Posted by
Posted in

A tükör

  Állj elébe s nézz bele, egy pillanatra nézz rá a szülőkre! Kicsi voltál s végtelen, ápoltak óvtak minden felet. Elreppent az idő feledted ne, enged el a kezüket! Védjed, óvjad, ápold őket, ahogyan ők tették ezt teveled! Lehet, hogy nagy vagy! Lehet, hogy más vagy! Lehetsz bár ki e földön? Ők akkor is a […]

Posted by
Posted in

Az álmaim…

A világ velem szemben oly’ közönyös, Akadály, előttem… Az út göröngyös. Szeretnék én mindenkit, de nem hagyják, Az emberek ilyenek… nem akarják. Belenézek a tükörbe, keresem az egész világot, De ott biz’ semmit nem látok, csak a saját, szűkös világot. Az álmaim és lehetőségek, önmagukba fulladtak, Mások nem segítettek… csak megállva néztek és hallgattak. Vecsés, […]

Posted by
Posted in

Ne alázkodj

Hétköznapi pszichológia… Kérj bocsánatot a gyerekedtől, ha kell, De, ne alázkodj meg előtte! Te vagy a nevelő! Ne vedd… gyereked szeretetét semmivel… Mert, Majd nagy korában fölöttébb amorf, torz lelkű lesz ő! Gyereked ne legyen tyúk-mell világmodell. Vecsés, 2017. június 8. – Kustra Ferenc – A 6 soros versformát én alkottam. 6 sorból állhat, a […]

Posted by
Posted in

Szökne az idő…

Hétköznapi pszichológia… Életemből elszökne a rohanó, vágtató idő, Mikor ránézek, semmibe se néz, azt látom. Csak úgy itt hagyna, mint önállósult csúf, régi szerető És A szél szárnyán menekül, gyorsít, ezt is látom. Nemcsak könyörgök, ragaszkodok… az életem része ő! Vecsés, 2017. június 29. – Kustra Ferenc – 6 soros formában

Posted by
Posted in

A tavasz hírnöke

A hegygerinc még összeolvad a habos felhőbárányokkal. Lejjebb már fekete foltos a az oldal talajtakarója.   Nem csak a nap erősödő ereje neszez a hókristályok között. Egy -egy hangtalan cuppanás, fehér szirom alatt feláll a zöld szár.   Itt a hóvirág, a tavasz hírnöke. Légnek és földnek hűen jelezve, úton a kikelet, ébredjetek. Hamvas élet […]

Posted by
Posted in

Várj, ne rohanj!

Nem tudtam mire vélni a várakoztatást, a türelmem már a korláton is átfutott. Egy újabb csalódás, vagy meggondolatlanság, vágyott boldogság a tóban ismét elúszott.   A fojtott könnyeimmel megszaporítottam már a szétterült, sokatlátott folyadékot. Éreztem , ha e pillanatban el nem futok, teljesen összeomlok, az ár magával ránt.   Íme itt az újabb kíméletlen csalódás, […]

Posted by
Posted in

Farsang táján

A hamuszürke létben álmodozom, lelkem legfőbb óhaja a kikelet. A hideg ellen hűen hadakozom, nem kell több téli hervasztó jelenet.   Felöltöm a farsangi jelmezemet, arcot festek, fekete fátylat rántok. Még ma este a jelmezbálba megyek, üdítő táncommal parkettát szántok.   Maszkod alá perzselő csókot szánok, a tunya társaságot felvidítjuk. Mámorban úszva ropjanak a párok, […]

Posted by
Posted in

Február másodika

Borúval telített már januárban a lelkem, a ragyogó napsütés tudna felvidítani, elég volt a szürkeségből, semmihez nincs kedvem,   de nem akármikor kell az időnek váltani, jobb maradni gyertyaszentelőkor a homályban, nem kívánnám a telet tovább hosszabbítani.   Medve uram az árnyékot akkor meg ne lássa, szeretném maradjon a táj teljes szürkeségben bújjon vissza őkelme […]

Posted by
Posted in

Átsuhanó gondolatok

Halvány virága a szónak, élet sója a valónak. Múltam háborgó tengere, villámok ellenszere. Te vagy! Gúzsba kötött álom imája, bezárt lélek rabigája. Fékevesztett idegek tánca, léleknek románca. Te vagy! Remény halvány rózsája, várakozások órája. Szépségtapasz a bánatra, kiáltás az utálatra. Te vagy! Vakító csillogás a sötétben, fogódzó az örvényben. Párnámba belesimuló álom, betakaró palástom. Te […]

Posted by
Posted in

Az voltam

Már el is felejtettem hogy a tenyeremben vagy csak egyetlen percben is elfér a boldogság… már el is felejtettem hol siklott ez félre, hisz mindig az voltam, kinek elég felnézni az égre s már száll is a sóhaj, mint a mesékbe’: köszönöm, hogy élek! Már el is felejtettem hol siklott ez félre talán a kopaszon […]