Rózsa Iván: Sárrét     Láp lidérce, Sárrét virága: Fény kísérte Isten világa. Könny ködmöne, Halál kiváltja: Gyász köntöse, Mennyek iránya.     Budakalász, 2016. július 17.    

    Rózsa Iván: Borzongás     Testi-lelki borzongás… Élet-igenlés, halál-tagadás… Élet-felajánlás, halál-elfogadás… Halál utáni életet akarás…     Budakalász, 2016. július 17.    

    Rózsa Iván: Az utazó (Mike Oldfield: Voyager)     A kelta buddhista tulajdonképp magyar, A magyar buddhista tulajdonképp kelta. Életükben volt itt-ott, egy-két kanyar: De mindkettő egyben keresztény és művészfajta.     Budakalász, 2016. július 17.    

Elcsendesülni aggályok nélkül, csak menni, menni, amerre visz a láb, oda, ahol a szelek más húron zenélnek, más illatokkal jön feléd a nyár, s amerre jársz, hogy csended ne zavarják, elnémulnak a beszélő kövek. Kép: Káli-medence (Kőtenger)

Nyikorog a régi hinta, a múltat ringatja a szél. A hang, mintha egem hívna. A lánc sír. Elfelejtettél. Őrzi egy kicsi lány dalát, s azt az önfeledt nevetést. Fülembe cseng, ahogy kiált. Feljebb! Még, magasabbra! Még! Az akácvirág illatát, a simuló gyermekujjakat. A kis könnyező panaszát. Őriz -e súgott titkokat. A kedvenc mesém itt maradt. […]

A kötél pörög és forog… Föld fölött egyensúlyozott tánc… kötéltánc. Ott, ahol a láb aprócska s a “körben állt egy kis lányka,” Tánc… kötéltánc. Lassú… lassú, gyors… gyors, gyors-gyors. Fordulatszám: jobb és bal sors, tánc… kötéltánc. Tűzrőlpattant, csupa láng volt. Könnye után derűs égbolt… Tánc… kötéltánc. Fent és lent, meleg és hideg, felgyorsult korok, kész […]

Valami édesen puha, lágyan selymes… épp felsikolt. Csendesgetik a tejtől duzzadó keblek. Táguló tudat-tér. Feszülő bőrsejtek. Éles fény volt. Jelek. Hypotalamus, somatotrop hormon. Húrokon játszik, szöveten és a porcon. Nyúló csontok. Gyógyító csókok a felhorzsolt rétegen. Lélek ír, lassan cserződő felületen. Tiszták… Foltok. Terheltségi fokozat túl egyenlőtlen. Nem mért adat… a Gerinc hajolni vajon meddig […]

Tudom, hogy az erdőnek lelke van… Szinte hallom csendes lélegzetét. A változás örök lüktetését, fényben, színekben, harmóniában. Lelke van… Érzem. Türelemre int. Csak csendben…. még tart a téli álom. Madár piheg a még csupasz ágon, ébredő nap felhőkön átkacsint. Lelke van… Történet kéreg alatt, mit őriz háncs, elhalt sejtek, mit a vén idő a törzsbe […]

  Csak az enyém vagy és mégsem, s habár fogva nem tartalak. Hunyt szemmel álmodlak ébren… nem rabnak, mégis magamnak, a szívembe rajzoltalak. Élethű kép, nem lát így más, minden részlet mélyről fakad. Hagyom, hogy röpülj! Nincs tiltás, mert így akarlak, szabadnak… a szívembe rajzoltalak. Most messze jársz, s én engedem. Addig érezlek, hallgatlak, míg […]

Szelíd patak, dombok, hegyek. Visz a szívem… haza megyek. Fatornácos kicsi házak. Valami hív… visszavárnak. Itt bent ütik a vérerek. Hozom-viszem a jó hírét. Figyeld a szót! Érezd ízét! Halld a dalát jó palócnak. Mulatónak, gyászolónak. Minden strófa egy üzenet. Hagyatékok, ősi jussok. Melegszívű, babonások unokája, lánya, fia, kincseket rejt ládafia, mit őriz hittel tisztelet. […]