Ó, a nyár, akkor él a bogár… Zöld akkor az összes falevél, Pereg a homok, mikor mesél. Ó, a nyár, bizony az elmúlt már… * Alkony is fáradt, Megviselték, hő napok… Hűvös láthatár. Vecsés, 2011. szeptember 20. – Kustra Ferenc
Nem akarnék én sírni, De szorítja a torkom… Könnyem… kezd kicsordulni. Eh, nem enged egykönnyen. Magányom egy tenger, és a víz felületén Messzire elszáll, tovasuhan a sóhajom És mámorosan tekinthetek, el a víz felszínén Ilyen volt életem… teljesítetlen sok óhajom. Nincs már nekem… nincs álmom, elúszott csendesen, Viszi a víz-sors lassan, sodortatva árban. Viharok széttépték […]
Fekszek a réten, finom, vastag fűben, A szél nekem sóhajtozik a fűben. Velem van… őrült magányom… a fűben. El vagyok dőlve a szépen hullámzó, nagyon sűrű pázsitban, A szél nekem sóhajtozik szinte pánikban, vastag pázsitban. Velem itt fekszik a megveszekedett magányom a pázsitban. El vagyok fekve-nyúlva csukott szemmel, a vastag gyepen, A szél mozgatja, sóhajtozik […]
A gyűlöletről… Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond! Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok, Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok… Föntről csak úgy zúdul […]
(3 soros-zárttükrös) Ha, Te a vágyad csillagszórásába fogsz, Lelkem polcáról minden rosszat lerakodsz… Ha, Te a vágyad csillagszórásába fogsz. Bújjunk össze, legyünk együtt szerelmi vétkesek, Így, lovagoljuk meg összefonódva éjeket, Beléd bújok és az lesz a kéjem, Ott bennem nem lesz semmi értelem… (Bokorrímes) Neked hagyom érző átölelésem, Ide már nem kell, bíz’ semmi védelem, […]
Ha akarod, leszek számodra levegő, fáradt elmédnek napnyugtakor pihenő. Felhők között délibábként lebegő, védelmező, föléd hajoló fenyveserdő. Ha akarod, csobogó forrásod leszek, tisztára mosom a gondterhelt napokat. Olyan leszek mint ételben a fűszerek, édessé és csípőssé teszem az álmaidat. Ha akarod, leszek számodra felhő, esőben úszkáló égi gombolyag. Vagy egy fa, termésével örökké termő, ha […]
Végül, csak fölismertem… Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút, Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút, Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút. Mert becsöngettek, rá, fölültettek, A villanyomorok dübörögtek, Mert becsöngettek, rá, fölültettek. Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást… Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást? Az […]
Edit Szabó : Sírva nevetni . Sejtelmes az egész lénye, az arcnak nincs szeme fénye, lecsukódott szempillája, gondolata merre járhat ? . Belülről sír, kívül nevet,, a fogai fehérlenek, fájó lehet emlékezés, eltakarja a nevetés. . Fekete haj, mint a függöny keretet von, arcon tükröz sápadt öröm kivirágzik, léleknek mi is hiányzik. . A mélységes […]
(3 soros-zárttükrös) Az előbb még az ezüst hold szépen világított, A sötét felhő alávágott, sötétet hozott… Az előbb még az ezüst hold szépen világított. (septolet) Ezüstös holdsugár Nem cirógat már. Morc felhő Eltakarja, kergeti szellő. Ég beborul, Elhomályosul Konokul. * Sötétség csúcsa lapos-álmosan szétterül, Látás vaksi, igazán ellehetetlenül… Sötétség csúcsa lapos-álmosan szétterül. Sötétség vérdermesztő, Félelmet […]
Edit Szabó : Gólya család . Tavaszi fény napsugara visszahozott e hazádba, hegyen-völgyön, tengereken, otthont leltél a fészkeden. . Magas kémény tetejében, gólyafészek mered égen, régi otthon, sokat kibírt, évtizedek bölcsője sírt. . Megtaláltad újra fészked, párod várod fészkelésre, tojásokból kél csemete, kettő-három is lehetne. . Felnevelés nem egy álom, az éhes száj sokat tátog, […]
