Posted by
Posted in

Csak a zordság.

Mit süllyed hajónk? Már korlátig ér a víz. Ha én megtudhatnám, ez az út hová visz? Hah! Most látom a tengeren nincsen is út! És ha nincsen, hogyan is volna kiút… Csak a zordság, meg a nagy fenyegetettség! Másnak képe, hogy én vagyok az ellenség? Van ilyen is, elfogadom, ez az élet, De ha lehet […]

Posted by
Posted in

Ő lelke gúzsba kötve

Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet. Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet. Csodálják nézését, irigylik szabadságát, De nem kérnek belőle, semmiért, világért. Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki… A többség azt hiszi, látja őt valaki. A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán… Ruhája rongyos, szabadsága nincs; […]

Posted by
Posted in

Régen földi vándorok voltak az őseink

Régen földi vándorok voltak az őseink, Most csillagösvényről hallatszanak lépteik… Ti már biz’ nem vagytok, leperegtek a napok, De a mi szívünkben vagytok, eszünkbe juttok. Ha én már nem leszek, akkor is peregnek a napok, Rátok akkor még emlékeznek utódok… Ősapók! De most még emlékezek én is a régi öregekre, Kiket ezernyolcszázas évek végén szült […]

Posted by
Posted in

A lírikus epilógja

„Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.” A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát és gondolatom próbálja felvenni ritmusát annak, amit néktek akarok, kívánok írni, hátha szíveteket nagyon megörvendezteti… A mai nap is elmúlik… lesznek a tegnapok, sötétedik, kezdenek hullani […]

Posted by
Posted in

Távol, ott a padon

Krisztina a padon ücsörög egy parkban. Évente egyszer mindig kijön ide. Szél fúj, beletúr a hajába, és pimaszul megrántja, majd bebújik a pulóvere alá, hogy aztán végigszaladjon a testén. A nő megborzong, majd összehúzza a kabátját. Megszokhatta volna már, hogy errefelé a tenger közelsége olykor viharossá korbácsolja a szelet. Nagyot szippant a sós levegőből, majd […]

Posted by
Posted in

Hol volt hol nem volt

Hol volt, hol nem volt Az Óperenciás tengeren innen, vagy túl. Valóságban, vagy a képzelet szülte Rémálmomban, a kegyetlen valóságban Kíméletlen, senkit nem kímélő rémes Pusztításban útra kelt egy gyilkos átok Majd testet öltött élőlény formájában Mely élen jár egy szörnyű gyilkosságban Elterjedve az egész kerek világban Oly erőszakos terjedése, beste léte Hogy zavart keltett […]

Posted by
Posted in

Saját imám. /Imádkozzunk együtt, hogy ne csak a gonoszt, hanem a járványt is legyőzhessük!/

  Hogy tud a lélek szárnyalni, Amikor megnyugszik Tebenned! Hogy tud a szív örülni, Amikor megtisztul Általad! Szeressél Jézusunk, Benned van bizalmunk! Hisz tudod, gyarlóak vagyunk. Sóhajtunk utánad, esdeklünk feléjed, Mégis, bűneinkbe esünk, Segits erősségünkben! Légy velünk ájtatosságunkban, Hogy Általad a gonoszt, Végleg legyőzhessük! Ámen.  

Posted by
Posted in

Végítéleti bíróság

Sorsom, születéskor kirótta rám a végítéleti bíróság által, Hogy éltemet a végzet, omló gödrében kell leélnem, mindazonáltal Bár éltem hosszan igaz és bűntelen rabként, senki vagyok ezen-által… Nem akartam én meghalni, de a végítélet bíróság kivégzett, Persze azt nem értem, hogy mi okból van, hogy magának engem kinézett A sorsom végtelenül kegyetlen, de a konkrét […]

Posted by
Posted in

Metró

Az esti metrón ülve fejemet az ablaküvegnek nyomva próbálom kizárni a gondolataimból a nap folyamán történteket. A járműn a szokásosnál sokkal kevesebben vannak, bár nem bánom, hogy nem ül mellettem 3 ember a 2 személyes ülésen. Kezembe veszem a telefonomat, hátha a zene hallgatással gyorsabban telik el az út. Szomorúan veszem tudomásul, hogy a hosszú […]

Posted by
Posted in

A Dunánál

Az arcomat a kezeimbe temetem, és megpróbálom visszatartani a könnyeimet. Nem hiszem el, hogy valakinek lehet ennyi rossz napja. Minden napomon történik valami, ami következtében a hangulatom rohamosan halad lefelé. Nem is tudom, mire vágynék leginkább ilyenkor. Olyanra biztos nem, mint a romantikus regényekben. Jön egy helyes srác és a lánynak egyből vége lesz a […]