Elmerülök rideg élet-óceánba. Nézem, könnyben úszok én a valóságba… Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem, De lehet, hogy késő… immár elvesztem? Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek, Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek, Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova. Én is mennék, de úgy kellene egy csoda… Futok én a sors elébe, Ezt teszem […]
Álmomban a végtelen, nagy-erdőben tévelygek, Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek… A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül, De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül. Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot. Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot! Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal… […]
Kulacs az oldalamon lefetyeg, Benne a csend hangja már egyveleg. Vizem már elfogyott, úgy szomjazok… Kutat keresek, hol majd ihatok. Lélek is szomjas, ki ne száradjon… itatni kell. A réten a fű is… nagy eső után kizöldell! Vecsés, 2014. május 10. – Kustra Ferenc
A bármilyen erősek is elgyengülnek A gyengék is lehet, hogy megerősödnek. A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet! A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet. De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek, A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek… Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat. Mindezek […]
Az élet maga egy vízió… versben is és haikuban is… A végtelenből Kivágott körcikk vagyok. Álmaim, vadak. * Lelkem… fekete mélységek csöndes temetője… Ő a zongorám… ha ráverek a billentyűkre A húrok is sírnak, bánatosan nyekeregve… * Békésen várok, Láthatatlan sötétben. Izgalom-fényben. Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc
Nincstelen érzés Uralja a lelkemet. Nincstelen érzés Hatja át a mindennapokat. Nincstelen érzés Uralja a zsebemet. Nincstelen érzés Uralja az ünnepnapokat. Nincstelen érzés, Már a remény sem kullog. Nincstelen érzés Listán nem szerepel a neved. Nincstelen érzés, Ha úgy fáj mind a szemfog. Nincstelen érzés Ha szakad, kilyukadt a zsebed. Nincstelen érzés Nem múlik más […]
Szomorúan markolom az életem, hetven éve, Ragaszkodva, nagyon markolom, ez belém van égve… Szomorúan markolom az életem, hetven éve. Minden napért küzdök, Ragaszkodom életemhez. Véremben benne van. * Sokszor rosszul látok, könnyem fedi a nézőkémet, Nem értem büntetésem, vonszolom a keresztséget? Sokszor rosszul látok, könnyem fedi a nézőkémet. Könnyben úszik szemem, Lelkem nyomja lét-fájdalom. Keresztem […]
Edit Szabó : Őszi merengés . Fúj az őszi szél, hulló falevél barnán,rőtesen talaj díszeleg, folyóparti fák lombjuk hullajtják, vágyódó szemek nézik éltüket. . Őszi táj mesél,lelkünk messze él, emlék visszatér, szépeket mesél, elmúlt már a nyár,újra visszavár, egyedül a lány, asztalnak sarkán. . Támasztja padot, átélt sok napot, csendes hajnalon mereng holnapon, fiatal álma, […]
Edit Szabó : Csend mesél Némán szól a csend, halkan megpihen, őszi falevél vajon mit remél. Csendes víztükör sodrán menekül, páros levelek, varázs megy velek. Mozdulatlanság, pihe szállott rá madár tollából, határ magasból. Könnycsepp kicsordul, ugyan honnan hull, vágyak tengerén, fáknak levelén. Együtt utaznak, messzire jutnak, levelek tollal, őszi szél suhan. Bőcs,2019.10.15.
Edit Szabó : Igazságod itt van néha panaszra nyílik a szád, pedig sorsod nem mostoha, boldog az életed,nincs semmi baj az igazság fedi a valót miért fájna a valóság segítse sorsod két kezed, vedd magadra kabátodat mert lelked ha már megfagyott, keress igaz hű barátot ki megérti bánatod, nem menekül bő beszéddel, hisz érteni lehet […]
