Posted by
Posted in

Csak terád gondolok

Míg a szülővárosomban élek, (bármeddig éljek), téged mindenütt felfedezni véllek.   Teljesen mindegy, éppen hol járok, (míg járni tudok), én mindig-mindig nyomodban ballagok.   Tudom: mielőtt hozzám eljöttél, (s ideköltöztél), Miskolccal már régen megismerkedtél.   A diáklány, kinek udvaroltál: (szerelme voltál!) miskolci volt, ide miatta jártál.   S ki először itt hagyott titeket, (a többieket), […]

Posted by
Posted in

Szomjas gólya a faluban

Edit Szabó : Szomjas gólya a faluban . A templom fent magasodik, fenyőfák körbe ölelik, magasan van az ablaka, tér közepét körben tartja. . Látni onnan széles teret, házak között természetet, szökőkút a tér közepén, magasra tör oly könnyedén. . A vízcseppek felröppennek, aláhullnak majd kecsesen, hűsítik a forróságot, megtörik a valóságot. . Kicsi tónak […]

Posted by
Posted in

A páva

Edit Szabó : A páva . Felszállott a páva virágzó nagy fára, magát illegeti, farkát billegteti. . Fején a korona, fent magasan hordja, díszmadár őkelme, tisztában van vele. . Vadon élt egykoron, hangja rikácsoló, ám az Isteneknek volt királyi kedvenc. . Rövid szárnyaival, röpdös vágyaival, farktolla nagyszerű, legyezőn szétterül. . Pávaszem a díszük, ragyog és […]

Posted by
Posted in

Gondolatok március idusára…

Midőn az est madár, fára száll, lelkem útra indul, s elkószál. Hívja, csalja öt a holdleány, csendben oson a kálvárián.   Dűlőút vele messzi szalad, megpihen egy kőkereszt alatt. Imára letérdel ott szépen, hozzád szóljon, s mit lehet, kérjen.   Nem sokat. Hegynek ormát, s lankát, füves völgyet hisz ősök lakják. Ott értik szavam, s […]

Posted by
Posted in

Búcsúdal

Hajnal dereng, s fényt, hasit az égen, csalatva a majdani álmokat. Szenvedésből támad föl az élet, és kényszerítő réme kárhozat. Talán szerettelek, hiú remény, és ezért törted szét a vágyakat.   Ringó kebled, szűz öled telve még, Vágyott, hisz emberé válás útja. Lélek még igaznak hisz, hát remél. A kereszt alatt lehet még csoda. Hát […]

Posted by
Posted in

Telihold

Alkony oson át a városon, s a sötétjét hinti szerte szét. Hold sápadt fénye égi vásznon, s lépted elvész az utca kövén.   Emlékszem, mikor jöttél felém, árva voltam, hiszékeny bolond. Karton ruhád fújta nyári szél, s arcodon játszadozott a hold.   Piszkos lámpása fakó fénnyel, Fehéren ragyogott éppen rád. Felvillanó álomkép perzsel, s nem […]

Posted by
Posted in

Éppen ilyen vagyok

A hajnal ráncosan félreáll, s az égre küldi fel a Napot. Pilláimon megpihen a fény, már ébren álmodok.   Szemem írisze vidáman int, jókedvemben táncra mozdulok. Friss, üde kávé illata hív, kéjesen kortyolok.   Tollamra szavakat suttognak virágillatú gondolatok. Színes szálait versbe fonom. Nos, ez is én vagyok.   Kottából kiugró dallamsor, ha sétáimon ajkamra […]

Posted by
Posted in

Ki lenne az?

Ki mondaná el a tavaszt? Ki illatozna száz virágot? Ki hozná néked el ugyanazt, mit adott az ifjúságod?   Ki fogná megvénült kezed álmodozva, mint fogták régen? Kinek a vállára hajtod fejed? Van, ki éppúgy szeret téged?   Ősszel is szép a Nap fénye, s színpompába öltözik a táj! Ki mondaná meg, hogy az élet […]

Posted by
Posted in

Versmagok

Apró versmagok is bennem élnek. Futó érzelmek, ha megöntözik, csírát bontanak egy költeménynek, s a gondolat papíron gyöngyözik.   Derűsen szól-e szivárvány-dalom, ahogy madárraj kavarog az égen? Szabadság szele lágy fuvallaton hitét bontogatja a messzi kéken?   Lesz-e ereje papíron szavaknak a józanság mércéjével hatni? Hitében megfakult jónak, igaznak, új szélként vitorlát bontani?   Bontanak-e […]

Posted by
Posted in

Ha költő vagy, dalolj!

Ha fáradt a lelked, Nehéz lett a szíved, Ha álmatlanság kínoz, Ha gyötrelem az élet, Csak dalold ki csendben A bús éjszakába, Csak sírja ki tollad Könnyeinek árja! Szavakba fojtsd bele, Mire hang nem képes, Dalold el versedben Fájó szenvedésed! Költőt is ér bánat: Arra van a tolla, Hogy a szív fájdalmát A világba szórja. […]