cukrászdába bevonultunk, csoportosan vigadoztunk. Jeles osztály, érettségi, mindenki új útját lépi, ki erre ment, ki meg arra, mind a tágas nagyvilágba. Új világunk már igen nagy, tudjuk, a barátság […]

Posted by
Posted in

Őszi fák

  Zizzenő, roppanó hulló falevelek, jelzik, hogy hahó! Itt az Ősz! Végre! Megérkeztem! Kirándulni hív, a kalandos rengeteg. Jöjj hát! S tarts velem!   Őszi fák, és fények, Istenem! Oly szépek! Színes falevelek hullnak, az őszi kavargó szélben, s, halvány napsugár ragyog rájuk, az októberi létben.   A táj, mint egy festmény, színesen éled, piros, […]

Posted by
Posted in

Fürdőző legények

Edit Szabó : Fürdőző legények Árnyat adnak magas lombok, patak vize alant csorog, napsugára mindent érlel, férfi ember verítékel. Gondolkodnak a legények, mezőről a vízhez érnek, “Ádám kösztüm ” a ruhájuk, zöld bokor vigyáz reájuk. Kíváncsi szem nem terem itt, vígság minden, megfürdetik forró testük, hűs fák alatt élvezhetik a nyugalmat. Patak vizétől frissülnek, mezőn […]

Posted by
Posted in

Biztató /B.B.- nek /

  Biztató.  /B.B.—nek/         Fújom a füstöt, egyre többet, gondolatok csak pörögnek, nem ér el hozzám a világ zaja, lelkem saját gondjának otthona. Meghasadt, reped lélek … ne bánkódj ! Ereszd szélnek, mindent mi fáj, a múlt hol van már. Őrlődő napok fakult fénye, visz talán  – egy új reménybe. Hagyd hát […]

Posted by
Posted in

Kezeket eresztve.

    Kezeket eresztve.         Tátong az űr, valahol belül. Zuhanok, földet érek, valami most ér véget . Mellbe vág a hír, a tény, a valóság kőkemény. Szemem előtt a kép, mi foszlik szét, kezeket eresztve, pereg egy verembe, kinek már  nincs hite, megérkezik a semmibe.           Miskolc. […]

Posted by
Posted in

Egy élet asszonya

Edit Szabó : Egy élet asszonya Kicsi lányként jött meg a világra, gyerekkor volt minden boldogsága, évek jöttek, hirtelenség égett, felnőtt ember, szépsége a létnek. Fiatalság minden bolondsága milyen hamar eltévedt a mában, házas élet, gyerek, építkezés, lassította szívének erejét. Mosolygó arc, gyereksereg körbe, sportolónak nem esik terhére, esés közben nem csak a szív vérzik, […]

Posted by
Posted in

Utolsó tánc

Edit Szabó : Utolsó tánc Őszi erdőnek szélén megpihen a vén legény, nincs már egyéb vagyona, kezében a vonója. Magas fának aljában padja várja magában, egyedül a végtelenbe, hegedűje két kezében. Lassan húzza a vonót, halkan búg a zeneszó, vágyában oly messze jár, álmában is táncot jár. Táncra kél az őszi avar, párosan szép, felhő […]

Posted by

Az év diák írói és költői – 2017.

2018. február 4-én rendzetük meg Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban “Az év diák írója és költője 2017.” pályázatunk eredményhirdetését és díjátadását, valamint az “Ez minden” című diák antológia bemutatását, ami a pályázatra beérkezett helyezett és sikeresen szerepelt alkotásokat tartalmazza. Az alábbi cikkben közöljük a rendezvényen készült fotókat a jelenlévők nevével, a helyezettek névsorát, valamint a […]