Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Az ordító egér

Rózsa Iván: Az ordító egér Az egér elordította magát, mire az elefánt megrémült. Lemondta a részvételt, pedig fontos estélyre készült. Az egér felébredt, mert a mancsa beleért a bilibe. Kiderült, az egészet álmodta, de sikerült felébrednie. Budakalász, 2020. november 27.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Nincsen más út

Rózsa Iván: Nincsen más út Hová visz az út? Örökkévalóságba? Vagy csak másfajta megalkuvásba? Ki, miben hisz; oda vezet az út. Reménytelenségből nincsen más kiút. Budakalász, 2020. november 26.

Posted by
Posted in

De szeretlek, be hiányzol…

De szeretlek, be hiányzol! Mint napfény a borús tájból, Mint mosoly síró gyermekarcról, Mint illat bolti rózsákból.   Hiányzol mint friss levegő A zárt ablakú szobákból, Mint csönd a zsongó nagyvárosból, Mint hűs víz a sivatagból.   Napfény voltál életemben, Mosolyod mind rám sugárzott! Voltál ételem, italom, Élet-adó friss levegőm.   Hiányzol, ki évek során […]

Posted by
Posted in

Vers az Őszről

Az az elvarázsolt mosolyod tartja bennem a lelket, A nyárutó kínos ragaszkodással többé nem ölelget. Hűvösen mar bele húsába karmaival a szél, mint holló, Vállára száll, majd mellé repül az avar, szemébe hulló.  Válaszra kér, reakciót süvölt az ég, hangunkra várva, Az utcán rohan el mellettünk az Ősz, mint valami árva. Kabátot húz, és bakancsot […]

Posted by
Posted in

A városi éj leple alatt

Lágyan játszanak a fények az utcasarkon, Mint víztükörben, látom őket az ablakokon. Egy-egy kósza járókelő ténfereg csak lassan, Az ég sötétje rájuk vetül, mint éjfekete paplan.  Ketten vagyunk az utcán, a néma beton meg én, A parki padra világít rá néha egy kallódó fény. Mintha utcazenész volna, este is muzsikál,  Sok-sok kemény hátú, fekete kis […]

Posted by
Posted in

A novemberi sírlátogató

Ki csak novemberi látogatója Szomorú, lehangolt temetőnek, Az fiatal, s ősök csontjai Feletti kő nem tudja, kit takar   Az idő törvényszerű lépései Korban araszoló látogatónak Gyakori helyszínné avanzsál Károgó varjak lepte köveket   Eltemet, s kedves emléket őriz Arról, kinek sírkövén gyertyát gyújt, Merengve méláz át órákat Fátyolos mosollyal ősz végi ködben   A […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Isteni Diego

Rózsa Iván: Isteni Diego Kik támadtak, mondták: önmagad ellensége vagy! Kik irigyeltek, mondták: húzd meg végre magad! Bárki, bármit is mond: a futball-király voltál! Isteni Diegónak kijut egyszer egy házi oltár… Minden idők legnagyobb labdarúgója: Kegyeletét előtte az egész világ lerója. Argentína egyenlő: Evita Perón, Ferenc pápa? Inkább szavaznak most az emberek Maradonára… Budakalász, 2020. […]

Posted by
Posted in

A szerelmedért

A szerelmedért Hunyorgó csillagok az égi rónán, Hold közeledik ezüstös hintóján, indigó éjben már fénycsókok gyúlnak, didergő felhőn fagyos könnyek kúsznak. Az égbolt ékes pompájában ragyog, aranylant szavával hívnak angyalok, megbűvölve állok, nézve a csodát, megsimogatnám az ég lágy bársonyát. A legszebb csillagot lehoznám neked, gyöngyökké formálnék harmatcseppeket, ezüst Hold sugara lenne a létrám, csillag-zuhatag […]

Posted by
Posted in

Talán…

Talán… Nyújtózó csönd ásít, bennem mosoly éled, a perc táncra csábít, őrzi még emléked. Árny lopózik, őszt hoz fáradó szívembe, nincs jogunk vágyunkhoz, könnycsepp hull ölembe. Bemocskolt emlékek szennye és árnyéka, szavaktól festékes sorsunk martaléka. Nem várlak már téged, elfogytak álmaim, nincs hová megtérned, megölted vágyaink. Talán majd a holnap elhozza a varázst, és szárnyakat […]

Posted by
Posted in

Talán leomolna…

Talán leomolna… Bíborkönnyeket hullajt az alkonyat, sírokon kicsiny mécsesek ragyognak, a földre hulló krizantémok szirma, mint lelketek, olyan hófehér, tiszta. Néma csönd – belül zokog a fájdalom, szitáló ezüstköd fénye átkarol, szél oson hozzám – érzem, hogy simogat, miként kezed egykor lágyan, finoman. Fakó ágon szürkeség ölt alakot, merengőn nézem a sírfeliratot, talán ha meleget […]