Posted by
Posted in

Az én kis otthonom

Az én kis otthonom, bástyám, elfogadóm. Családi fészek, nyugalmam helye, megszokott dolgok kedves terepe. Hófehér falak, meghitt színek, ismerős képek, szeretett emlékek. Becsukott szemmel látom minden pontját, vaksötét éjjen is tudom az  irányát. Örömet, fájdalmat ide hozhatom, itt kap orvosságot zaklatott bánatom. Itt osztom meg a szépet, a jót, a boldogságos pillanatot!

Posted by
Posted in

Az emlékezet

  Az emlékezet furcsa jószág, szárnya csapong, szertelen. Egyik percben kristálytiszta, másik percben hírtelen köddé válik, elszelel. Kapsz utána, hívnád vissza, de már messze, messze jár, zsigereid érzik csupán szép volt, jó volt gondolni rá!

Posted by
Posted in

Az egyik elmondja

Az egyik elmondja buját – baját, nyafogva sajnáltatja magát, a másik csendben nyel, mert tudja, nem lesz se jobb, se rosszabb, ha kifecsegi fájdalmát. Az előbbit szánják, vigasztalják, hiszen olyan elesett. Szegény!? De az erős hátán, ha vágják a fát, akkor sem nyekken, mert kemény!  

Posted by
Posted in

Ahogy kósza szél

Ahogy kósza szél a levelet, úgy kapja fel a szóbeszéd a híreket. Sziszegve terjeszt vélt,valós tényeket. Metsző hideggel szorít a szomorúság: vajon mit rejt az álmosoly, a mondat közepén az elharapott szó? Kell ezzel törődni, figyelni!? Fülek mellett a kaján megjegyzést könnyedén el kell engedni! Dúdolok, ringatom magam, tudva: semmi, de semmi nem lényeges csak […]

Posted by
Posted in

Advent idején

Kétezer éve advent idején vágyva várjuk az Úr eljövetelét. Csendesítjük lelkünk, magunkba szállunk, igyekszünk kizárni rohanó világunk. Áhítjuk karácsony titokzatosságát, szeretnénk megkapni misztikus jutalmát. Glóriát fonunk, fényhozó jelképet, a hitet, reményt, örömet óhajtjuk erősen. Mikor már négy gyertya lángol koszorúnkon, szeretet angyala kopogtat ajtónkon! Tiszta szívvel fogadjuk Messiásunk!

Posted by
Posted in

A rímek

A rímek, mint láncszemek fonják karikáikat, simulnak szemről-szemre, s fogódznak szorosan kapcsolódva kapocsként, szőlőerős kacsokként a szavak erdejébe. Úgy könnyű verselni, ha az íróvesszőt a  szép szavú múzsa, Kalliopé segíti!

Posted by
Posted in

A jövő ilyen lesz?

Élek, mint bárki más: a sors hol jó, hol mostoha velem. Nem ítélkezem, nem bírálok mást, megértő ésszel figyelem ki mit lát. Fanyar bánattal veszem észre hogyan változik, torzul a világ: tetszik, nem tetszik, álarc mögé rejti mindenki igaz valóját. Nincs mimika, nincs mosoly mi ismerős. Nincs tánc, nincs bál, nincs vígság, elzárva él család, […]

Posted by
Posted in

A gyász

A gyász el sosem hal, marad velünk. Mindenünk bánat, csönd, lassan gördülő fáradt könny. El nem múló hiány. Süket hallgatás, magadba fordulás. Nyugtalan gyógyulás gyermekeidben talál vigasztalást.

Posted by
Posted in

A félelem

A félelem lelkedbe reszket. Vacog a hús, úrrá lenni rajta nem tudsz. Megalázott élted, megalázott tested jeges  irtózattal teljes és féli az újra átélés borzalmát. Szavad elfogy, merszed elszáll, bújik a nappal az éj alá. Nehezen hiszed, vagy el sem, hogy szebb napok részese jött el. Félénken nézel hátra-hátra még, ki oson a ház árnyékos […]

Posted by
Posted in

Zöld Föld

Kövér rügyek pattanva nyílnak. Zöldselymes  levelekké válva öltöztetik, káprázatos szép ruhába bujtatják, ékítik  a fákat.   A világ  ragyogó csodájának meg- megújuló ritmusával eleven tánccal rázzák a sejtelmesen susogó lombokat.   Halandó lény ámulva bámul, lelke előtt a láthatár  kitárul. A vegetáció dús, akár az éden áthatolhatatlan, távoli, vétlen.   Minden-minden csupa zöld. Árnyalatnyi különbséggel […]