Nem is sejtettem gyermekkoromban, mit rejt a bugybóka név a sorban. Versben olvastam első hitelét, télire itt hagyja a cinegét. Nála él egy csintalan taktika, fején állhat sugaras bóbita. Igaz, ha csak magát felizgatja, a nyugalmában nem mutogatja. Tollának haránt a bordázata, olyan, mint aki zebrától kapta. Fakult rozsdasárga alsóteste, hosszában a farktolla […]
Add nekem magad, kis Melinda! Drága jó, szeretetem tárgya. Csókolnám a szádat, Puszilnám a hátad. Lehet derekad simítása? Cicuskádat, ó, hogy csókolnám… Ezért mindenem odaadnám. Nyalnám, mint fagylaltot, Kérném az újrázót. Nehogy ellökj, ezt nem akarnám. Dolgoznék rajtad, fáradtságig, Sok orgazmussal… ájulásig. Kéjtől szabadulni? Sors, ezt nem akari… Őrület! Hajszolnálak végig… Vecsés, 2019. január 21. […]
Meditálok… Csak állok a keresztútnál és nézelődök. Várom a fényt, nézek föl… érdeklődök De tekintetem a semmibe vész, az éterbe… Hogyan jutok így előre… előre az életbe? Nézek körbe és a szemembe égő vágyak… Innen messze vannak a legelésző nyájak És messze a szép, békés délibábos tájak… Nekem a szépség, béke, délibábos vágyak. Az életem […]
Ha elkerülted a halált, túl vagy a hatvanon, Lelked egyre gyakrabban elmereng a régmúlton. Még tevékenykedsz, teszel és rendet tartasz, Nem akarsz nyugdíjas lenni. Vagy… kitartasz. Keletiek szerint, lassan kezdesz bölcs lenni, Már nem kívánod a mások vérét kiszívni. Van már időd, kezdesz figyelni másokra, Kezdesz már figyelni a nagy válaszokra. Az eltelt idő miatt […]
Matt a múltam, fénytelen a jövőm, Fényesítéshez nincsen már erőm. Ötvenhét évesen már nincs semmi, Mi az embert, még előre viszi… Már majdnem kifeszül a pillanat, Már majdnem kint lakom a híd alatt. Már majdnem… véglegesen öregszem, Már majdnem elfogyott az életem… Vecsés, 2005. május 22. – Kustra Ferenc
Hah! Most múltam el ötvenhat éves, De szívesen lennék még gyerekes. Nagypapa vagyok, immáron 6 éve, Alakul új nemzedék, új léte. Én már le vagyok írva, biztos öregszem, Indán táborba én lennék az „öregszem”. Már nem vesznek figyelembe, elhalok, Mint az odvas fa, lombot is hullatok. Már elhalt a vágy, nincsen már álom, Nincs érdekfeszítő […]
Kihaló a láng, nincs bennem tűz, Nincsen már cél, semmi, ami űz… Porrá leszek, vagyis már hamuvá lettem, Kínhalállal felér, eddigi életem… Ezt persze, én csak most érem fel jó nagy ésszel, Ötvenhat évesen rájöttem, penge ésszel… Hiába, az igaz bölcsesség korral jár, Ember utólag felismerve is jól jár… Vecsés, 2004. január 7. – Kustra […]
Én a csend művészetét Játszom, mint zongorista Lisztét. Hallgatási csúcs! * Nekem ekkor zajos volt A madárcsicsergés, a csivit. Szemmel hallottam. * Ezen, erőszakos csend, Agyamban kiváltotta: semmit. Gondolat, heves… * Én a csendbe akarok Beépülni. Ezt, nagyon élni. Gondolat is zeng. * Az ég is beborít, hogy Mindent halljon… csend szimfónia. Játszom a semmit. […]
Önző érdekek két könyökkel furakodnak Fájdalmas lábnyomot hagyva maguk után, Vitriolos méreggel nem fukarkodnak Hozzájárulsz a szalag mellett bután, Lesz, ki nem lesz hajlandó ebben részt venni Képmutató, aljas féregként sziszegve Lesz, kin senki nem fog erőszakot venni, Még ha a világból is lesz kivetve, Mert nem éri meg az apróért Embertársain átgázolni, Lelket felégetni, […]
Edit Szabó: Sorsok és szerelem . Szeret a folyó hulláma engem sodorni folyton végtelenben, nem kell hozzá csak lágy mozgás, szerelmes szavak, erős vonzás. . Suttognak mélán és csendesen, zúgása még csitul szívemben, erőtlen testemben vonzódás, hozzád hajolva új vágyódás. . Szerelmet hazudni nem lehet, szerelmes szavaknak lehetnek könnyelmű, kegyetlen hatalma sodorva messzire haladnak. . […]
