Posted by
Posted in

Ó, a nyár!

Ó, a nyár, akkor él a bogár… Zöld akkor az összes falevél, Pereg a homok, mikor mesél. Ó, a nyár, bizony az elmúlt már… * Alkony is fáradt, Megviselték, hő napok… Hűvös láthatár. Vecsés, 2011. szeptember 20. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Tovasuhan a sóhajom

Nem akarnék én sírni, De szorítja a torkom… Könnyem… kezd kicsordulni. Eh, nem enged egykönnyen. Magányom egy tenger, és a víz felületén Messzire elszáll, tovasuhan a sóhajom És mámorosan tekinthetek, el a víz felszínén Ilyen volt életem… teljesítetlen sok óhajom. Nincs már nekem… nincs álmom, elúszott csendesen, Viszi a víz-sors lassan, sodortatva árban. Viharok széttépték […]

Posted by
Posted in

Fűben, pázsitban, gyepen…

Fekszek a réten, finom, vastag fűben, A szél nekem sóhajtozik a fűben. Velem van… őrült magányom… a fűben. El vagyok dőlve a szépen hullámzó, nagyon sűrű pázsitban, A szél nekem sóhajtozik szinte pánikban, vastag pázsitban. Velem itt fekszik a megveszekedett magányom a pázsitban. El vagyok fekve-nyúlva csukott szemmel, a vastag gyepen, A szél mozgatja, sóhajtozik […]

Posted by
Posted in

Csak zúdul a fejemre

A gyűlöletről… Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond! Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok, Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok… Föntről csak úgy zúdul […]

Posted by
Posted in

Megadjuk a módját…

(3 soros-zárttükrös) Ha, Te a vágyad csillagszórásába fogsz, Lelkem polcáról minden rosszat lerakodsz… Ha, Te a vágyad csillagszórásába fogsz. Bújjunk össze, legyünk együtt szerelmi vétkesek, Így, lovagoljuk meg összefonódva éjeket, Beléd bújok és az lesz a kéjem, Ott bennem nem lesz semmi értelem… (Bokorrímes) Neked hagyom érző átölelésem, Ide már nem kell, bíz’ semmi védelem, […]

Posted by
Posted in

Azzá teszel amivé akarsz

Ha akarod, leszek számodra levegő, fáradt elmédnek napnyugtakor pihenő. Felhők között délibábként lebegő, védelmező, föléd hajoló fenyveserdő. Ha akarod, csobogó forrásod leszek, tisztára mosom a gondterhelt napokat. Olyan leszek mint ételben a fűszerek, édessé és csípőssé teszem az álmaidat. Ha akarod, leszek számodra felhő, esőben úszkáló égi gombolyag. Vagy egy fa, termésével örökké termő, ha […]

Posted by
Posted in

Hullámvasúton…

Végül, csak fölismertem… Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút, Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút, Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút. Mert becsöngettek, rá, fölültettek, A villanyomorok dübörögtek, Mert becsöngettek, rá, fölültettek. Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást… Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást? Az […]

Posted by
Posted in

Sírva nevetni

Edit Szabó : Sírva nevetni . Sejtelmes az egész lénye, az arcnak nincs szeme fénye, lecsukódott szempillája, gondolata merre járhat ? . Belülről sír, kívül nevet,, a fogai fehérlenek, fájó lehet emlékezés, eltakarja a nevetés. . Fekete haj, mint a függöny keretet von, arcon tükröz sápadt öröm kivirágzik, léleknek mi is hiányzik. . A mélységes […]

Posted by
Posted in

Bevágott a sötétség

(3 soros-zárttükrös) Az előbb még az ezüst hold szépen világított, A sötét felhő alávágott, sötétet hozott… Az előbb még az ezüst hold szépen világított. (septolet) Ezüstös holdsugár Nem cirógat már. Morc felhő Eltakarja, kergeti szellő. Ég beborul, Elhomályosul Konokul. * Sötétség csúcsa lapos-álmosan szétterül, Látás vaksi, igazán ellehetetlenül… Sötétség csúcsa lapos-álmosan szétterül. Sötétség vérdermesztő, Félelmet […]

Posted by
Posted in

Gólya család

Edit Szabó : Gólya család . Tavaszi fény napsugara visszahozott e hazádba, hegyen-völgyön, tengereken, otthont leltél a fészkeden. . Magas kémény tetejében, gólyafészek mered égen, régi otthon, sokat kibírt, évtizedek bölcsője sírt. . Megtaláltad újra fészked, párod várod fészkelésre, tojásokból kél csemete, kettő-három is lehetne. . Felnevelés nem egy álom, az éhes száj sokat tátog, […]