Ölelő karjával a gyűlölő imádat, Lépdel a burjánzó sivárság felé, Tomboló nyugalom, mi belőle árad, Alkotó pusztítás szemében ég. Hallom a zajban a csendet, S látom sötétben a fényt, Mozdulatlan rohanok előre, Várom, ami elmúlt rég. Ordításom néma hangzavar csupán, Körülöttem zsúfolt üresség, Színekben pompázó színtelen élet, Minden olyan egyforma, mégis ellentét.
Edit Szabó : Rianás . Messziről integet kéklőn a hegy, felette felhő vidáman nevet, hó fedi be alatta a tájat, tópart mentén lengenek nádszálak. . Nagy tónak vizét megette a tél, hullámok taraján a hideg mesél, mélységnek aljában nincs szendergés, lékek vágása adja az oxigént. . Életfeltétel minden állatnak, mély vizű tóban élő halaknak, napsugár […]
Edit Szabó : Öreg fa . Kertem végén nőtt egy kis fa mezsgye mellett kerítésből, letörtem, mert nem akartam veszedelmet szomszéd felől. . Ám az ágak nem értették, újra kihajtott a gyökér, egy tőből nőttek vesszőcskék, hamar sudár fává nővén. . Ágak gabalyodtak össze, lágyan ölelkeztek körbe, zöld levelek magas ágon, körbe néznek kerti tájon. […]
ÉDESANYÁM HALÁLA Évek óta ott motoszkált a gondolatomban, vagy ha elméláztam a csendben körbe járt, mint akit felruház egy vaskos védőpajzzsal, a halál jelenléte. Az utóbbi időben többször és különféle helyzetekben feltört – betört életem érzéseibe, de a pajzs nem akarta, hogy figyeljek rá, mintha feladatát gyakorolta volna a védelemben. Anya meghal. […]
Az a tűz Zsarátnokán ifjú tüzünk kihamvad, mivé csitult a régi szenvedélyünk, feledtük esküjét az éjszakáknak melyekben égve tündökölt szerelmünk? Maró hiányod megfeszíti elmém, a homlokomra ráncokat vetítve, úgy mondanám, de úgy… elénekelném közös dalunk a Holdnak integetve. De jő a szél, ha jő az óra, újra tüzünket szítja és lángolunk belül, öleljük egymást mégis […]
Elesett a hold az égen megcsúszott a tejúton, göncölszekér addig futott, míg kátyúba nem jutott. Fiastyúk a csibéit egész éjjel kereste, kaszás csillag meg azt leste, hogy aratni mit lehetne. Androméda ködben elvész kis csillag, ha betéved, hattyú nyakát orion öv díszíti és szép fényes. Ha felnézel az égre s felismered őket, jussanak majd eszedbe […]
Negyvenedik nap. Mint a harminckilencedik? Álmomban szabadon. Nehéz reggeli ébredés. Komor idő, hangulat kétszázharminc fekvőtámasszal ellensúlyozva. Rádió. Petőfi. „Maradj otthon!” nóták. Hírek. Vírushelyzet. Romlik? Javul? Nem mondják. Akkor később. Javult. Remény. Reggeli. Két falat között: „Egyetlen magyar sincs egyedül”. Távoktatás. Osztályok sorban: PPT, teszt-, feladatlap. Kilenc percnyi ebéd. Gyomrom tiltakozik. Első a […]
– Mennyi időm van még? Hányszor láthatlak még benneteket? – apa az elmúlt két nyáron, a születésnapján ezt a két kérdést tette fel magának. A tóparti nyaralóba hívott minket minden alkalommal, mert a családja után, ezt a helyet szerette a legjobban. A nyaralót, amiért annyit dolgozott. Azt mondta itt szabadnak érzi magát. Gyerekkorunkban – […]
A szerelemről kéne írni… Hogy milyen, milyen is a szerelem? Mert elért – bizony! – engem is! Úgyhogy tudom, milyen. Mégis… hogyan is magyarázzam? Olyan, nekem olyan… olyan, mint a házi rétes. Nnna, és hogy az milyen? Óóóóó, az …hmmm… finom. Nagyon, nagyon finom!!! Utánozhatatlanul finom… Először csak nézegeted: hogy néz ki? – Jóóól!! Mustrálgatod: […]
Lármát csap, gyilkos szikrákat vet az égbolt, jelenése rémísztő sötétkék színfolt. A fekete torkát ördöggént kitátja. borzasztóbb, mint a szellemek suhogása. Uralma alá kebelezi a Földet, az összes helyre fekete fátylat szövet. Fénytelenné válik a nagy tömörület, mi több, a csillagok is elmenekültek. Az orkán kiszakította a víztartályt, az ár gőzmozdonyként vágtat, nincs akadály. Magával […]
