Tüsténkedik, szaladgál, egy-egy percre meg-megáll, de csak azért, irányt váltson. Rohangál; füle lobog, nyelve kilóg, sistereg, nyargal le-fel. Felbukkan, akár a buzgár, buzgón, ahol csak lehet, tesz a közért, nem sajnál semmiért, senkiért időt. Odaér, serény, a pofavizit kedvéért.
Tükröt tartok eléd, hogy lásd a valót! A sok talpnyalód dicsőséged zengi, ami neked felettébb tetszik. Ők az igazi híveid?! Magadról állítsz ki bizonyítványt, amikor a sok hitvány hízelkedő szavát hiszed, s fürdesz dicsfényükben. Bennük ott a számítás, szárnyaid alatt az előbbre jutás! Álszent pillantásuk kicsinyes gondolataik kivetülése. Tekintetük nem tud hamis lenni, az igazat, […]
Teszem, amit tenni tudok, s biztosra mondhatom: senki után nem futok, hogy szerekére kaptassak, vele haladjak, mert a magam útján járom! Ajánlom mindenkinek: így tegyen! Higgyen önön erejében, eszében, és bármely tehetségében. Mint a mesében, a jutalom sem marad el!
Szemedben ott az életed, homlokod ívén a tegnap fájdalma, gondjaid barázdája, de a szád mosolya örülni akar a mának, holnapnak, rád vetülő estnek, csillogó percnek, szónak, kedvesnek.
Semmi sem örök. Gyűrűző körök váltják egymást. Mégis valami ritmust és rendet találsz életednek útján, mint jin és jang világos és sötét színek ölelkeznek. Nincs kezdet, nincs vég, csak folytonosság van. Az élet sodra hol jobbra, hol rosszabbra fordít szekereddel, aminek bakján peckesen igyekszel megülni, nem felsülni a magad fogatán.
Elmélkedve az elmúlás felett, egyre inkább azt szűröm le ; kevés a szeretet. Kevés a szeretet, az igazi, amit nem számítás hajlit, nem képmutató, hamis, amit nem az érdek igazít. Sok a megjátszott, emberbarát póz! Kár, kár…. A szeretet addig ér valamit, amíg lubickolhat benne a másik, amíg osztva van. Ne légy hát fukar! Míg […]
Nem szeretek nyáron fázni, esőkalucsniban járni, zúgó széllel hadakozni. Csukott ablakból a világ morcos, zord, akár ősszel, a táj borongós. Lehangoló. Nyári napforduló, ugyan! Az időjós nem bíztat semmi jóval, felhőt, közel mínuszt mutogat. Kiábrándító. Még a végén itt lesz a hó?! No, jól vagyunk, mondhatni szépen! Nem bárányfelhő és ragyogó nap virít, hanem szürke, […]
Az éjszaka alvásra való, nem holmi rímfaragó lázas álmodozásra, versláb faragásra! De mit lehet tenni, ha az ötlet sűrűn sorjázik a csendben, s a fejben tolongnak a jobbnál jobb gondolatok. Tülekednek, versengnek, ki kerül a tollhegyre, ki marad a fehér papírlapon örökre!
Ha mindig csak adsz, ezt oly természetesnek veszik, mint levegőt, mit beszippantanak. Nem tudják, hogy kiváltságos helyzetben vannak. Adnod már elvárás, köszönet érte nem jár. Becsülni nem tudják. Milyen kár!
Mi is a szépség? Kinek-kinek ízlése, vágya, szeretetének tárgya vonzza a szemet, s gyönyörrel teli üzenete a szívig hat. Mi is a szépség? No, kifejti meg? Egy kedves arc, egy szeretett lény, a szokott mozdulat a reggeli kezdetén, a nyugágyban pihenő ismerős test, és máris tény, hogy Ő a szép. Neked!
