Rózsa Iván: Kényelem és/vagy félelem? A legnagyobb kényelmesség a világon: más szenvedése által „megváltódni”! Aztán halálunk után, más hátán, bejutunk a mennybe is. Számítanak így, sokan… Hát, nem! Minden kényelmes együgyűt el kell, hogy keserítsek. Ez nem így működik. Mindenki váltsa meg önmagát! Ha például Kovács Józsi Peresztegen, – elnézést, pont ez jutott eszembe – […]
Búcsúzik, mi régi, Érkezik, mi új: Nincsen mitől félned, Nincs is hová bújj. Maga után húzva Tűz szín palástját, Advent jő ballagva. Látod lábnyomát. Nagy, lila cipőben; Meleg, lila sál; Lila kabátot vett; Rózsaszín sapkát. Nem idegen ő már, Ismeri a föld: Kedves, idős barát. Idén újra jött. Véget ér az óév, Kezdődik az új: […]
Lassan járunk körbe-körbe, nem lépünk mi a gödörbe. Gyere velünk fel a hegyre, nem készülünk küzdelemre! Néha kicsit meg-megállunk, nem fáradjon el a lábunk. Lenézünk a végtelenbe, a völgy, mintha mély kút lenne. Fent a fák közt játszadozunk, együtt vígan szórakozunk. Leszáll az est az erdőre, távozunk a pihenőre.
A napkorong a delelőn tollászkodott, mikor a száraz szél keze simogatott. Fura félelem áramlott végig bennem, ahogy a teve emelkedett fel velem. A tarka nyeregben imbolyogva ültem, bevallom, ekkora egészen feszülten. Így haladtunk a piramisok völgyébe, igaz a kantár volt egy arab kezében. Mutatta a csodát a teve hajcsárja, vezetett a kövek titkos […]
Delelő nap vígan pöffeszkedik a magasban, szikráját szórja szanaszét vígan a szabadban. Élvezi, ereje lángot gerjeszt a talajon, perzselően rohangál valamennyi alakon. Száraz füvet, lombot tüzelő paplannal borít, tovább szárnyalva gyakori füstköddel is bódit. Nem ismer egy ellenséget se vak viharában, tékozol, mint akinek ez járhat jómódjában. Zúgó tenger erőforrását nem mérlegeli, szembeszáll […]
A forró kávémnak gőzölög párája, kecsegtet illata, orrom birizgálja. Élvezem e csendes, békés állapotot, közben magányomban folyton rád gondolok. Boldogság volt veled a múltnak virága, fényeket hoztál régi, sötét szobába. Tieddé váltak a meghitt érzéseim, benned telepedtek le új reményeim. Most is hallom szavaid ékes dallamát, te adtad meg nekem életem tavaszát. Vigyáztál […]
Illatárban szellő suhan a tisztáson, üdítő áramlat. Cicomás színű virágok hajlonganak, önthető varázslat. Tarka takaró a szemet csalogatja, éledő rovarlét. Muzsikaszót gerjesztenek a vadonba, nyugalmi emlékkép. Sóhajt a leány, végre vége a télnek, szerelemre vágyik. Merre lelhetők a bókoló legények? Öröme hintázik. Lába szalad vele a dús legelőre, mint megvadult csikó. Pásztázza, […]
Naponta kémkedek az ablakon, elmélázok a múlton magamban. Fúj a szél, áthatol rajtam vakon, hazamennék mostanság gyakrabban. Beszívnám bőszen friss fű illatát, mámor járna a barackfa láttán. Tulipánok ingatják színek táncát, ragyogó fény suhan szirmok szárnyán. Anyám feltétlenül tüsténkedik, mint aki minden nap vendéget vár. Percenként elszántan reménykedik, egyszer csak összeáll az álomvár. […]
(Anaforás, belső rímes, halmazrímes) Aktívan élvezem a csendem, Aktívan megélem a csendem, Aktívan behálóz a csendem, Aktívan humoros a csendem. Aktívan toporgok a csendben, Aktívan forrongok a csendben, Aktívan hisztizek, a csendben, Aktívan igyekszek, a csendben. Csendem harangja bennem lakozik, ő a lélekharangom, Harangozója nincs, így mondja… így hát, magamnak kongatom. Reményem van, olyan, mint […]
