Nem a távolság bírál. Nem az szakít el. Miért kenem mégis rá? Igazán nem értem magam. Mert óceánokat át úsznék És végtelen magas, Hegyek fölött repülnék. Érted. Egyetlen pillantásodért. S látod? Mégis lelkem pocsolyájában, Fuldoklom lelkedért. Igazán nem várom, Hogy megérts. Nem hajtogatom. Vagy kívánom, hogy félts. Egyengetem, Az arcomra gyűrt arcodat. Felejtetem, Sosem látott […]
Merre induljak, Hogy megtaláljalak? Tudom, hogy ott vagy az eső cseppjei között. Hogy amikor a szél tépi a fákat, belefésül téged ágai közé. Fenyők tűi közé beékelődő Napfény vagy, ami halványan táncol az arcomon. A hideg a hátamon, ami végig szaladva borsókat hagy maga után. Amikor a villámok egy pillanatra darabokra osztják az eget, ott […]
Virágod voltam, Mézédes keserűd. Napsütésed voltam, Fájdalmas derűd. A legfinomabb mérged, A legdrágább semmid, Legzöldebb leveled . Szétdobált holmid. Rózsád voltam. Tűzzel rakott felhőd, Takaród voltam, Kinyitott ernyőd. Hidad voltam, Mezőn reszkető fűszál. Madarod voltam, Ki szabadon elszáll. Voltam földed, S földed leszek. Voltam fényed, Bérce hegynek. Voltam tengered, Megvilágított út, Voltam ösvényed, Bővizű, tiszta […]
Pipacstenger Káprázatos vöröslő színek, szirmai mégis oly szelídek, lágyan ringó virágzó tenger, kelyhe harmatcseppet rejteget. Skarlátvörös uszálya izzik, a fény játékára kinyílik, drágakőként ragyog bársonya, szél hátán hintázik bájosan. Aranymezőben izzó parázs, forró nyárban égő tűzvarázs, karcsú teste olyan csábító, bíborvörös tánca lázító. Hullámzó vérvörös igézet, meghal, ha a földből kitéped, […]
Nem feledve… A születésétől kezdve nevelted reszketve, esdve, kérve a sorsot, ne legyenek foltok, ártatlan, tiszta lelkén, tanítva őt a szeretet nyelvén. Az első lépések, öröme ölelésének, az első nap az óvodában, csillogó szemében a csodálat, kamaszkori kedves csínyek, haragszol rá, de csak színleg. A kibontakozó tiszta értelem, látod már nem is védtelen, figyeled,- és […]
Vártalak… Azt mondtad várjak rád, – és én vártalak míg bimbóból virág fakadt, – és még mindig vártalak, szirmokon már a nyár szaladt, – de én csak vártalak, rezesen csillogtak levelek, – ezüstös ködben is vártalak, szikrázón millió hópehely lebeg, – és én várlak, míg betakar a fehér-hajú csend. Kristófné Vidók Margit Kép: Jeanette Donaher […]
Edit Szabó : Pipacsos réten Nyári napnak pompás fénye rávilágít a szép rétre, búzatábla sárgállik ott, úgy látszik, már kaszást fogott. Pompázatos vadvirágok, mit a mező létrehozott, nem ültette ember keze, magját a szél szórta szerte. Margaréták és pipacsok, mindenféle vadvirágok gyönyörködtetik a szemet, körbenézve vele lehetsz. Piros pipacs minden felett, uralja ő a terepet, […]
Felsőszölnök csendje figyelmes csend, élő csend. Elsőre olyan érzés a város után, mintha bedugult volna a füled, hallod, hogy nem hallasz semmit. Annyira csend, hogy figyelésre késztet: mégis, hol lapulnak a többiek? Tudod, hogy pároddal nem vagytok egyedül a természetben, de mégis olyan, mintha kilométeres körzetben nem volna más élőlény. Ha nagyon figyelsz, látod egy […]
Fa vagyunk mindnyájan, Az életerdő fái, először lágyan. Van, ki még kopasz a mában. Fában van, amely lombos, De van amely „farkas”, igen vicsorgósan lompos… Van persze magas, sudár… ormos. Göcsörtös szeret másikat? Életerő tagoknak fő érzés a szélfútta bánat? Vihar is folyvást tépi a fákat! Vecsés, 2019. március 28. – Kustra Ferenc – Farkasfog […]
A nihil diadala. A gyermek homokvárat épít A figyelmetlen felnőtt rálépve eltapossa A gyermeknek sírásra görbül a szája Majd a vár építését újból megpróbálja Életünk kusza útvesztőin Hányszor vakvágányra tévedünk De nem mindig adódik az alkalom Vétkes tévedéseinket jóvá tennünk Kik csak rombolnak kik csak zúznak Vagy akár más élteket porba súlytnak Káromlással, mocskos szájjal […]
