Posted by
Posted in

Álmodj szépeket!

Álmodj szépeket! Lehunyom szemem, fogod kezem. – “Aludj csendesen.” Simítod hajam, érinted ajkam. – “Aludj nyugodtan.” Testem öleled, halkan leheled: “Álmondj szépeket!” Debrecen, 2017. október 1. – december 5. Téli mámor ciklus

Posted by
Posted in

Elengedlek

Elengedlek Nem látsz te engemet. És soha nem is fogsz. Más karjában forogsz, nézed szerelmesen, láttam, keservesen. Nem tudom, mit tegyek. Hagylak. Elengedlek. Nem látsz te engemet. Vártám, vártam, vágytam, hogy szólíts meg bátran, engem forgass ne őt, mint szelíd szeretőt. Nem tudom, mit tegyek. Hagylak. Elengedlek. Nem látsz te engemet. Elvakít a bája, a […]

Posted by
Posted in

Mentem tovább a lépcsőn meredten

Mentem tovább a lépcsőn meredten Megláttam, s szívem dobogott, de az ő szerelme mégsem lobogott. Ült a lépcsőn kacagva, nevetve, ám szóra mégsem méltatott. Gondoltam én hogy reá nézek, de nem tettem… Mentem tovább a lépcsőn meredten. Lehet te észrevettél, szemeiddel jól megnéztél lassan, nyugodtan, és bazsalyogva köszöntél volna, amit én viszonoztam volna, de nem […]

Posted by
Posted in

Közös utak emlékére

Már    soha    fel már    soha    le már    soha    el már    soha    be   Már   soha    fel                   nem kelsz te reggel már   soha     le                   nem fekszel este már    soha    el                    nem utazol már    […]

Posted by
Posted in

Gondolatba merülve

A távozó nap sugárzó fénye, aranyutat sző a tó vizére. Káprázatossága ámultatna, ha nem merülnék a gondolatba.   Lefoglalnak a belső képeim, elősorjáznak az emlékeim. Veled is ülhetnék most a stégen, fürödnénk a szellő melegében.   Te cserbenhagytál, feladtad könnyen, hiába hullik érted a könnyem. Megszállta üres lelkem a magány, nem lakozik szívemben szivárvány.   […]

Posted by
Posted in

Dallamok hangja

Mandala körben illeg a cigánylány, fény ragyogtatja rubintos ruháját. Formás teste, ismerhetetlen arca, mint hihető bálvány hangszerét tartja.   Kezétől jártasan szól hegedűje, lelke fájdalmasan össze van gyűrve. Gyászos dallamot képez vonójával, csüggedt szíve csordultig csalódással.   Szerelme messze zarándokolt tőle, maradt régi románcuk hideg, pőre. A magány vígságát sárba taposta, mint selejtes álom, hullott […]

Posted by
Posted in

Napfekelte

A szírt mögött a nap már nem pihen, élénkül a lét a természetben. Szellőtől faágak bólogatnak, kezdetét nyújtják csalogatásnak.   A virágok egyre tárulkoznak, fény ébredéséről árulkodnak. Aranyszínű láng lebeg a vízen, simulj közelebb hozzám szelíden.   Élvezzük együtt a varázslatot, a kilátás szőtte pillanatot. Ölelj, élvezd az éji vágyálmot, mint tenger magából a hullámot.

Posted by
Posted in

Napfelkelte

Edit Szabó : Napfelkelte . Kora hajnal, napfelkelte víz tükrében megjelenve ébreszti fel a világot, fények adnak újdonságot. . Ragyog a folyó tükrében, kora hajnal tündöklése, jegenyefák fehér törzse magát nézi víztükörben. . Meg-megrezzennek a bokrok, felrebbennek a dalosok, madárdalra ébred hajnal, szárnyra kélnek, indulhatnak. . Folyó vize megélénkül, csobban a hal, újra készül megszerezni […]

Posted by
Posted in

A zátonyon túl

  Oliver mindössze nyolcéves volt, amikor először pillantotta meg a szigetet. Azon a szombat reggelen lent üldögélt a tengerparton, a fák alatt, ott, ahol a juharerdő haragoszöld sűrűje véget ért. Kavicsokat dobált a vízbe. Mindössze két napja múlt annak, hogy a városi kápolnában elbúcsúztatták Leon nagybácsit, aki három hete elhajózott már, és nem tért vissza. […]

Posted by
Posted in

Sors végén

Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet, Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett? Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet. Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján, A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán… Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján. Hol toporogva […]