Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet. Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet. Csodálják nézését, irigylik szabadságát, De nem kérnek belőle, semmiért, világért. Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki… A többség azt hiszi, látja őt valaki. A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán… Ruhája rongyos, szabadsága nincs; […]
Régen földi vándorok voltak az őseink, Most csillagösvényről hallatszanak lépteik… Ti már biz’ nem vagytok, leperegtek a napok, De a mi szívünkben vagytok, eszünkbe juttok. Ha én már nem leszek, akkor is peregnek a napok, Rátok akkor még emlékeznek utódok… Ősapók! De most még emlékezek én is a régi öregekre, Kiket ezernyolcszázas évek végén szült […]
„Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.” A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát és gondolatom próbálja felvenni ritmusát annak, amit néktek akarok, kívánok írni, hátha szíveteket nagyon megörvendezteti… A mai nap is elmúlik… lesznek a tegnapok, sötétedik, kezdenek hullani […]
A türelmemből, várakozás lett. A várakozásból elengedés. Amiből feledés. A felejtésből elmúlás. És megint ott tartunk, hogy nem tudjuk hol tartunk. Mi megint ott vagyunk, Hogy sehol sem vagyunk. Ugyanazok a körök, Újra és újra. Szóval azt hiszem, Nem is jövök vissza.
Nálad nincs semmi. Csak a kávé illata. Itt mondom el, mosolyogva: Nem szeretlek kedves, És már nem foglak soha! Nálam sincs semmi. Csak egynéhány kopott könyv, és egy szomjas árvácska, lopva nézek a virágra, ő sem érti, nem is hallja, ahogy suttogom sírva: nem szerettem én még így senkit, és már nem is fogok soha!
Hogy tud a lélek szárnyalni, Amikor megnyugszik Tebenned! Hogy tud a szív örülni, Amikor megtisztul Általad! Szeressél Jézusunk, Benned van bizalmunk! Hisz tudod, gyarlóak vagyunk. Sóhajtunk utánad, esdeklünk feléjed, Mégis, bűneinkbe esünk, Segits erősségünkben! Légy velünk ájtatosságunkban, Hogy Általad a gonoszt, Végleg legyőzhessük! Ámen.
Sorsom, születéskor kirótta rám a végítéleti bíróság által, Hogy éltemet a végzet, omló gödrében kell leélnem, mindazonáltal Bár éltem hosszan igaz és bűntelen rabként, senki vagyok ezen-által… Nem akartam én meghalni, de a végítélet bíróság kivégzett, Persze azt nem értem, hogy mi okból van, hogy magának engem kinézett A sorsom végtelenül kegyetlen, de a konkrét […]
Edit Szabó : A kikelet virágai . “Szedd a tavasz virágjait egy csokorba össze ” repüljenek a szirmai illatukkal körbe. . Hóvirágnak nincs illata, fehérsége díszít, kék ibolya levél alatt minden kertben rikít. . Kora tavasz minden színe bokrostól kibújhat, harmatos az ember szíve, könnycseppje kibuggyan. . Kankalin és a kikerics sárgulóan feslik, természetnek a […]
Nem minden esetbe vesznek fehér ruhát, de életük e hívatás, mi át öleli az empátiát. Van, ki a falak mögött adja a tudást, van kik a házakhoz járnak csupán. Ez egy nagycsalád miben él a szaktudás. a hit, szeretet az összetartozás. A hit, a remény és a segítő kéz. mi magával viszi a boldogság örömét. […]
Szépen kérnek, könyörögnek, maradj otthon, ezt értsed meg! Kérnek, mint anya a gyermeket, és te megszeged az intelmet! Légy tekintettel a családra, maradj otthon a lakásban! Van ki érted harcol küzdve, hogy az egészségedet megőrizze. Hallgass az intelemre! Hallgass, Istenre! A hitre a szeretetre. Légy fegyelmezett e helyzetben! Hallgass a világ intő szavára, Maradj otthon […]
