Posted by
Posted in

Metamorfózis

Testem immár petyhüdni látszik Könnyen felszalad a súly, Már csak idő kérdése, És ez katasztrófába fordul   Nem segít a sport se már A ruganyos bőr elsatnyul, S szívósabb a lélek bár, De reményvesztetté halkul   A tudásanyag nagyban bővült Az élettapasztalat felgyűlt, Szó, ami szó, ez kétségtelen, Ha valami, hát ez vigaszt szül   […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Életregény

Rózsa Iván: Életregény Álom és ábránd Az álom nem ábránd. Álmodni, álmodozni szabad, és teljesülnek is álmaink, ha erősen akarjuk. Ábrándozás viszont „az élet megrontója.” Álmok nélkül nem élet az élet; míg ábránd eltérít a valóságtól; olyan, mintha párás szemüvegen keresztül látnánk azt. Illúzió és valóság A valóságként megélt illúzió is lehet végül szép emlék. […]

Posted by
Posted in

Diszharmónia

Diszharmónia           Nem öntöttem én nagy harangot; a hangot kiengedtem és nem temettem a bronzba, szétszórt hangjegyeknek nem lett zengő szobra. Csak álltam férfiként, nem szóltam, csak ennyit: Legyen hát, falja fel a csend valamennyit! De a messze szaladt hangok már rám várnak, tagadván értelmét az ember szavának. Összebújt szólamok új hazát találtak, kedves, apró […]

Posted by
Posted in

Rőzseszedő

Edit Szabó : Rőzseszedő . Sok-sok éves öregasszony keresztül megy minden hanton, ócska fekete ruhában, éles szeme sugarában messze tekint a világban. . Maga mögött hagyott mindent, lassan ballag, szeme figyel, ősz haja a kendő alól szép fehéren arcába lóg, keresztezi két oldalról. . Nyakában a tarisznyája, vajon mi lehet szatyrában, hajlott derekáról látni, van […]

Posted by
Posted in

Itt suhansz még a lelkemen

Itt suhansz még a lelkemen, mikor rám virrad a hajnal, színekkel festett berkeken, ha ébred a május halkan.   Én várlak, még nem temetem, türelmem rózsáit óvva széltől, vihartól nevelem, mi szép volt ne kopjon dobva.   Itt suhansz még a lelkemen, amikor ugyanúgy rebben a nyári lepke kertemen, mint ébredő vágy a testben.   […]

Posted by
Posted in

Majd húszéve

  Egyszer régen történt meg ez az eset, hogy megálmodót mindent. Majd lassan építkezett, és megszületett rendre.   Művészek ősze jönnek, a szívük s létük körébe. A rádiónak Árpád a szíve, léte Adrien a neje.   Majd ott a nagy csapat, kik segítik a munkájukat. Az alkotók színes világegyeteme befesti a művészek szeretete.   Sok […]

Posted by
Posted in

Szárnyalás a fűben

Olykor csak érted születnek a versek, lettél önmagadnak s másnak, aki vagy, már nem ismerlek, csak vágylak még magamnak. Küzdelem a semmiért, holt kísérlet élni, nyújtózó reménnyel felhők után kapni. Neked a magasból ez csak szárnyalás a fűben, ha közelebb hajolnál, megláthatnál egészen.

Posted by
Posted in

Villámsújtotta fa

Villámsújtotta fa  Villám csapott be kegyetlen vadsággal egy fába, ágaitól gyökeréig végigperzselte, átjárta. Felnyögött a fa, gallyai jajgattak, törzse megreccsent, levelei zokogtak. De nem tört meg, nem égett el, nem dőlt ki helyéről, nem száradt ki nap hevétől, nem fagyott meg hideg széltől. Fekete foltok oldalán, s elveszett sok levele, de él, mert mi nem […]

Posted by
Posted in

Árnyékodnak

Ma láttam, csak az árnyékodat, a lelkem mégis elolvadt. Kezemben tartottam, tenyeredbe csúsztattam volna, ha szabad, hogy megtapasztald a forró, édes olvadást, mint a Napban oldódó tavasz, csak mert megláttam az árnyékodat.

Posted by
Posted in

Minden eldobható

Minden eldobható, de ezt mégse tedd, a szerelem nem papírruha, melyet levetek, belül öltöttem magamra és hiába nevetek, nem ismersz Rám, se Magadra, így meghetek keresve újat tavaszra, ez szelektív lett.