Ha mindig csak adsz, ezt oly természetesnek veszik, mint levegőt, mit beszippantanak. Nem tudják, hogy kiváltságos helyzetben vannak. Adnod már elvárás, köszönet érte nem jár. Becsülni nem tudják. Milyen kár!
Mi is a szépség? Kinek-kinek ízlése, vágya, szeretetének tárgya vonzza a szemet, s gyönyörrel teli üzenete a szívig hat. Mi is a szépség? No, kifejti meg? Egy kedves arc, egy szeretett lény, a szokott mozdulat a reggeli kezdetén, a nyugágyban pihenő ismerős test, és máris tény, hogy Ő a szép. Neked!
Ma a vágyak és fények merészek. Helyébe gonoszan tolakszik, furakszik a rémület. Megfoghatatlan, felfoghatatlan ami most teret nyert, s a szerencse kevés. Láthatatlan vírus az ellenség! A dermesztő fenyegetés az álló napok kísérője lett. A pánikot mégis le kell győzni, a derűs holnapot hittel remélni!
Amikor az érzelmeid hálásak a sorsnak, hogy ott ringatóznak vízén a szép emlékek, most se gondolj másra csak a vidámságra, ami megfog, és bátran vállald jókedvű Önmagad. Hányj fittyet a mogorva szókra, Rád mutatókra, mert lám-lám az ifjúság parázslik még kopott korod alatt, ahogy hamvadó tűz parazsa izzik a szürke pernye alatt. Élj, ne gondolj […]
Amikor a szó és ritmus egy ütemre jár, költészet és zene egymásra talál. Ihletet szavakba mártózik muzsika, hangok zuhataga gyengéden átfonja. Mámorító dallam száll, csapong és harsan, örömet igéz kipirult arcokra. Felemelő, a szívekbe rejlő jót előcsalja a torokszorító, zengő zeneszó, és a szavak egybeolvadnak a muzsika mesteri ritmusával.
A koronavírus karantén kijárás korlátozása, kedvezőtlen kritériumának keserű komorsága képzeletemet költészetre késztette. Kiélezett közlésem kíméletes kritikát kívánt. Később, a kötöttség kurtavasának kioldása, kutyátlan kutyagolással, kiszabadított a kalodánkból. Készségesen követtük a kímélő kedvezményt. Kedélyes kedvű, kolosszális kaland, kellemes kirándulás kerekedett a kiruccanásunkból!
Varjú kuksol csupasz ágon, tekintete héthatáron azt lesi, kibe köthet, kötekedhet, milyen okból veszekedhet. Fekete és sötét lelke, fekete és hamis szeme, fekete a tolla, teste, fekete és gonosz szíve. Nem szeret jókedvet, örömet, pláne ha azt más éri meg. Keres-kutat, vizslat, szaglász, mindig zavarosban halász. Abban éli ki a kedvét, valakinek rontja hírét. Szegény […]
Akkor élsz, ha másokért élsz. Megosztva önmagad ismered meg tenmagad. Tenni másért, szeretni, szeretve lenni, értelmet az élet csak így tud nyerni. Kéz fog kezet, váll a vállhoz ér, párhuzamban így telik évről-év. Csöndesen, néha zörrenéssel, kibéküléssel, egymásért, míg házukban Hesztia tüze ég.
Hiába szűköl köröttem emberboly! Engem hidegen hagy ez a téboly! Mit nekem a gondjuk? Mit nekem a tágas univerzum! Puritán az én hozzáállásom! Egykedvű flegmával ballagok, rezignált pofával blazírtan haladok. A házam hátamon. Kurta, kicsi lábaim mindig haza találnak! Egyetlen vágyam a tavasz virága, a kert zöldje, a nap sugára! Bölcsességem egyszerű; legyen lédús fű, […]
Kedvelek itthon lenni; magamban énekelni, nézni a jázmin fehér virágcsokrát, beszívni a rózsák parfüm illatát, hallgatni rozsdafarkú élénk hangját, ahogy repülni tanítja apró fiát. Bámulni az égen futó lomha felleget, hallgatni gyermeki neszeket; halkan szól a zene, Sárám és Rebeka nevet, Kristóf, akár egy remete szobájában internetez. Béke, nyugalom. A családi szeretet hatalom!
