Borúval telített már januárban a lelkem, a ragyogó napsütés tudna felvidítani, elég volt a szürkeségből, semmihez nincs kedvem, de nem akármikor kell az időnek váltani, jobb maradni gyertyaszentelőkor a homályban, nem kívánnám a telet tovább hosszabbítani. Medve uram az árnyékot akkor meg ne lássa, szeretném maradjon a táj teljes szürkeségben bújjon vissza őkelme […]
Halvány virága a szónak, élet sója a valónak. Múltam háborgó tengere, villámok ellenszere. Te vagy! Gúzsba kötött álom imája, bezárt lélek rabigája. Fékevesztett idegek tánca, léleknek románca. Te vagy! Remény halvány rózsája, várakozások órája. Szépségtapasz a bánatra, kiáltás az utálatra. Te vagy! Vakító csillogás a sötétben, fogódzó az örvényben. Párnámba belesimuló álom, betakaró palástom. Te […]
Már el is felejtettem hogy a tenyeremben vagy csak egyetlen percben is elfér a boldogság… már el is felejtettem hol siklott ez félre, hisz mindig az voltam, kinek elég felnézni az égre s már száll is a sóhaj, mint a mesékbe’: köszönöm, hogy élek! Már el is felejtettem hol siklott ez félre talán a kopaszon […]
Megállok előtted csodálva testedet, mily feszesen szép megragad a képzelet. Hozzád érve lelkem tombol, tudom, hogy a vágy mi elrabolt. Ecsetem kezembe veszem, palettám is elkészítve. E lélek mi átöleli az érzésemet, virágos rét a fák tövébe. Várom a tavasz színes arcát szürke a tél nincs havazás. Friss levegő a patak partján, vágyódik a […]
Bár visszamehetnék… hallanám dübörögni a zenét, és sokkal, sokkal többet adnék sokkal többször borulnék az öledbe, hogy tudd, hogy mindig tudd, mennyire… bár visszamehetnék, oda, a régi házba, ahol még a fotel is azt várja, hogy te benne ülj hogy magányodból is csak hozzánk menekülj! Bár visszamehetnék csak odakucorodnék rád hagynám összefolyni szívünk ritmusát, hagynám, […]
Én nem tudom, ez másnak is ilyen-e de nekem van az a hely ahová hazatérhetek ha köröttem minden szétesik itt akkor is nyugodt leszek ez a hely ahol a csend is felemel ahol a levegőt kifújhatom de magamban is tarthatom mert itt mindegy, mit teszek vagy hogy ki leszek szeretve vagyok és magam is szeretek […]
Vigyázz, mert megfagynak így az angyalok! Márványtestük ezer szilánkra törve hever, jégcsappá dermedt holnapok lehelete kever sajgást a mába. Vigyázz, mert a szó kevés, hiába hányod bele a világba, hiába rázod az öklöd az égnek, megfagynak így az angyalok… s csak zuhannak, zuhannak a mélybe…
Tegnap én egy angyallal teáztam álomszerű, földöntúli jó szárnyai közt többé már nem fáztam keresztülfolyt rajtunk ezer szó. Híd volt nekem test és az ég között emberbőrű összeköttetés kincset lát ott, ahol én csak romot fénnyel telik minden érvelés. Lecsitított háborgó viharból angyaltolla mesét írt nekem csillagszőttes égboltról is az szólt: szabad nekem… szabad szeretnem!
Egyetlen levegővétellel gyűjtök erőt. Beszívom, s minden porcikámból a szívem felé terelem az érzést. Ott összegyúrom. Egészen kicsire, magamban tartom, szeretgetem, aztán egy újabb mély levegő… és kifújom. Bele az összekulcsolt ujjaim közé, csendben, észrevétlenül. Belesúgom izzadó tenyerembe azt, ami nem lehet a világé. Se az enyém. Két szó csupán. Belesúgom… Megvárom, míg a suttogás […]
Most nem, mert keskeny a Hold. Már kifli sem. Csak hajtott vonallá préselve dermed a feketeségen, mint aki maga se tudja, legyen-e még. Most tényleg nem, mert olyan keskeny a Hold! Csak egy mozdulatlan fénykarc a csillagtalan égen, mint aki bizton tudja: nem kell már! Most nem, majd ha a Hold úgy dönt, hogy megdagad […]
