Rózsa Iván: Körforgás („Levél”-haikuk) Nyár után ősz jön; Változnak az évszakok: Most épp levél hull… Levél nem felejt; Tudja ősszel is dolgát: Sárgul, majd lehull… Színes kavalkád, Őszbe borultak a fák; Levél-paletták… Őszi levelek: Festők sem keverhetnek Cifrább színeket… Még tartja magát; De kél kósza, őszi szél; S levél földre hull… Kopaszon a fák, Lehulltak […]
Az ősz társalkodónője… Ködbe burkoló Időjárás érkezett! Bundák, vastagok. * Korhadt faágon, Újra lóg, köd fergeteg. Hívatlan vendég. * Ólmos köd terül Didergő tájra, fájón. Fázik a szélcsend. * Hulló falevél. Fázósan ködös éjjel. Hűsek nappalok. * Félholt falevél Szelek szárnyán utazik. Ködtakarót kap. * Sárga falevél Mosolyogva hullik le. Ködben is leér. * Magányképletben […]
Edit Szabó : Emlékszem, ősz volt . Rozsdás,sárga falevelek szerte-széjjel park rejteken, az ősz jele megérkezett, lapozgat egy régi könyvet. . Régen is volt már az az ősz, ám emléke még itt időz, fiatal lány szép ruhában, bizalommal, fényes lázban . elindult a hosszú útján, esküvői menet hosszán, összekötni az életét, öröm lengi környezetét. . […]
A táv köztünk szinte riasztó, jelenléted nem pótolható. Elsodort a kíméletlen lét, ellene a gondolat sem vét. Küzd a vágy fáradhatatlanul, ezen a kapcsolat nem csorbul. Olyan, mint aki túlsó parton, átjáró nélkül leragadt ott. Epekedve, sóvárgó képpel, mint aki egy csónakot kémlel. Nincs arra mostanában senki, ki a folyón át tudna tenni. […]
Örömmámorban fürdik a lélek, nincs tétje a derűs cselekvésnek. Csupajó, ami történik veled, nem kell hozzá különleges helyzet. Mámor hóba angyalkát rajzolni, tó vízében fesztelen pancsolni, a sűrű erdőben bújócskázni, titokban a forró csókra várni. Felszabadultnak lenni, csak lenni, felnőttként is csak gyermekként tenni. A megismerést még tovább vinni, a percet felhőtlenül kiinni. […]
Gyönyörű csillogó csodák, nevekre szóló adomák. Gravírozott tollak, ékszerek, csupa egyedi kedvencek. Mosolyt csalnak az ajkakra, vidámságot a hangokra. Percekig még élveztethet, aztán félre lehet tenned. Feledésbe elmerülnek, fiókból elő sem kerülnek. Jön a következő menet, az is ad némi örömet. Nem szól hozzád semelyik se, nem gyógyír a sebeidre. Akkor se […]
„Elmondanám, de nem tudom,” fáj nagyon, marcangol a tény a gondolata is. Mennyit érhet neked az a pénz-vagyon? Idevágtad, égett, szúrt, mint a tövis. Azóta éjszakákon át csak fekszem, hosszan merengve a sötét semmibe. Nem jön álom a szomorú szememre, hogy juthattunk ennyi éven át ide? A törődésre, szeretetre vágytam, helyette ez a bánat lett […]
Jöttedre várva szívem kitárul, izzani kezd az epekedés bennem. Az összes porcikám díszbe borul, kinyitom feléd a ragyogó lelkem. Meglátva azt a sugárzó szempárt, szerte olvad bennem a vágyakozás. Ahogy az ölelő karod átjárt, édes törődésed tökélyre csodás. A puha ujjaid tapintása, finoman ellazulásba bódított. Egy örökké tartó boldog játszma, amely egyre csak hívott és […]
Könyörtelenül szabadon szakadt rám, szinte csak nesztelenül közeledett. Mire észleltem beletelepedett, többé nyugalmat, békét nem adhat már. Nagyon – nagyon fáj, minek is tagadnám. Fel sem foghatom, tovább, hogyan legyen, bármilyen segítség is lehetetlen. Fáradhatatlanul küzdött, de csak árt. Próbálkozott, mégis tehetetlenül, úsztam vele az árban esetlenül, „a patak vize ide-oda sodort,” mégsem változott valójában […]
Pazar színpompában ereszkedtek a talajra hulló falevelek. Imitt- amott halkan megzörrentek, mikor a szél közéjük kergetett. Némán álltam a parton, ziláltan, elmerengtem az őszi világban. A tó vize apró táncokat járt, nem értettem a létem fájdalmát. Tovatűntél, itt hagytál szótlanul, mint hervadó virág, ahogy fakul. Árnyad vegyült csak az őszi szélbe, vége, itt […]
