Posted by
Posted in

Esik kinn, csak esik…

Esik kinn, csak esik, és újra csak esik. Szürke és szomorú az égbolt felettünk. Szomorú és szürke, ilyen vagyok én is, az én életem is, eltűnt a vidámság.   Fog még a Nap sütni, nem kell keseregni, biztatnám magamat,  és biztatgat más is… Ám az a Nap nem a rég lesz az égen, hisz Rád […]

Posted by
Posted in

Az én utam

Az én utam Utak, vonalak, hol egyenes, hol görbe, semmiből hirtelen a látómezőbe keresztezve egymást, titokzatoskodó, semmibe vesző, és egyre hosszabbodó. Valahol egy vonal, vagy talán egy görbe, sors-utad mutatja, így jár körbe-körbe, itt-ott a sávok egymásba gabalyodva, már őrá figyel – lélegzet- visszafojtva. Göröngyös kissé, néha döcögős, fájó, élet-tragédiáknál riadót fújó, de az én […]

Posted by
Posted in

Álmok tüzében

Álmok tüzében Jönnek az álmos, fázós reggelek, nesztelen suhanó ködfellegek, összebújva a meleg szobában reménykedünk egy újabb csodában. Kandalló vörös fényei lesnek, bűvöletbe ejtve feleselnek, kígyókként tekergő lángnyelvei szökő szerelmek rejtekhelyei. Ne menj! – maradj még, te röpke mámor, kell a remény – hogy megtört az átok, újra rám találhat a boldogság, jóleső, szívtájéki borzongás. […]

Posted by
Posted in

Alkonyat

Alkonyat Karmazsin ruháját ölti az alkony, a lemenő nap simogatja arcom, remegő páraként száll fel a sóhaj, betakar az éj puha takaróval. Gyöngykönnyek peregnek égi lajtorján, lelkünk kitárul varázsos éjszakán, gyógyító balzsam, virágok illata, pislogva jő az ég első csillaga. Néha megrebben egy-egy alvó madár, álmában még újra dúdolja dalát, bársonyos éj figyel fátyolos szemmel, […]

Posted by
Posted in

A régi pad

A régi pad Vérvörös alkonyban ősz gomolyog magányos padon bús emléknyomok, égbe szöknek kopár fák árnyai, rozsdás percek az idő szárnyai. Szitáló köd ezüst fátylat terít, a szenvedély újra hozzád repít, szél suttogja fülembe dallamát, lelkem érzi gyógyító balzsamát. Elfeledett múlt, és az ígéret követ álmokban, mint bús kísértet, elhaló sóhaj, régi vallomás, szívünkben örökös […]

Posted by
Posted in

Temetőben

Temető, gyász, sírok. Virágok és bánat. Szívünk ettől jobban biztosan nem fájhat. Így talán múlás fáj égő gyertyaszálnak… Elmúlik az élet… Ez örök keresztünk. De sokan elmentek, akiket szerettünk! Gyertyát gyújtunk értük, rájuk emlékezünk. Millió kis gyertya melengető fénye, vidd fel a sóhajunk, fel a magas égbe, hogy vigaszt kaphassunk könnyekért cserébe. Mert itt élnek […]

Posted by
Posted in

Eljött értünk a csönd

Eljött értünk a csönd Puha egérlábakon érketett, Mikor már nem voltak zajok.   Intett és végre sötét lett Felkapott, mint olcsó játékszert Lefogta sajgó szemeimet is.   Barlangom elé rejtett torlaszt emelt És tudtam, hogy ez reggelig kitart. Ágyamba fektetett, mint vénülő gyermeket.   Nem énekelt semmiféle dalt Csak dúdolt egynéma altatót És várni kezdtem […]

Posted by
Posted in

Még egy pohárral

Edit Szabó : Még egy pohárral . Piros bort nem ittam este, mert nem volt arra nékem gondom munkával birkózott testem, helyére kerüljön minden dolog. . Őszi idő későn ébreszt, minden állat bizony éhes, a nap keltéje is lustább lett, magyar ember gyerünk ébredj! . Végezz mindent magad körül, a természet adott jó munkát, siss, […]

Posted by
Posted in

A tihanyi belső tó

A tihanyi belső tó. A tihanyi belső tó a magyar tenger édes gyermeke Az Úr csodás ajándéka, az ország szíve s lelke Az őszi szélben hullámok indulnak csendesen S a part menti nádas-füzér köszönt szemérmesen Ha megszólal az Apátság vecsernyére hívó szava A tó kis halai körtáncot járnak összekapaszkodva Számtalan kis ürge körbe tekintett fejét […]

Posted by
Posted in

Mivel bűvöltél el

Megmondjam, hogy mivel bűvöltél el? Mi volt az, ami annyira megragadott engem? Az a tétova kis integetés a pesti vonatnak!   Hogy az első, avagy a harmadik szolnoki utam után történt, nem tudom. Tény, mindig kikísértél. Ha százszor mentem volna, százszor megteszed!   Pedig már akkor sem ment neked olyan könnyen a járás, a lépcsőmászás, […]