Posted by
Posted in

Napocska

Napocska Felejteni. Kellene. De nem tudok. Gondolataim mindig Rólad folynak egy véget nem érő forrásból, mely néha talán apad. Igen, apad. De soha ki nem szárad. Bár vágyom rá. Nagyon. Mert ettől belül folyamatosan hanyatlom. Gyengülök. Sírok. Sorvadok. Pedig ennek az érzésnek a legjobbnak kellene lennie, mégsem érzem annak. Kutamból talán más is akarhat. De […]

Posted by
Posted in

Mi, homokszemek

Hétköznapi pszichológia… A jobbítás, éppen azokat nem érdekli, akit tenni tudnának. Mi homokszemek, mit számítunk egy homokbányába? Nehogy már azt várják, hogy csak mi teszünk! Hatalmasok megtisztulnának? De Mindig azt akarják, hogy mi pusztuljunk megbánásba… Romló világ ellen, akik elrontották, tudnának… ha akarnának! Vecsés, 2017. június 24. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

A banya átka

A banya átka Mérgem fortyog áporodott lében, felemészti szívem, lelkem vágyát. Egy boszorkány átkozza meg énem, idéz az üstbe kígyót s békát, létének minden egyes darabját. Veszne el a lelke! Mérgem fortyog áporodott lében, marja, tépi, szaggatja mivoltom. A banya kacagva issza vérem, de rusnya éltét én azt kioltom, pörsenéses képét tépni fogom. Veszne el […]

Posted by
Posted in

Álmodj szépeket!

Álmodj szépeket! Lehunyom szemem, fogod kezem. – “Aludj csendesen.” Simítod hajam, érinted ajkam. – “Aludj nyugodtan.” Testem öleled, halkan leheled: “Álmondj szépeket!” Debrecen, 2017. október 1. – december 5. Téli mámor ciklus

Posted by
Posted in

Elengedlek

Elengedlek Nem látsz te engemet. És soha nem is fogsz. Más karjában forogsz, nézed szerelmesen, láttam, keservesen. Nem tudom, mit tegyek. Hagylak. Elengedlek. Nem látsz te engemet. Vártám, vártam, vágytam, hogy szólíts meg bátran, engem forgass ne őt, mint szelíd szeretőt. Nem tudom, mit tegyek. Hagylak. Elengedlek. Nem látsz te engemet. Elvakít a bája, a […]

Posted by
Posted in

Mentem tovább a lépcsőn meredten

Mentem tovább a lépcsőn meredten Megláttam, s szívem dobogott, de az ő szerelme mégsem lobogott. Ült a lépcsőn kacagva, nevetve, ám szóra mégsem méltatott. Gondoltam én hogy reá nézek, de nem tettem… Mentem tovább a lépcsőn meredten. Lehet te észrevettél, szemeiddel jól megnéztél lassan, nyugodtan, és bazsalyogva köszöntél volna, amit én viszonoztam volna, de nem […]

Posted by
Posted in

Közös utak emlékére

Már    soha    fel már    soha    le már    soha    el már    soha    be   Már   soha    fel                   nem kelsz te reggel már   soha     le                   nem fekszel este már    soha    el                    nem utazol már    […]

Posted by
Posted in

Gondolatba merülve

A távozó nap sugárzó fénye, aranyutat sző a tó vizére. Káprázatossága ámultatna, ha nem merülnék a gondolatba.   Lefoglalnak a belső képeim, elősorjáznak az emlékeim. Veled is ülhetnék most a stégen, fürödnénk a szellő melegében.   Te cserbenhagytál, feladtad könnyen, hiába hullik érted a könnyem. Megszállta üres lelkem a magány, nem lakozik szívemben szivárvány.   […]

Posted by
Posted in

Dallamok hangja

Mandala körben illeg a cigánylány, fény ragyogtatja rubintos ruháját. Formás teste, ismerhetetlen arca, mint hihető bálvány hangszerét tartja.   Kezétől jártasan szól hegedűje, lelke fájdalmasan össze van gyűrve. Gyászos dallamot képez vonójával, csüggedt szíve csordultig csalódással.   Szerelme messze zarándokolt tőle, maradt régi románcuk hideg, pőre. A magány vígságát sárba taposta, mint selejtes álom, hullott […]

Posted by
Posted in

Napfekelte

A szírt mögött a nap már nem pihen, élénkül a lét a természetben. Szellőtől faágak bólogatnak, kezdetét nyújtják csalogatásnak.   A virágok egyre tárulkoznak, fény ébredéséről árulkodnak. Aranyszínű láng lebeg a vízen, simulj közelebb hozzám szelíden.   Élvezzük együtt a varázslatot, a kilátás szőtte pillanatot. Ölelj, élvezd az éji vágyálmot, mint tenger magából a hullámot.