Édesanyámhoz Simogasd homlokom hűvös mirtuszággal, oldozd félelmemet bölcsődal szavával, fehérruhás testem ringasd, míg elalszom. Segíts, édesanyám, legyen szép az álmom!

Megújulás   Ébredj, ébredj, szép természet, vedd fel a legszebb ruhád, új tavasznak fényes napja mosolyog az égről ránk.   Örömmel telik a lelkünk, eljött a megújulás, zsenge búzaszálak között asztalon piros tojás.   Megöntözi a magas ég, s virul tőle a határ, meglocsollak én is téged, hogy nyiladozz, szép virág.  

Húsvétkor Egy kicsit mindig feltámadunk veled, érezni megváltásod kegyét, hogy fennebb emelkedve szürke önmagunknál, fejet hajtsunk nagyságod előtt, hogy ébredjünk fel, mint a fa , ha elérkezett nyitni az idő, és áldásod nyomán lelkünkben gyökerezzen újító erő.

Sasmadár A rét fölött a sasmadár köröz hibátlanul, billenti szárnyát nesztelen, hiába fut a nyúl, a csendes égből ím lecsap, de oly kegyetlenül, a prédája nem is remeg, szívére végzet ül. Bizony hogy így esett velem meg az a borzalom, hogy álnokságod karma megfeszült a torkomon, onnan támadtál engemet, honnan nem vártam én, és elsüllyesztetted […]

Nyúlos, szürke dagály, fakó homály az irigység. Tehetetlen tűröm férges örvényét. Rám tapad, reszkető bőrömig hat. Didergető ez a mogorva, gonosz indulat, bár felszíne mást mutat. Orvul lecsap. Zsigerig nyúlik érdes tapintása. Alattomban súrlódik vaskos csikorgással hozzám. Búza vagyok ocsú között. A sors oda kötött színes szalagon.

Madarak dalának pitymallat nyitánya indította a reggelt. Hűvös varázs, párafátyol lengett és lassan oszlott az újjáéledő nap melegétől! Az erdő fái alá pászmában vetült a ragyogás, sávra osztva a zöld rengetegét. A fák baldachinján átütött a  fény, árnyjátéka foltot rajzolt a harsanó fű erezetén.  

Csendes töprengésben ülök a part közelében. Figyelem a vizet, mely szelíd hullámzással ring, dajkálva hattyúk csapatát. Néma, méltóságteljes mind. Szárnyuk, akár szembefordított, íves tenyér, kecsesen feltartva. Hófehér kosárkát formál testük. Hangtalan lágysággal úsznak a nádas felé. Fiókát vezet az utolsó, szám szerint hetet. Nem veszít szem elől egyet sem!

Habosan csobban a tó, felszínén fénykarika, türkize  ragyogó. A szél lobogó sörényű vad ló. Csikóként, nyerítve rohan a nyílt vízre, fel-le bukik, mosdik a friss légben, vakító kékségben. A Balaton vidám, virágkoszorúval ékítik a Víz Napján. Hátára kap vitorlát, ladikot, derék csónakost. Ünnepli a tavaszt, az új holnapot!  

Taníts meg, kérlek, kesztyűbe dudálni, mutasd meg, hogy kell borsót falra hányni! És ha a szelet el szeretném vetni, hogy kell a végén a vihart learatni? Miért kell a szíjat jól összehúzni, ha a jég hátán is meg szeretnék élni? Két malomkő között hogyan kell őrölni, bár, ami nem megy, nem kell erőltetni. Ha a […]