Hétköznapi pszichológia… A bűn jeges, hirtelen halála az erénynek, Nem feltétlen a nevelésed eredménye. Kicsiny időpercnyi mind, a létek, elenyésznek, S Kérdés, kit, mikor ér el bűnös múlás réme. Harc állandó, a szántás-barázdák nem enyésznek. Vecsés, 2017. július 2. – Kustra Ferenc
Te vagy az egyetlen, ki a nyerő lapokkal kezében veszíteni tudott. Te vagy az egyetlen, ki őszinte szavak helyett mindig csak hazudott. Te vagy az egyetlen, kinek csak egy játékszer volt szerető szívem. Te vagy az egyetlen, aki folyton becsapott, pedig én mindig hittem. Te vagy az egyetlen, ki sosem szeretett lángoló, örök szerelemmel. Te […]
Ott hagytam az óévnek az összes sérülésemet. Idén nem hagyom, hogy fájjanak a fránya sebek! Bezártam a múltat. Régi életem kemény ajtaját. Nem hagyom, hogy bántsanak! Eldobom a kulcsát. Mostantól engedem magamnak, hogy végre éljek! Hogy csoda legyen mindennap és ne csak létezzek. Nem rogy meg a hitem! Hogy leszek én még Minden! Nem ejtek […]
Edit Szabó : Vigyázzatok.. . Egy szülő és sok kisgyermek a családban, nem tudni, hogy mit mér rájuk holnap átka, honnan jönnek, hova mennek egyhuzamban, vándorlásban hova tűnnek a homályban. . Emberszívet megérinti a látásuk, nem tudni, hogy hogy kapják el pillantásuk, gyereksereg, mint a létra emelkedik, kivételes tekintetek szemlélgetik. . Szülőanya, jól fogd meg […]
Végtelenbe kifulladva, csukott szemmel rohanva. És várni, mikor ér oda az ember a pusztára… Keresni a határt, hol a puszta a végem… végre! Mikor ez, az ember látható mindensége vége. Rohantál, Küzdöttél, Futottál, Mire ráébredtél, Mind elmentek, kik szerettek. Magányos éjjelek elnyelnek, Lidércesek, végtelenek. * Visszaútra már nincs semmi, így nem is kell már lihegni, […]
A karácsonyfám már nagyon megöregedett, lecsüngtek ágai, és mikor megpofozgattam egy-két díszt, majdnem lecsusszantak. Hallottam, hogy a gazdik egymás közt azt beszélték, hogy ideje lebontani a karácsonyfát. Ekkor én, hogy besegítsek, nekifutásból alácsúsztam a fa alá, és megremegtettem a díszeket. A fa is mozgott. A nagygazdi jót mulatott, a kisgazdi már nem annyira. Ekkor lett […]
Ha jobban belegondolt, nem is volt éhes. Ha jobban belegondolt, csak úgy érezte. Ha jobban belegondolt nem is itt volt ebben az isten háta mögötti német falucskában. Ha jobban belegondolt valahol egy mesebeli erdő kellős közepén élt egy kis házikóban a szüleivel, körülötte hűs csermely folydogált, tiszta vizében látszottak a halacskák, ahogy […]
Még csak 19 éves volt, amikor behívták katonának 1915-ben. Már abban évben a fronton találta magát, részt vett a Szaratov és Kutuzov közötti harcokban. (Ő Szaratóra és Kotozóra „magyarosította” a két helység nevét.) Még ebben az évben fogságba esett. Sokat mesélt háborús élményeiről, amelyeket én kisgyerekként nagy érdeklődéssel hallgattam. Bennem leginkább az az élménye maradt […]
(A Doberdót megjárt Barancsi Sámuel keresztapám emlékére) Fenn a doberdói hegyen, mikor sebet kap a vitéz: „Úgy érzem én, elvérzem én, ha soká jön a szanitéc; bármely percben meghalhatunk, ha sorozattüzet kapunk, halálos minden pillanat, csákány kopogtat hegyfalat, fúr az olasz a hegy alatt, bármikor felrobbanhatunk. Egyre erősebb a vérzés, pokolból nincs hazatérés.” Doberdói hegyek […]
Ez a virradat oly csodás: vakító, százszín ragyogás, és ámulat, és fényvarázs, ilyet ne adhat semmi más. Megyek bársonykék ég alatt, Most megszólalni nem szabad! Még a kutyák is alszanak. Nincs senki más, csak én vagyok, csak ragyogás és fény vagyok, a képzelet most béna lesz, szépszavú költő néma lesz, legélénkebb szín éjsetét, festő eldobja […]
