Szemeid, mint lelkednek tükre, Kivetíti érzéseit az emberekre, Bánatodban, fájdalmadban szomorú, Boldogságodban kristály ragyogású, Érzéseid letagadni nem tudod, Mint egy nagy könyvet olvasod, Ha semmit sem mondsz magadról, Szemeid,akkor is tükör a sorsodról.

Ezen a napon , nektek égnek a gyertyák, Most közelebb jöttök hozzánk, A test pihen, a lélek szabad, Az idő irgalmatlanul szalad, Megidézni a szép emlékeket, Letörölni véle a könnyeinket, A fájdalom örökre megmarad, Az élet most nélkületek halad, A fénnyel áldást küldünk, Imát mondunk, s megnyugszik a lelkünk.

Légy ön magad Az érték az ember ön maga. Dicsőség tudás harc küzdés? Ön magad,s majd az érték köszön, Ha az időd tova szalad. Mit sem ér a vagyon a pénz, Ha el veszted ön magad. Vissza nézel s meg ijedsz, Mert egy másik arc néz vissza. Hisz az érték te vagy,mit lelked takar. S […]

Bánatos gesztenyefák Egy családként élik a perceket. Alattuk asztal padok pihenek. Ide járnak az emberek. Szívük csupa emlékkel. S ti bánatos gesztenyefák. Elnyelitek a sóhajtást. A könnyet a fájdalmat. S mindent akár az út porát. Láttok forró csókot vad éjszakát. Zsongó szerelmes testi csatát. Ó zsongó levelek apró nesze. Mit a szél táncoltat meg. Sóhajok […]

Nem vagyok örült és nem vagyok más Én nem vagyok őrült, Nem vagyok más! Lehet, hogy játszik Velem a napsugár. Átjárja testem, forr az én vérem, Gondolatom az egekig ér el. De nem vagyok őrült, S nem vagyok más! Talán a vágy, mi hozzád száll, És nem lehetek veled, Csak a szívem és a képzelet. […]

Versírónak könnyebb a dolga, Mint aki a verset előadja, Érzéseket tolmácsolni, Vidámságot varázsolni, Szép magyar kiejtéssel, Bátran bánni a mesékkel, Versenyeken ezzel nyerő, Arany minősítésű a Kincső!

Ujjaid balzsama ápol, halk hangod biztat és nyugtat, lehetsz itt, közel vagy távol, gyógyító ópiumom vagy. Függővé te tettél engem, ösztönöm tudja a választ: végleg a részeddé lettem, s te is a részemmé válhatsz. Testünk és lelkünk forr egybe, amikor suttog az ajkunk, úgy szállunk a végtelenbe, semmilyen súly nincs ma rajtunk.

Egy üstökös száguld felém és türelmem holdja fogyva. Ti értetek perelek én. Kezetek majd ki fogja? A puszta földön nőttetek, konok búzaként a gyomban. Erősek vagytok, úgy lehet, ám szívem félve dobban. Gyönyörű rózsájú kórók, tüskék közt, szirmokból lángok, illatuk szerteszét szórók, vagytok, kis vadvirágok.

Valami rám esett. Az ég sötét súlyából csipetnyi. Egy marék valóság, mit megpróbálok nem észrevenni, pedig felhőként tornyosul fölém. Falak repednek, s inog a födém. ⃰ Valami rám esett. Angyal szárnyából kitépett pihe. Pár deka boldogság könnyektől fakult tavaszi színe, egy áttetsző, misztikus talány. Paplanom alatt szunnyad a magány. ⃰ Valami rám esett. Gyermeki kacaj […]

Égből hulló sajgó kacagás Szád sebes szél ejti át Annyira láttatja mocskos hazugság Néhai elcsetlő, iróniák. Szórakozott lelkületű fények Hallottam, az angyalok is tévedhetnek Szólhatnak bátran, ám félve Negédes tekintetek is eleshetnek. Imádság lohol az elveszett térben A pillanat maga mely oly édes Mosolyt csalni a tükörképnek Igaz sugárzása örökké fényes. Egy picit ébren is […]