A végtelen tajgában, minden dombhajlat, Tán’ a szomszédos dombhalat tükörképe. A fenyvesen benőnek minden halmokat, Medvének kedvence, szamóca szedése. Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van Mindennel, mit megvilágít a pirkadat. Nagy látóhatár még nem alakult, de van, És csak fel kell ébreszteni az alvókat. Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak! […]
Olybá lettem, mint melankolikus denevér, Lógok lefelé, lábamból lecsorog a vér. Jó dolog? Sokktól látásom elhomályosul, Néznék… Nem látok, bár szemem forgatom vadul. Én vagyok, vagy az éjszakai kolónia? Nem vér dobol fülembe, ez kakofónia. Érzem, hogy áttetsző vagyok, mint egy bőregér. Lehet, hogy a jövőben úgy hívnak, denevér… Vecsés, 2001. december 31. – Kustra […]
Elrohan a cudar élet, megnő a múlt, Mit én gondolok, az már bőven elavult. Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig. Saját sorsom érzem egészen halálig. No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom… Ezért saját sorsomra nagyon haragszom. Tudom, hogy a személyiségképem avult, Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult. Vecsés, 2002. április 30. – […]
Táncot jár a hulló falevél, És már csak egy nagy sasszét remél. Ha majd földet ér vége lesz… Reménye volt… végül… nem lesz. Ha menned kell, táncoló levél, táncolj csak el, Fontos, hogy hamis szavak ne hangozzanak el. Táncolj csak még tovább, táncolj, míg megteheted, Neked ennyi volt megírva… öröm volt léted… Vecsés, 2013. június […]
Van, ki ha nem győzheti le az ellenséget, A saját lova lábát vagdossa kardjával. Van, ki indok nélkül fölmenti ellenséget S maga kárán, gyalog elvonul a lovával… Nem vagyunk egyformák. Érdekes fapofák, Ezek a pasikák… Vecsés, 2013. június 05. – Kustra Ferenc
Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss. Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás. Nem ámít, hogy lesz még napfény, feltámadás. Ha majd későbben felszállós lesz a köd, Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd, És majdan, később napsugár lesz őröd, Élet szépségeit plántálja beléd. Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc
Égetem a gyertyámat egészen végig Remélem, lángja kitart leges-leg végig… Igyekszik ellenállni, minden fuvallatnak, Igyekszik fénye maradni a jó sorsomnak. Kérdezik, az életben mi fáj? Kérdem, életben mi, ami báj? Rendelt sorsom által eltángáltatok, De lélekhúromon dallamot játszok… Vecsés, 2013. június 12. – Kustra Ferenc
(bokorrímes) Vasárnap reggel, vad hideg volt, de elmentünk szánkózni. A hó, jég-keményre volt fagyva, recsegését hallani… Már csak egy duruzsoló vaskályhát kellett volna rakni… Vad Hideg Téli nap. Épp vasárnap, Szánkózni mentünk. * (Oximoron, 10 szavasban) Szánkózás a hidegben! Könnyen meg lehet fázni… Közben kezdtünk kimelegedni! (Tükör apeva) Még Fáztunk, Vacogtunk! Szánkózástól Ám meg izzadtunk! […]
Edit Szabó : Útnak indulván . Útnak indult fehér télben két bőrönddel a kezében, havas tájon fogy a lépte, felhőnek ér közelébe. . Magas férfi, sötét ruha, mi vitte az indulásra, elindult hosszú útjára, visszatér-e valahára? . Merre viszik a léptei, várják vajon e ott messzi, életcélját módosítja, végtelen sorsnak a hossza. . Boldogsága viszi […]
Megjött, szeme ragyog a csillogástól. Kápráztatónak tűnik a díszítés. Nem észleli, ebben a percben lett kész, alig áll egyben az egész körítés. Hívogató a zenekar játéka, bizsereg tőle már a vendég lába. Épp hogy összejött a hangosítás is, könnyedén áteshetnek a hibákba. Sikamlós szag terjeng a levegőben, virágillat helyett kölnit használtak., hogy elnyomja […]
