Dicsfény koszorúban a fa. A kertünkben álló cseresznyefa. Szépsége tündérvilágba illő. Csak nekünk tündöklő, díszlő, pompás. Mily szép! Óh, tudok-e szavakat keresni, találni magasztalására? Ütemes rímekbe dalolni? Mert nem más, mint bűbájfényű hajnalok derengéséből kitűnő, hű látomás. Elragadó! Szemem a kapun belépve rávetem, szívemben húrokat pengetve, hangulatom máris derűvel telik, látványa fennkölt, szűzi […]
Ma megláttam az első burokból bújó gesztenyét. Mint hős vitéz, tüskés sisakban csüngött még a faágon, az eső áztatta lombok sűrűjében. Ragyogó, fényes arccal, zöld kalapban, felmérte az alatta tátongó mélység félelmetes távolát, majd határozott. Ugrott, huppant, gurult a vizes fűben. *A puha talajon ücsörögve egy kövér csepp kobakját megütötte. Benne új élet ígérete testesül. […]
A tarlón maradt kalászok szedéséhez hasonlóan tallózom. Tallózom a barackfa ágai között, a fonnyadt levelek satnya boglyában. Egy-egy kajszi sárga-piros arcát keresem. Gyér a termés, mondhatni semmi, az öreg fa idén tíz szemet érlelt ki! Pedig hogy szeretem, mikor ízes gyümölcshúsába van módom egy nagyot harapni, torkomon lecsurgatni édes levét. Ha bő a termés, nincs […]
Az ősz lakkozott labdája, gesztenye csüng a fán. Felette, ág hajtásán, szirmot bontott virága nyílik rózsás piramisban. A természet alkotása, mesteri kéz munkája ritka látvány! Együtt a termés és az új életkezdemény!
Veszedelmes rabló, tollas ragadozó fürkészi mozdulatlan némasággal a szunnyadó tájat. Egy öreg fenyő csúcsáról, a tágas égbolt szikrázó fényében lenyűgöző lágysággal, nesztelenül kap szárnyra. Siklik a levegő hátán. Egy villanás! Kíméletlen támadásba lendül és rázuhan áldozatára, gyanútlan ürgefi sír karmai kosarában. Prédáját erősen tartva száll a biztonságát jelentő magasságba.
Anna szobájából rálátok Budára, ahol éji lámpák útjelző fénye kígyózik a hegyhátra. A világítás visszatükröződik, csillanva hullámzik a Duna habjában. Utcák ívét fényfüzérként kíséri ragyogásuk. Hó dunyhában apró fáklyák sokasága, hazatérők útiránya. Panoráma az éjszakában.
Virág oldja szirmait, két tenyérként szétnyílik. Csillog rajta harmat fénye, ezüst cseppek tündöklése. Zöld köpenyű rejtekében, óvó gyengédségben élve, tarka színű sziromlevél csészelevél marokból kíváncsian kibókol. Kelyhében a porzószálak karolják a bibe ágat. Bimbót bontó fejecskéjét, Héliosz napisten szekerét tolva, beragyogja Aurora!
Szikrázó, csillámló tavaszi hó, krókuszok virágán hótakaró. Szállongó pillék libegnek hidegen, halvány napsugár fényében ridegen. Áttetsző ragyogás, dobban a szív, hártyajég alatt inog a víz. Kikelet haván téli a táj, ágak bimbója repesve vár új ébredést. Egy ékkő cinkepár éneke víg duett. A romlatlan természet halalit zeng,
Láttad-e már pók munkáját, hálójának pontosságát, mérnök-eszű csel-csapdáját? Láttál-e a nádas mélyén meghúzódó árnyas részén, párás hajnal hűvösében gázlómadárt halat lesve? Láttad vackában a rókát? Fák magasán mókus odvát? Sünt, nyulat és gerle fészkét? Bogaraknak nyüzsgő népét, tarka lepke hímes fényét? Őszi levél vörheny színét? Őzgidának nedves orrát, zuhatagnak permet-porát? Nézd! Lásd! Becsüld! Csodáld* […]
Futottam, mert sürgős dolgom akadt, de az OTP előtt megtorpant a léptem. Kérdeztem: hová is sietek? Miért is rohanok? Így nem látom mi szépségek mellett loholok éppen! Rózsák! Illatosak, pirosak és sárgák szépen rendbe téve díszítik a járdák két oldalát. És az illatuk, jaj, oly bódító! Egy nagyot szippantok, és belátom, már nem is olyan […]
