Traduzione di: Stefano De Bartolo Barna Virág: Il mese della bilancia (A coloro che fanno risuonare l’anima) In esilio ai confini, Ai confini laddove L’armonia del flauto a cinque canne Allevia il freddo di anni E suona il conforto Alla vita, alla lingua Perché le nostre fila si diradano Ci riduciamo – non solo dispersi […]
Traduzione di: Stefano De Bartolo Barna Virág: La distribuzione del peso …Hai distribuito il peso dei tuoi guai ramificati Per volare più facilmente Non incrementandolo, Il peso delle creature Che hanno messo alla prova le Sue spalle Dalle quali ritorna indietro Con saggia misericordia… Sei ancora qui Ma già pronta per il viaggio Con le […]
Traduzione di: Stefano De Bartolo Mária Klotz: sono diventata nonna aspetto da tanto questa sensazione non trovo risposta a tante domande come sarà quando potrò vedere la mia nipotina la mia cara piccola Kinga Ella ora però lo so come una catena d’amore una danza inebriante che non ha fine mi pervade un delicato giramento […]
Traduzione di: Stefano De Bartolo Anikó Juhász: Duino Dio mio, a Duino i gabbiani trovano sempre il mare, e dai versi che si allungano dietro le pareti di vetro fuoriesce di nuovo la tristezza, il terrore nascosto nei sotterranei del castello e negli elmetti di guerra ci fissa incuriosito, sul campo di battaglia hanno lasciato […]
Elmerülök rideg élet-óceánba. Nézem, könnyben úszok én a valóságba… Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem, De lehet, hogy késő… immár elvesztem? Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek, Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek, Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova. Én is mennék, de úgy kellene egy csoda… Futok én a sors elébe, Ezt teszem […]
Álmomban a végtelen, nagy-erdőben tévelygek, Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek… A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül, De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül. Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot. Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot! Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal… […]
Kulacs az oldalamon lefetyeg, Benne a csend hangja már egyveleg. Vizem már elfogyott, úgy szomjazok… Kutat keresek, hol majd ihatok. Lélek is szomjas, ki ne száradjon… itatni kell. A réten a fű is… nagy eső után kizöldell! Vecsés, 2014. május 10. – Kustra Ferenc
A bármilyen erősek is elgyengülnek A gyengék is lehet, hogy megerősödnek. A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet! A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet. De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek, A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek… Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat. Mindezek […]
Az élet maga egy vízió… versben is és haikuban is… A végtelenből Kivágott körcikk vagyok. Álmaim, vadak. * Lelkem… fekete mélységek csöndes temetője… Ő a zongorám… ha ráverek a billentyűkre A húrok is sírnak, bánatosan nyekeregve… * Békésen várok, Láthatatlan sötétben. Izgalom-fényben. Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc
Nincstelen érzés Uralja a lelkemet. Nincstelen érzés Hatja át a mindennapokat. Nincstelen érzés Uralja a zsebemet. Nincstelen érzés Uralja az ünnepnapokat. Nincstelen érzés, Már a remény sem kullog. Nincstelen érzés Listán nem szerepel a neved. Nincstelen érzés, Ha úgy fáj mind a szemfog. Nincstelen érzés Ha szakad, kilyukadt a zsebed. Nincstelen érzés Nem múlik más […]
